História

Fondok és gyűjtemények a Román Országos Levéltár Csíkszeredai Igazgatóságának kezelésében 4.

    A Borsai Nagy és Ugron családok iratai

A fond az ábránfalvi Ugron család József-ágának birtokaihoz kötődő iratokat foglalja magába, különös tekintettel a XVIII. század második felében, a Borsai Nagy családtól házasság útján szerzett bögözi és Küküllő vármegyei mikeszászai birtokokra. Az iratok jelentőségét az adja, hogy tanulmányozásuk nyomán főbb vonalaiban rekonstruálható a mikeszászai Ecsedi–Borsai-birtok XVII–XIX. század közötti birtoklástörténete.1

 Az iratok kb. egytizede (17 db), köztük két XVII. század végi záloglevél, a birtok első azonosítható tulajdonosára, a hidegvízi és szászújfalusi Désfalvi családra, és leginkább Désfalvi Farkasra2 vonatkozik, aki a XVII-XVIII. század fordulóján Mikeszászán3 kívül a közeli Keszléren, Lodormányon és Lunkán is bírt részjószágokat. Désfalvi Farkas első felesége talán Sárközi Erzsébet volt, az viszont bizonyos, hogy második házastársa Katonai Krisztina4 – hogy melyik frigyből született Désfalvi Klára (1697–17695), az szintén kérdéses.

A XVIII. század közepén a mikeszászai birtok vagy annak egy része Désfalvi Klára és férje, borbereki Ecsedi József kezén volt, erre utal több 1751–1753 között kelt jelentés, tanúkihallgatás, szerződés (30, 31, 32, 33, 34. sz. iratok). Vélhetően az ő lányuk lehetett Ecsedi Éva, aki 1750 tájékán Borsai Nagy (III.) István felesége lett.

Ecsedi Éva és férje, Borsai Nagy (III.) István mikeszászai és keszléri birtoklása 1756-tól dokumentálható (37. sz.), és feltehetően 1810-ig tarthatott, 1810-1811-ből ugyanis két olyan jegyzék is fennmaradt (89, 91. sz.), amelyek már Ugron János kezétől származnak, aki mint megjegyzi, ezeket „a Borsai Nagy István kúriájában talált” levelek alapján állította össze. A legújabb tulajdonos bizonyára alapos számvetést készített, jegyzékei egy fél évszázaddal korábbi időszakra nyúlnak vissza, hiszen a szántó- és kaszálóhelyek összeírása az 1759. évi, a jobbágyok és zsellérek összeírása pedig az 1764. évi állapotokat rögzíti. Különösen értékes a mikeszászai birtokra vonatkozó levelek regestruma (92. sz.), amelyből kiderül, hogy a több család kezén megfordult uradalom 292 tételt tartalmazó iratanyaga eredetileg 9 kötetbe volt rendezve és az 1625–1811 közötti időszakot ölelte fel. Leginkább adásvételi szerződések, osztály- és záloglevelek, tanúkihallgatások, fejedelmi adomány- és parancslevelek kerültek felsorolásra, amelyek még e rövid, regesztaszerű formájukban is számos családtörténeti utalást tartalmaznak nemcsak a birtokos famíliákra6, hanem a szomszédos vagy rokoni kapcsolatban álló, és éppen ezért sokszor ellenérdekelt családokra vonatkozóan is. Ilyenek voltak például a Mohai, a br. Miske, az Eperjesi és a br. Radák családok. Különös, hogy 1811-et követően egyetlen irat sem vonatkozik Mikeszászára, elképzelhető, hogy nem sokkal a birtokbavételt követően Borsai Nagy Mária és Ugron János elidegenítették itteni szerzeményüket. Annál több XIX. századi dokumentum foglalkozik viszont az Ugronok más birtokaival, leginkább a bögözi, algyógyi, csigmói és kisborosnyói jószágokkal. A továbbiakban lássuk, kik is a fond névadó családjai, akikre az iratanyag zöme vonatkozik.

Ugron János jegyzéke a mikeszászai nemesi telkekről (89. sz.) – „2. Etsedi Curia mely volt Deésfalvi, most Borsai.”


