Tárgyi örökségünk

A fiatfalvi kastély gazdái. Építés- és birtoklástörténet

 

    A fiatfalvi – legutolsó tulajdonosa után – Ugron-kastélyként emlegetett épületről nem sok adat áll rendelkezésünkre. Kelemen Lajosnak a Pásztortűzben megjelent tanulmányán (1925), valamint dr. Benkő Elek helyszíni régészeti kutatásain kívül más alig foglalkozott a kastéllyal. Az elmúlt évtizedekben publikált erdélyi urbáriumok, inventáriumok, conscriptiók között is hiába keressük. