Vezércikk

„Távol legyen tőlünk dicsekedni más egyébben, mint a mü urunk, Jézus Krisztus keresztjében”*

Ha valaki idegen, netán a szakrális tereket kutató néprajzos szakember ezelőtt ötven-hatvan évvel kereste fel mindenszentek környékén az udvarhelyszéki Havasalja valamelyik nagyobb katolikus egyházközségének temetőjét, egészen más látvány fogadta, mint manapság. Oroszhegy, Zetelaka, Kápolnás, Szentegyházasfalu, Lövéte, de a többi kisebb filiák temetői is sajátos arculatot mutattak, amelyet a halottak emlékét őrző, méltóságteljes, cserefából faragott két-háromméteres keresztek sokasága tett felejthetetlenné. A legmagasabb és legdíszesebb közülük a temető közepén álló ún. „búcsús keresztfa” (magassága elérheti a négy métert), amely a temető beszentelésekor kerül a helyére, s mindenszentekkor a temetői szertartás központjaként szolgál. Ha időközben elkorhadt, a gondos egyházfik mindig újra cserélték, s örök érvényű gondolatokkal „írták meg”, így üzenve az utánuk jövő nemzedékeknek. Legyen elég példaként itt a lövétei búcsúskeresztfa unokáinknak is szóló szövegének egy részét idéznem: „ŐSEIDNEK SZENT HITÉHEZ, NEMZETSÉGED GYÖKERÉHEZ, EMBER, HŰTLEN NE LÉGY SOHA.”

Keresztfát nem csupán a temetőben, halottjai sírjára állított a katolikus székely ember, hanem lakóhelye határában is, fogadalomból, engesztelésből, emlékezésből, így alakítva át „az általa élt tájat” szakrális tájjá. A keresztállításból kivették a részüket az intézmények, testületek is, egy-egy kereszt felállítására, fenntartására pénzalapot hozva létre. Keresztet állítottak őseink magasabb dombokra Jézus Krisztus szenvedésének emlékére és tiszteletére, keresztet állítottak a falu szélén és a fontosabb útkereszteződéseknél, hogy oltalmazzák a falu népét, a határ termését. Továbbá, hogy emlékeztessenek egy-egy szomorú eseményre: balesetre, jégverésre, egy-egy közeli rokon hirtelen halálára. A katolikus székely kalapot emelve köszön ma is nekik, asszonya virággal díszíti (régen különösen fel kellett virágozni azokat a kereszteket, amelyek a húsvéti határkerülés, az úrnapi kikerülés útvonalába estek), s látványuk a más vallású embert is töprengésre készteti.

A havasalji keresztfák „a múlt beszédes lenyomatai”. Legyenek azok az út mentén, a temetőben vagy a falu szélén, gyakran kiemelkedő népművészeti értékük is. Fafaragás (rozetta, növényi ornamensre emlékeztető Mária-monogram, szív és kehely, vagy szomorúfűz ágai stb.) díszíti őket. A szív, virág (rózsa) vagy országalma alakú alátéttel ellátott kovácsoltvas szeg (a cigánykovács készítette őket), amelynek elsődleges funkciója a kereszt fájának az összefogása, ugyancsak fontos díszítőeleme a keresztfának, akárcsak a ráhajlított bádogtető. A keresztek készítését, kivitelezését, megírását mindig ügyes kezű falusi ács- vagy ezermester végezte.

Mára sajnos a jellegzetes cserefa keresztek igencsak kimentek divatból. Számuk megfogyatkozott, temetőinkben mindenhol a műkőből készült vagy a sima kőkeresztek váltak uralkodóvá, így azok összhatásukban egészen más képet mutatnak, mint hajdanán. A katolikus faluképet meghatározó út menti keresztfák azonban nem tűntek el. Fellelhetők az előbb említett székely nagyközség, Lövéte határában, hol az elmúlt 15 évben szinte mindenhol újakra cserélték. Dicsérendő mind az egyház, mind a közbirtokosság és azon magánszemélyek hozzáállása, akiknek mindez köszönhető, s akik ezeknek a kereszteknek az újraállításához szükséges anyagiakat előteremtették. Ugyanakkor dicséret illeti a keresztfákat faragó mesterembert, Ladó Gábort (szül. 1964, Lövéte) is. Figyelemre méltó munkát végez! Úgy alkot újat, hogy átmenti a hagyományost. A régi fakereszteken látható motívumokat, a megkopott feliratokat, évszámokat fáradságos munkával kisilabizálja, s az általa faragott keresztfákat díszíti velük. Összesen 29 keresztfa (hét sírkereszt, öt határkereszt, tíz út menti kereszt, három emlékhelyet jelölő kereszt, négy egyéneknek állított emlékkereszt) hirdeti már hozzáértő mesteri megalapozottsággal végzett értékmentő munkáját. Keresztjei nem csupán a község temetőiben vagy annak határán állnak, hanem Lövéte testvértelepülésein (Budakalász, Domaszék, Maglód) is, hiszen ide is eljutott egy-egy belőlük. Munkájának köszönhetően ezek a szakrális emlékjelek, a lövétei lokális kultúra elengedhetetlen tartozékai nem pusztulnak el, s teljes szépségükben mentődnek át az utókornak. Reméljük, hogy nem csupán mint tárgyi emlékek, hanem szerepüket is megőrizve. Vagyis a mellettük elhaladókat mindig emlékeztetve Jézus Krisztus kereszthalálára, megerősítve istenfélő hitükben, buzgó, vallásos életükben.

Végezetül álljon itt a lövétei egyháztanács által a honfoglalás 1100. évfordulója alkalmából 1996-ban állított keresztfa (Ladó Gábor első munkája) felirata, amely a Győzelemről énekeljünk című húsvéti énekünk utolsó szakaszának jól ismert két sora:

„A KERESZT VOLT EZER ÉVIG REMÉNYSÉGÜNK OSZLOPA / MOST IS KRISZTUS JELE LÉGYEN JOBB JÖVŐNKNEK ZÁLOGA.” 

*Út menti keresztfelirat Lövéte és Homoródalmás határán.
Mihály János
Fejlesztő: Maxweb