     A veresegyházi Borsai Nagy család7 eredetileg Fehér vármegyében volt birtokos, ott található az előnévként használt Székásveresegyház, valamint a család Vládháza és Nyírmező birtokai is, amelyeket 1667-ben az országgyűlés a fiskális birtoklás alól felszabadított és visszaadott a tatár fogságból visszatért Borsai Nagy Tamásnak (1627–1676). A Fehér vármegye élén álló főispán kétszer nősült, és mindkét esetben igen előkelő házastársat választott: előbb derzsi Petki Erzsébetet, majd Toroczkai Katát vette feleségül. Talán fia lehetett az a Borsai Nagy György, aki beházasodva a bögözi Farkas családba8, felesége, Krisztina asszony által udvarhelyszéki birtokokat szerzett, amely aztán lehetővé tette, hogy családja betagozódjon a székely társadalomba, és hogy tagjai utóbb a széki tisztségviselők sorába emelkedjenek. A család tekintélyét növelte, hogy Tamás lányai, Borbála (1718) és Klára (†1690) a gr. Bethlen családba házasodtak, Zsófia pedig vargyasi Daniel Péter felesége lett. Borbála 1684 januárjában Bethlen Sámuelhez ment feleségül – házasságukból nyolc gyermek született, köztük (Árva) Bethlen Kata.9 Miután 1708-ban megözvegyült, Haller István guberniumi elnökhöz ment nőül, 1710-ben azonban újból özvegyen maradt. Klára Bethlen Elek országgyűlési elnök felesége lett, még 1677-ben. Házasságukból hat gyermek született, akik közül ifj. Elek leszármazottai a Bethlenek egyik ma is élő ágát jelentik.10 Zsófia és Daniel Péter házasságából is születtek ugyan fiúgyermekek, de úgy tűnik, a család ezen ága nagyon korán kihalt.11

György és Krisztina házasságkötésétől12 kezdve, mely valamikor a XVII. század derekán lehetett, a Borsai Nagy család udvarhelyszéki birtokközpontja mindvégig Bögözben volt, ezt igazolja gr. Teleki József 1799-ből származó Úti jegyzése is: „lakják szabad székelyek és jobbágyak, ezek B. Korda most Groff Toldalaghi és veresegyházi Borsaiak szolgálo emberei. 120 házból áll.”13

A család különböző tagjai a XVIII. század folyamán Bögözben és Nagygalambfalván is donátorként tűnnek fel: 1724-ben Borsai Nagy (II.) István özvegye, Baló Mária (†1749) támogatásával készült a bögözi református templom kazettás mennyezete, 1748-1749-ben pedig fia, Borsai Nagy (III.) István14 (†1764), a székelyudvarhelyi református kollégium és a bögözi református eklézsia gondnoka és neje, Ecsedi Éva (1719–1789) ugyanazon templom teljes felújításának voltak társfinanszírozói.15 1754-ben 35 forint adománnyal, az összköltség közel felével járultak hozzá a templom cserepezésének kiadásaihoz, 1761-ben pedig a déli bejárat festett, faragott ajtajának elkészítéséről gondoskodtak.16 Fiuk, az utolsó Borsai Nagy István, apja nyomdokaiba lépve, évtizedeken keresztül volt a bögözi egyházközség (vice)kurátora. (III.) István lánya, Borsai Nagy Klára, mint a nagygalambfalvi egyházközség bőkezű támogatója maradt meg a reformátusok emlékezetében, ugyanis 1782-ben az úrasztal, 1789-ben pedig a templom déli bejáratának elkészítését finanszírozta.

Ecsedi Évával kötött házassága nyomán Borsai Nagy (III.) István jelentős birtokra tett szert a Küküllő vármegyei Mikeszászán, Keszléren, Vecserden. Ezekre vonatkozóan számos irat maradt meg A Borsai Nagy és Ugron családok iratai fondban. Gyermekeik közül József (1739–1791) valószínűleg nem alapított családot, hiszen halálakor úrfiként jegyezték be a bögözi református eklézsia anyakönyvébe17, István (†1814) előbb Eperjesi Ágnest, majd Turóczi Annát18 vette feleségül, a fent már említett Klára pedig 1762-ben bolgárfalvi Sebesi Miklós felesége lett19.

