Vezércikk

A székely nemzet pecsétje

2011. június 9-én a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban Üzenet a múltból. Székelyföldi címerek és pecsétek cím alatt történelmi tárgyú kiállítás nyílt. A tárlaton 133 év lappangás után végre megtekinthettük a székely nemzet pecsétnyomóját, a székelység ezüstbe metszett jelképét.

Az Erdélyi Fejedelemség jogi alapját a három nemzet1 uniója (unio trium nationum) képezte, az évente többször összehívható országgyűlés volt a helye a politikai érdekek konfrontációjának. A fejedelem mindig erős hatalommal rendelkezett, eldönthette a vitákat, felmerülő ellentéteket. Formailag ez abban is megnyilvánult, hogy az országgyűlés határozatait a fejedelemség fennállásának első századában a mindenkori fejedelem pecsétjével hitelesítették. Kihasználva a központi hatalom átmeneti gyengülését, a 17. század közepén, 1659-ben megszavazták, hogy az országgyűlési határozatokat csak mindhárom nemzet beleegyezésével lehessen kiadni. Ez a gyakorlatban úgy valósult meg, hogy mindenik nemzet a saját pecsétjével erősítette meg a kiadványokat, és bármelyik hiányában érvénytelen volt a határozat.

„Látjuk kegyelmes urunk ebből is országúl nagy fogyatkozásainkat, hogy bizonyos pecsétünk nem lévén, netalán most immáron kárunkon experiáljuk annak ekkédiglen való szükséges meglétét. Hogy ezért ebből is jövendőben is nagyobb incommoditásunk ne következhessék, illendőnek ítéltük a Nagyságod tetszéséből, hogy bizonyos négy pecsétek metszessenek az országnak négy nagyobb rendei szerint, melyeknek egyike, úgy mint az erdélyi vármegyéké, álljon az ország praesidensénél, avagy az erdélyi ítélőmesternél. A másik, mely a székelységé lészen, az udvarhelyi főkapitánynál. A harmadik, mely a szász nációé, a szebeni polgármesternél. A negyedik pedig, mely az Erdélyhez incorpoláltatott Magyarország részéjé, álljon azon részben lévő ítélőmesternél. Ha pedig valamely időben ítélőmester nem találna lenni a partiumban, olyankor álljon Bihor vármegyei főispánnál; kik is sub fine christiana kötelesek legyenek azoknak conserválására, úgy hogy semminemű időben, sem senkinek parancsolatjára ki ne adják, hanem csak az országnak rend és rendkívül való gyűlésében, olyankor vagy ő maguk vigyék elő, vagy hogy igen hiteles emberektől küldjék bé, ha ő maguk semmi úton bé nem mehetnének, és ha kik ezek közül a halál által elragadtatnak, maradékjok mentűl hamarébb vagy valamely káptalanban, vagy hogy az ítélőmestereknek szorgalmatos gondviselés béadják, testimoniálist vévén róla, egyébaránt azuktúl kévánjuk elő. A pecsétek pedig ilyenek legyenek: az erdélyi vármegyéknek a pecsétre metszett insignájok légyen egy fél sas, környül való írása: Sigillum comitatuum Transylvaniae. A székelységnek légyen egy fél hold és nap, környülvaló írása: Sigillum nationis Siculicae. A szászságé légyen hét kolcsos város, környül való írása: Sigillum nationis Saxonicae. A Magyarország Erdélyhez incorporáltatott részéjé légyen négy folyóvíz s a kettős kereszt, környülvaló írása: Sigillum partium Hungariae Transylvaniae annexarum. Ehhez ezt is hozzáadván, ha valaha valamely időben (kit isten eltávoztasson) Magyarország részei Erdélytől, ha csak ideig is el találnának szakadni, amint immár szomorú példánkra egynehányszor meg is lött, in tali casu az erdélyi három nemzetből álló statusok egész corpust constituálván, az három pecséttel nomine totius regni pecsételhessenek, és azok alatt mindenfelé expediálhassanak szintén úgy, mint amikor Magyarország részei véle egy corpus voltak. Ez pecsétek nélkül, avagy ezek közül csak valamelyik nélkül is, excepto casu praemisso, ha valamely expeditiók nomine regni kelnének, erőtlenek és hitel nélkül való legyenek.”2

