Vezércikk

Közösen Székelyföld egységéért!


„Szenteld, oh magyar, hazádnak kebled szent érzelmeit.

Romlott szív és romlott elme, kit hazája hű szerelme szép tettekre nem hevít.


  Rendhagyó megemlékezésre került sor 2009. augusztus 1-jén a Nyerges-tetőn, a Csíkkozmás és Kászonújfalu közötti nevezetes hegygerincen. Ugyanis az 1849. augusztus 1-jén itt lezajlott csata 160. évfordulóján először ünnepelt együtt a három székely megye. Bár az időjárás nem kedvezett a rendezvénynek, a néha-néha eleredő eső mégsem tudta elriasztani a több mint félezer összesereglett embert, akik ünnepelni, fejet hajtani jöttek erre a történelmi helyszínre. Borboly Csaba Hargita megyei és Tamás Sándor Kovászna megyei tanácselnökök lóháton, a hagyományőrző huszárcsapatok tagjai által kísérve, Lokodi Edit Emőke Maros megyei tanácselnök pedig a csíkkozmási polgármester társaságában, hintón érkezett az emlékműhöz, amelyet – felirata szerint – még 1897-ben állíttattak a Bukarestben lakó székely „honfiak és honleányok”.

Az ünnepséget Bodó Dávid csíkkozmási polgármester beszéde nyitotta meg, aki házigazdaként üdvözölte az egybegyűlteket. Hargita Megye Tanácsának elnöke, Borboly Csaba ünnepi beszédében elmondta, hogy a hősökről való megemlékezés mellett a három székelyföldi megye önkormányzatának vezetői azért ünnepelnek együtt a Nyerges-tetőn, hogy közös jelenlétükkel is kifejezzék a Székelyföld egységét és a székelyek önrendelkezési igényét. Mint mondta: „Hargita, Kovászna és Maros megyei székelyek ugyanis együvé tartozunk. Közös a történelmi múltunk, közösek a hagyományaink, de közösek a gondjaink és a vágyaink is. Tudjuk, hogy ha a székelység ügyéről van szó, akkor nincsenek megyehatárok, akkor egy föld van: a Székelyföld, amelynek méltó gyülekezési helye a Nyerges-tető”. Korodi Attila alcsíki parlamenti képviselő a Tuzson János őrnagy és az általa vezetett maroknyi székely csapat hősiességét a spártaiakéhoz hasonlította, akik a túlerőben levő perzsákkal csaptak össze, és a világ mégsem a győztesekre, hanem a legyőzöttekre emlékezik. „Itt is a legyőzött lett a győztes” – utalt a 160 évvel ezelőtt elesett székely katonákra a politikus, aki szerint a nyerges-tetői ütközetnek kettős üzenete van: konokság-bátorság, illetve az ezért kijáró tisztelet. Lokodi Edit Emőke, a Maros Megyei Tanács elnöke a szabadságharc körülményeit, a különböző etnikumok törekvéseit ismertette, s az ütközetre emlékezve hangsúlyozta: „Az itt meghalt székely katonák áldozata nem volt hiábavaló, biztosította megmaradásunkat, arra biztat minket, hogy érdemes magyarként élni Erdélyben”.

Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke beszédében kiemelte, hogy a székelyek leginkább olyankor mutatták meg igazi énjüket, amikor az a veszély fenyegette őket, hogy szabadságukat elveszítik. „Öt nemzedék választ el bennünket 1849 hőseitől, de a szabadságvágy melletti konok kitartásunk mit sem változott” – emlékeztetett az elnök, majd így folytatta: „Székelyföld azoké legyen, akik dolgoznak, küzdenek és áldozatokat hoznak érte. Azoké legyen, akik akkor is maradnak, amikor nem könnyű maradni. Székelyföld azoké legyen, akik hisznek benne.” Tamás Sándor beszédében hangsúlyozta, mindenkinek meg kell érteni, hogy nem valakik ellen küzdünk, hanem Székelyföldért dolgozunk, éppen ezért fontos, hogy Maros, Hargita és Kovászna megye együtt emlékezzék. „Itt állunk jövőbe vetett hittel Székelyföld minden szegletének képviseletében. Ez az erő terel össze bennünket minden évben, ha esik, ha fúj, ha tiltják, ha nem” – zárta beszédét az elnök.

A rendhagyó történelemórát Egyed Ákos történész, az EME elnöke, a negyvennyolcas események kiváló kutatója tartotta, felidézve a nyerges-tetői csata előzményeit, körülményeit. Hangsúlyozta, hogy a székelység kivette részét a magyar szabadságharcból, helytállt a küzdelemben, a fegyverletétel után pedig kivette részét a békés munkából is. „Ez a titka Székelyföld megmaradásának: ha kellett, fegyverrel, amikor lehetővé vált, a békés munka eszközével tudta magát fenntartani” – mutatott rá a történész. Egyed Ákos szavait Darvas-Kozma József csíkszeredai római katolikus esperes-plébános kemény hangvételű beszéde követte, amelyben rámutatott a román hatalom kisebbségellenes magatartására. Darvas-Kozma József figyelmeztette a jelenlévőket: a szabadságharc nem ért véget, Romániában ugyanis másodrangú állampolgárokként kezelik a székelyeket. Elvették erdeinket, birtokainkat, egyetemeinket, intézményeinket – mutatott rá, hangsúlyozva: Isten adta kötelességünk, hogy a szabadságunkért, az autonómiáért harcoljunk. Nem véletlen, ami Székelyfölddel történik, hanem központi irányítású – vélekedett, majd családalapításra buzdította a székely fiatalokat. „Ha lesz egymillió székely, Európa meg fog változni” – fejezte be beszédét.

    Az ünnepség végén – amelyet a kézdiszentléleki Perkő néptánccsoport és a csíkkozmási Bojzás együttes előadásai, a huszártoborzó színesebbé, a rendhagyó történelemóra, az igeolvasás és a közös ima pedig meghittebbé tett – a jelenlevő politikai pártok, civil szervezetek és intézmények képviselői megkoszorúzták az emlékművet, majd a temetőben kopjafaavatással és zászlóátadással ért véget a megemlékezés.
Mihály János
Fejlesztő: Maxweb