Borsai Nagy (IV.) István nem hagyott maga után fiú utódot20, így 1814. évi halálával21 a család fiúágon kihalt. Öt lánya született, akik közül kettő kisgyerek korában meghalt (Zsuzsi és Boriska), kettőről pedig semmilyen további információ nem áll rendelkezésre (Sára, Ágnes). Csupán a legnagyobb lány további sorsa bizonyos: Mária (1771–1825) 1790 körül ábránfalvi Ugron Jánosnak (1753–1832), Udvarhelyszék főkirálybírájának a felesége lett, házasságukból három gyermek született (Anna, János és István). 54 éves korában, sárgaságban halt meg.22 A Borsai Nagy és Ugron házasság nyomán a férj családja megörökölte a Borsai Nagy-birtokok jelentős részét, köztük a mikeszászai és bögözi jószágokat23, ezzel magyarázható, hogy a fond iratanyagának egyharmada (47) a Borsai Nagy családra vonatkozik.

 Az ábránfalvi Ugron család Erdély történetének egyik legjelentősebb székely családja, melynek birtokai – amint azt a jelen vizsgálódás tárgyát képező fond iratanyaga is igazolja – zömmel Udvarhelyszék területén voltak (Ábránfalva, Kányád, Bögöz, Agyagfalva, Lövéte, Máréfalva, Nyikómalomfalva, Székelyszentmihály, Kiskadács, Bencéd, Szombatfalva, Fiatfalva), kisebb részt pedig Küküllő vármegyében (Mikeszásza, Keszlér), Hunyad vármegyében (Algyógy, Csigmó), Torda vármegyében (Mezőzáh, Tóhát), Felső-Fehér vármegyében (Pálos), Háromszéken (Kisborosnyó). Mivel számos családtörténeti munka foglalkozik az Ugronok leszármazásával és történetével, az alábbiakban csupán rövid összefoglalást próbálok végezni.

A család első ismert tagja Ugron Mihály egy Désen, 1398-ban kiállított bizonyságlevélben tűnik fel, mint ormányi bíró24, majd a XV. század közepén Imrét említik a források. A fejedelemség idején leszármazottaik közül számosan váltak széki vagy országos tisztségviselőkké, gondolhatunk itt ábránfalvi Ugron Pál fejedelmi főasztalnokra, portai követre és fiára, Istvánra (mindketten Udvarhelyszék főkirálybírái voltak a XVII. század derekán), akik számos fejedelmi adományban részesültek Bethlen Gábor, Brandenburgi Katalin és II. Rákóczi György részéről25, István testvérére, Ugron András tanácsúrra, a fejedelmi tábla ülnökére, illetve unokaöccsére, Ugron Ferenc generalis perceptorra, táblai ülnökre, vagy annak fiára, Andrásra, Fogaras várának kapitányára. Ugron János (XVII. sz. vége – XVIII. sz. eleje) udvarhelyszéki főkapitány István, József és János nevű fiaival a családnak három ága alakult ki:

1. István, a család mezőzáhi ágának alapítója és hasonló nevű fia egyaránt az erdélyi református egyház főgondnoka volt. Ezen ág legismertebb tagja az úgyszintén református főgondnok, Ugron István26 (1862–1948) osztrák–magyar diplomata, szentpétervári követ, a romániai Országos Magyar Párt második elnöke. Az ő nevéhez kötődik a historizáló mezőzáhi kastély építtetése. Ő volt a család ezen ágának utolsó férfitagja.

2. József ága különösen fontos témánk szempontjából, hiszen második fia, Ugron János (1753–183227) Udvarhelyszék királybírája szerezte meg házasságkötése nyomán a Borsai Nagy család bögözi és mikeszászai birtokait. Az ő fia, Ugron István (1793–1863) az Algyógyon birtokos ozsdolai Kuún családból nősült, és felesége, Amália révén birtokot is szerzett ott, ezért van, hogy a fond iratai közül viszonylag sok, 26 vonatkozik különböző algyógyi birtokügyekre, ezek közül pedig 10 irat az ozsdolai Kuún családra. István fia, Ugron János28 (1817–1882), aki nagyapjához hasonlóan maga is Udvarhelyszék főkirálybírája lett, vásárolta meg 1866-ban a gr. Mikó Miklós által építtetett fiatfalvi kastélyt és a hozzá tartozó birtokot.

Ugron István címeres pecsétje 1838-ból (25/27 mm)
(CsLt, F 251 A Székelykeresztúri Múzeum pecsétgyűjteménye 1192. sz.)