A csatolt részek pecsétje feltehetően el sem készült, a másik három viszont még a határozat évében elkészülhetett, és használatba is vették. A székelyek és szászok pecsétje 1661-ben elveszett,3 de a régiek mintájára újakat vésettek I. Apafi Mihály fejedelem parancsára.

Az erdélyi három politikai nemzet címereinek egyesítéséből a 16. század végéről már ismerjük a fejedelemség címerét. „Báthori Kristóf nemzetsége címerével pecsételt. Fia, Zsigmond fejedelem alatt 1590-ben alakult ki Erdélynek a magyar, székely és szász nemzet címeréből összetett címere.”4 A székelyek címeréről Jakab Elek a következőket írta: „A székelyek címerében a pajzson egy kardot tartó páncélos kar volt, ennek közepe táján egy medvefő és szív, a kard hegyén korona, … kerületén e körirat volt: ’A három törzsű székelyek pecséte’ – Arma trium generum Scythulorum. 1437-ben Zsigmond új címert ad a székelyeknek: mivel szorgalmasan vigyáztak, adja a napot és holdat, melyek szintúgy vigyáznak az égen.”5 Viszont Sebestyén József szerint: „Hogy az erdélyi három nemzetnek volt e külön-külön címere, homály födi. […] Hogy a székely nemzetnek kék mezőben napot és holdat mutató címerét – az azelőtt használt medvefőn, szíven és koronán átszúrt kardot tartó páncélos kart ábrázoló címere helyett – Zsigmond király adományozta volna, nem bizonyítható.”5 A korábbi címer Marosvásárhely és Székelyudvarhely címerében élt tovább. Báthory Zsigmond nagypecsétjének jobb oldali kartusában Erdély címere látható: felül a nap és a növekvő félhold, alatta a növekvő sas, az alsó mezőben a hét bástya. A pecséten Havasalföld és Moldva címerében is látható a nap és a hold.

Erdély címere összetett címer, az összetevő három rész 1659-ben külön-külön is közjogi jelentőséget kapott. „Az ország nevében kiállított okmányokat 1659 óta mindhárom nemzet pecsétjével kellett kiállítani, különben nem voltak érvényesek.”7 Használatukról így rendelkeznek: „Ennek utána a pecsétes írott artikulusok, hogy egy exemplárt [példányt] tartsanak magoknál ítélőmester atyánkfiai, és midőn az artikulusoknak kinyomtatása elvégződik, vitessék ítélőmester atyánkfiai kezekbe, és ott conferálván a reservált exemplárra [összevetvén a visszatartott példánnyal], ha mi fogyatkozás esik a nyomtatásban, azt hivatalokhoz tartozó kötelességek alatt corrigálják [kijavítsák], azután bocsáttassanak ki a nyomtatott artikulusok, végeztük.”8

A három pecsétnyomó használatának ideje túlélte az Erdélyi Fejedelemség bekebelezését a Habsburg Birodalomba. Az 1791. évi törvénycikkelyeket a királyi főkormányszék és a három nemzet pecsétje hitelesítette. Ettől kezdve a határozatokat nem rendi alapon, hanem egyénenkénti szavazással9 hozták. Az ebben a rendszerben kisebb súllyal rendelkező szászok a pecsét kiadásának megtagadásával értek el jobb alkuhelyzetet. Ezt a „fegyvert” felhasználták az 1841–1843. évi országgyűlésen is, mikor az erdélyi múzeum felállítására külön adó megadását tervezték.10

