Székely fonó

Anekdoták az Erdélyi Lapok hasábjairól

A székely és tarisnyája

Bizony egy kicsit régecskén történt, de megtörtént. Hő nyári délben, 1 és 2 óra között Brassóban, egy gazdag szász polgár háza árnyékában a másnapi vásárra jött jámbor székely költé el száraz kenyérből álló ebédjét. A nyitott ablakból izletes étkek ingerlő szaga párolgott kifelé.

– Bizony Isten – dörmögé a székely – megér ez a szag egy márjást, olyan jól esik mellette a kenyér...

Meghallja ezt odaben a circumspectus házigazda, kijő, s a székelytől a márjást követeli.

Emberünk csak tréfának vélte a dolgot, s jót nevetett rajta, de a szász nem tágított, s jó darab idei huzalkodás után elvette a tarisnyát – míg a márjást megfizeti.

A székely sérelmét a Stadthahnhoz (rendőrfőnökhöz) vitte, de sikertelenül. Folyamodott a városi tanácshoz, onnat is elutasították.

Meggondolkozott a mi székelyünk, – hazament, útravalót rakott, s more patrio egyenesen Bécsbe indult.

I. Ferencnél audienciát nyer, s panaszát előterjesztvén, igazságért esedezik. A felség rögtön rendeletet ad az erdélyi Főkormányszékhez az ügy ellátása, s kellő elégtétel szolgáltatása végett. Ennek következtében a Főkormányszék a tényállás felvételére Thury titkár elnöklete alatt három biztost nevezett ki.

De az urak a jó diurnum mellett addig csürték-csavarták a dolgot, míg a székely szükségesnek látta ismét Bécsbe menni.

Megbosszankodott erre a király, s a Guberniumhoz intézett leiratában a kérdéses pernek három hét alatt való lejáratását keményen megparancsolta. Mire az ítélet csakugyan megtörtént.

A székely tarisnyát, s költség, fáradtság fejében 2000 forintot kapott.

Thury titkár és vizsgálótársai pedig – mint kik hanyagságukkal a processus lassu folyásának okai voltak – perköltségben elmarasztaltatván, hivatali fizetésöket azután egész életökben egy harmada hián kapták.

 

Erdélyi Lapok, VI. évf. (1913) 1. sz. 8.

Köváry László

 

 

Gróf Teleki Sándor († 1760 tájt)

Az első Teleki Mihály legkisebb fia, s gr. Teleki Sámuel cancellár apja.

Tordai főispán lévén, egy országgyűlés alkalmával küldöttséget neveznek ki, mely akkori királyi személyes, főhadi parancsnok herceg Lobkoviczhoz menjen, s e küldöttség élén gr. Telekit küldik.

Amint a küldöttség megjelenik, a herceg a gróf követlő hangja által sértve érezve magát, veszi három szegű kalapját s fejébe teszi.

Gr. Teleki látva ezt, veszi nyúsztos süvegét, szinte felvágja.

– Mit csinál gróf? – szól herceg Lobkovicz.

– Amit ön, uram!

– De én most a király vagyok – folytatá a tábornok.

– Én pedig az ország, viszonzá önérzettel a gróf.

 

Erdélyi Lapok, VI. évf. (1913) 3. sz. 39.

Kőváry László

 

 

Szegény Zetelaka

Zetelaka derék székely falu, mely több kiváltságokkal volt felruházva.

Történik Mária Thrésia uralkodónk alatt, hogy egy székely ember, ki esze után udvari tanácsosságra és sok pénzre vergődött, bizonyos szolgálatokat tesz a kormánynak, s e mellett a harcosok kiállítására ezer tallért ajánla fel.

Ezen hazafias áldozat Mária Thrésiának annyira megtetszett, hogy felhatalmazá tanácsosát, hogy valami jutalmat kérjen. Jól van. Berendi Jánosnak eszébe jut, hogy Udvarhely városa mellett egy rétet Zetelaka kertjének neveznek, leül s ezt a kis kertet magának kérte adományoztatni.

A fejdelemné az adományozást jó lélekkel aláírja, s Berendi tanácsos Bécsből leindul, hogy magát statuáltassa. Azonban a fennlévő urak az adománylevélbe belepillantanak, s mit látnak, azt, hogy Zetelaka kertje úgy van szomszédolva az írásban, hogy az egész Zetelaka határostól bele volt ejtve. Futnak Mária Thrésiához s felvilágosíták, hogy az adományozott kert igaz, hogy van a világon, de az adománylevélbeli kert egy egész szép székely falut fog jobbágyságba ejteni.

Mária Thrésia is fogja a tollat s gyorsszárnyakon futárt indít Berendi után, mely azon fejedelmi parancsot hozta neki, hogy ahol a futár beéri, ott helyt maradjon további rendeletig.

Berendi megállt, vár-vár a további rendelésre, de a bizon maig se jött; ott várt Kadácson, a hortobágyi pusztán két hosszú évet, megmozdúlnia tiltva volt. Eleget folyamodott, de végre is azon helyen megőrült és meghalt.

Ily bajban forgott egy század előtt szegény Zetelaka, s így fizetett furfangjáért Berendi János.

 

Erdélyi Lapok, VI. évf. (1913) 3. sz. 39.

 Kőváry László

*
Fejlesztő: Maxweb