  3. Ifj. János fia, Mihály, majd unokája, Antal és végül dédunokája, Tamás is a Szombatfalvi családból nősült, így a XIX. század közepén az Ugronok ezen (időközben katolikussá lett) ága megszerezte a fiúágon kihalt Szombatfalvi család birtokait, köztük a székelyudvarhelyi (szombatfalvi) kúriát is. Számos közéleti szereplő származott ezen ágból, gondolhatunk itt id. Ugron Gábor (1847–1911) országgyűlési képviselőre, a Függetlenségi Párt egyik alapítójára és 1885-től alelnökére, fiára, ifj. Ugron Gáborra29 (1880–1960) Maros-Torda vármegye főispánjára, m. kir. belügyminiszterre, illetve id. Gábor öccsére, Ugron Ákosra (1849–1926), aki Udvarhely vármegye főispánja és függetlenségi párti országgyűlési képviselő volt. A család ezen utóbbi két ága ma is él.

 

A Borsai Nagy és Ugron családok iratai majdhogynem fele-fele arányban képviselik a XVIII. és XIX. századot, az előbbiből 68, az utóbbiból pedig 80 irat maradt, és mindössze 2 irat származik a XVII. század végéről. Ami a műfaji megoszlásukat illeti: lévén, hogy szinte kizárólag a birtokszerzés és -igazgatás területéről származnak, két csoportba sorolhatók, egyrészt jogbiztosító iratok (adásvételi szerződések, záloglevelek, tanúsítványok, elismervények), másrészt peres eljárások iratai (tanúvallomások, bírósági határozatok, jelentések).

 

F 351 A Borsai Nagy és Ugron családok iratai (évkör: 1698–1875, terjedelem: 0,10 irattári folyóméter, 150 irattári egység, ltsz.: 174, magyar és német nyelvű iratok)

Jegyzetek:

1. Ugyanez a bögözi birtok esetében sokkal problémásabb, mivel az Ugronok itt már 1616-tól rendelkeztek birtokkal, így nehezen elkülöníthető az eredeti tulajdon az utólagos szerzeménytől.

2. A Désfalvi család leszármazási tábláját lásd: Koncz József: Vízaknai Literati Nagy Péter. Erdélyi Múzeum, 1902, 19. kötet, 5. füzet, 240. Sajnos Désfalvi Farkas esetében csupán a felmenőket tartalmazza.

3. Ma Szeben megyéhez tartozik, ahogy a szomszédos Keszlér is. Lodormány és Lunka viszont Fehér megyében található.

4. Lásd az 1811-ben Ugron János által összeállított, a mikeszászai birtokra vonatkozó levelek jegyzékét. (92. sz.)

5. Csíkszeredai Levéltár (a továbbiakban CsLt), F 47 Egyházi anyakönyvek 404. sz., 85v.

6. A jegyzék szerint Désfalvi Farkas szülei, Désfalvi György és Harasztosi Anna már 1651-ben mikeszászai birtokosok voltak. Megtudjuk továbbá, hogy 1754-ben Ecsedi József végrendelkezett és vélhetően meg is halt, hiszen még ugyanazon évben „atyafiságos osztálylevél” kelt Borsai Nagy Istvánné Ecsedi Éva és Fábián Lászlóné Ecsedi Mária asszonyságok között, akik valószínűleg a lányai voltak. Értesülünk arról is, hogy az 1770-1780-as években a mikeszászai uradalmat Borsai Nagy István és Ecsedi Éva fiai, István és József bírták.

7. A család nemességét igazolta br. Bánffy Dezső a kamarási méltóság elnyerése alkalmával. Címerük: kék mezőben páncélos kar egyenes kardot tart, melynek hegyén turbános török fej látható. Sisakdísz nincs, a takarók kék-ezüst és kék-arany színűek. – Gyulai Rikárd: Ősfák. Genealógiai Füzetek, I. évf. (1903) 1. sz., 9.

8. Bögözi Farkas Ferenc lányát, Krisztinát vette feleségül. – Uő: Adatok a medgyesfalvi Angyalosi család történetéhez. Genealógiai Füzetek, IV. évf. (1906) 1. sz., 3.

9. A Bethlenek ezen ága a XX. század elején kihalt.

10. Ezen ág talán legismertebb tagja gr. Bethlen Béla (1888–1979), Észak-Erdély kormánybiztosa (1940–1944).

11. http://genealogy.euweb.cz/hung/daniel1.html.