Az 1837–1838. évi országgyűlés alkalmával is használták a pecséteket.11 Sőt Udvarhelyszék főkirálybírája, Daniel Gábor még 1865-ben is fontosnak tartotta, hogy magával vigye az országgyűlésre.12 A pecsétnyomót 1849 után, mikor a közigazgatás addigi autonómiáját felszámolták, a főkormányszék levéltárában őrizték.13

Az osztrák–magyar dualista rendszer idejében a közigazgatás polgári átalakítása, centralizálása során, mikor a székely székek megyékké alakultak, a rendi társadalomban használt „nemzeti” pecsétek elvesztették jelentőségüket. Daniel Gábor, Udvarhely vármegye főispánja kérdést intézett a törvényhatósági bizottsághoz 1877. február 12-én „a székely nemzet pecsétjének elhelyezése tárgyában.” Ugyanakkor a többi székely megye véleményét is kikérte. Az így kialakult vélemény eredményeként a pecsétnyomót a kolozsvári Erdélyi Múzeum Egyesületnél helyezte el megőrzésre.14 A megőrzésre letett, de nem adományt képező pecsétnyomó nem került leltárba. Később a kolozsvári Nemzeti Történeti Múzeumba került. Az elveszettnek hitt tárgyat Gyulai Pál muzeológus azonosította és közölte.15

A jó minőségű ezüstből készült székely pecsétnyomó átmérője 35 mm, vastagsága 3 mm, súlya 31,90 g. Lenyomatán (ami tükörképe a pecsétnyomó metszetének) lefektetett ovális pajzsban jobb oldalon sugaras nap arc, bal oldalon sugaras növekvő hold arc látható. A pajzsot barokkos díszítés veszi körül, a kettős vonalkörben elhelyezett feliratot levélkör zárja le.

A vármegyék pecsétnyomója ezüstből készült, a Magyar Országos Levéltárban őrzik. Az eredeti pecsétnyomó 36 mm átmérőjű és 3 mm vastagságú ezüstlap, fogantyú nélkül, kék bélésű kis bőrkazettában. Hátán kalapálás nyomai láthatók, szélébe egy kis kereszt van bevésve.

A szász pecsét sorsa számomra ismeretlen.

Nagyajtai Kovács István16 válaszként a Nemzeti Társalkodó oldalain a három pecsét feliratáról zajló vitára17 közli a feliratokat és litográfián – amely részleteiben eltér az eredetitől – rajzaikat:

 SIGILLUM x COMITATVVM x transilvannie *

 SIGIL: NATIONIS . SICVLICAE LO ERDELIORSZAGAE HA *

 SIGIL . NATIONIS . SAXONICAE . ROM NEMZETBOL AL :

 A székely és szász pecséteken olvasható magyar szavak és szótöredékek (kiemelve) összeolvasva a HA/ROM NEMZETBOL AL/LO ERDELIORSZAGAE mondatot adják.

 

1. A „nemzet” korabeli értelmezésében, mely nem etnikai, hanem közjogi fogalom volt.

2. Erdélyi Országgyűlési Emlékek. XII. köt. Szerk. Szilágyi Sándor. Bp., 1887. 295. Az 1659. május 24-e és június 15-e között Szászsebesen tartott erdélyi országgyűlés határozatának III. artikulusa.

3. Feltehetően a háborús események következtében. 

 

4. Keöpeczi Sebestyén József: Erdély czímere. http://mek.niif.hu/04900/04920/html/mhodonerdely0007.html

5. Jakab Elek: Az erdélyi országos címerek története. Századok. 1867. 336. 

 

6. Keöpeczi Sebestyén József: Erdély czímere. http://mek.niif.hu/04900/04920/html/mhodonerdely0007.html

7. Gratz Gusztáv: A dualizmus kora. I. Bp., 1934. 76.; Jakab Elek – Szádeczky Lajos: Udvarhely vármegye története a legrégibb időtől 1849-ig. Bp., 1901. 391.