12. Gyulai Rikárd kutatásai szerint házasságukból fiúgyermek született, (I.) István, aki utóbb Horváth Krisztinát vette feleségül. – Gyulai Rikárd: Ősfák. Genealógiai Füzetek, I. évf. (1903) 10. sz., 111.

13. Teleki József: Úti jegyzések. Közli Domokos Pál Péter. Cluj [Kolozsvár], 1937. 27.

14. Az 1740-es évektől Udvarhelyszék alkirálybírája volt, vizsgálati fogságban halt meg Nagyszebenben, 1764. február 12-én, a kortárs vélekedés szerint politikai gyilkosság áldozataként. – Róth András Lajos: Nemes Székely Udvarhely eredetéről… IX. Udvarhelyszék, 2000. május 4–10. (3. évf., 10. sz.).

15. „Memoria Restaurationis Templi Anno 1749 – Ezen Bögözi Ecclesiában lévő Reformatus Templom igen megrongyollott állapottjából kívül belől való vakolással, meszeléssel egészszen ujj padimentummal, ujj székekkel, kőből való új predikálló székkel, felette való koronával meg újítatott: Méltóságos Liber Báró Boros Jenői Korda György Úr ő Nagyságának és kedves Hites Társának Groff Széki Teleki Susanna Asszonynak ő Nagyságának, és Tekintetes Nemzetes Borsai Nagy István Uramnak s kedves Hites Társának Etsedi Éva Asszonynak ő Nagyságoknak s ő Kegyelmeknek tulajdon magok Istenes indulatjok és kegyes Patrociniumok által, ugyan Tekintetes Nemzetes Borsai István Uram Curatorsága alatt, meljért Isten ő Nagyságokat ő Kegyelmeket sokáig éltesse minden Lelki Testi jókkal szeresse, és végre adjon oly házat érette, mely kéz nélkül építetett a Menybe.” – CsLt, F 47 Egyházi anyakönyvek 404. sz., 76r.

16. Uo. 76r-v.

17. Uo. 118v.

18. 1808-ban halt meg, szárazbetegségben (tüdő-tbc). – CsLt, F 47 Egyházi anyakönyvek 405. sz., 2r.

19. CsLt, F 47 Egyházi anyakönyvek 404. sz., 149r.

20. 1774-ben született ugyan egy József nevű fia, de ő következő évben meg is halt. – Uo. 89v.

21. „1814. szeptember 23. – Borsai Nagy István úr a kereszténységnek nagy oszlopa, tag elesésbe [bénulás miatt meghalt].” – Uo. 12r.

22. CsLt, F 47 Egyházi anyakönyvek 405. sz., 26r.

23. Az Ugronok már 1616-tól birtokosok voltak Bögözben, erre a fond több irata is utal, bár későbbi időszakból: egy 1741-ből fennmaradt tanúsítványban (17. sz. irat) Ugron Tamás bögözi emberét említik és egy 1748. évi szerződés (24. sz.) szerint Borsai Nagy István bizonyos bögözi földeket vásárol Ugron János özvegyétől, Torma Máriától.

24. Gyulai Rikárd: Ősfák. Genealógiai Füzetek, II. évf. (1904) 1. sz., 12.

25. Uo. 12-13.

26. 1909-ben engedélyt kapott, hogy ősi nemesi címerét, saját személyére vonatkozólag, a porosz Johannita-rend jelvényével kibővítve viselhesse. – Dr. Gerő József: A királyi könyvek. Budapest, 1940 [reprint 1998]. 222.

27. „1832: Ugron János Főadministrátor 79 éves - guttaütés [agyvérzés miatt halt meg]. – CsLt, F 47 Egyházi anyakönyvek 405. sz., 102r.

28. Harmadik felesége lozsádi br. Györffy Ágnes volt, így került néhány (5), a bárói család birtokaira vonatkozó irat a fond anyagába. Ezen harmadik házasságból származott Ugron Zoltán (1865–1928) nemzeti munkapárti országgyűlési képviselő.

29. Továbbá ő volt Erdély 1918. évi királyi biztosa, a Székely Nemzeti Tanács és a Nemzeti Szabadelvű Párt megalapítója, a Nemzeti Polgári Párt elnöke is.

Bicsok Zoltán
Fejlesztő: Maxweb