8. Compilata Constitutiók. III. rész, XII. cím, 1. art. Corpus Juris Hungarici. CD-ROM. Szerk. Pomogyi László. KJK-KERSZÖV kiadása, Bp., 2000.

9. individualia suffrageria

10. Mikó Imre: Nemzetiségi jog és nemzetiségi politika. Kolozsvár, 1944. 36.; Balogh Artúr: Az erdélyi szellem. Erdélyi Múzeum. 1941. 1-2. füzet. 3-4.

11. „A mely hűségi eskünk letételéről örökös hódolatunk és alávetettségünk jeléül és bizonyságául, kiállítjuk az eme fejedelemség három nemzeti pecsétének reányomásával, saját kezünk aláírásával és az egyesek pecséteinek reáillesztésével megerősített és biztosított, s a császári királyi szent felséghez, a mi legkegyelmesebb urunkhoz benyújtandó jelen oklevelet.” Az 1837-1838. évi I. tc. Záróformula. Corpus Juris Hungarici. CD-ROM. Szerk. Pomogyi László. KJK-KERSZÖV kiadása, Bp., 2000.

12. „Magamhoz véve a székely nemzet pecsétjét, a kitűzött időre Kolozsvárra utaztam.” Daniel Gábor: Udvarhelyszéki események. Kézirat a székelyudvarhelyi Haáz Rezső Múzeumban. I. 70.

13. „…a székely nemzet pecsétjét, mely mindig az udvarhelyszéki főkirálybírónál állott, még június 30-án, ugyanazon hó 25-i 937. sz. a., a főkormányszék elnökének leirata mellett, a főkormányszék levéltárából megkaptam. Ennek körirata a magyar és szász nemzet pecsétjein levővel együtt tette a ’három nemzetből álló erdélyi országgyűlés’ körmondatát.” Uo. I. 28-29.

14. „A székely nemzet pecsétnyomóját a házi pénztárba helyeztem el [1876], később az erdélyi múzeumba, hol most is [1898] feltalálható.” Uo. II. 34.

Daniel Gábor emlékirataiban még egy pecséttani érdekességet említ: „Udvarhelyszék nagy pecsétes címerét Mária Terézia adományozta 1757-ben. Mely címert használt az előtt, biztosan nem tudom, de az ebben levő öt csillag, mely az öt székely széket jelképezi, meg a vár aligha a régiből vétetett át. Báró Henter Antal, a báró Henter József apja, ki Macskási előtt volt Udvarhelyszék főkirálybírája, ezüstbe metszette ezen nagy pecsétet, melynek szélyén ezen betűk vannak bevésve: B.A.H.S.J.R. Eleinte nem jöttünk rá ezen betűk jelentésére, de később megfejtettük. E szerint: Baro Antonius Henter Supremus Judex Regius. Nem szabályszerű egy törvényhatóság címerén a főkirálybíró nevének alkalmazása. A kisebb pecsétnyomókon ez nincs meg.” Uo. II. 127.

15. Gyulai, Paul: În legătură cu un tipar de sigiliu considerat pierdut. Studii şi Materiale. Tg. Mureş, II. 1967. 99–105.

16. Nagy Ajtai Kovács István: A’ magyar, székely és szász nemzetek pecsétjeik. Nemzeti Társalkodó, 1834. április 29. 287–290.

17. Agrippa [Szász Károly]: Diplomaticai Különösség. Nemzeti Társalkodó, 1833. augusztus 10. 81–86.; Kemény József: Értekezés Erdélynek nemzeti pecsétjein található körül-írásokról. Nemzeti Társalkodó, 1833. szeptember 7. 145–160.; Kemény József: További jegyzés és figyelmeztetés. Nemzeti Társalkodó, 1833. október 26. 271-272.

Zepeczaner Jenő
Fejlesztő: Maxweb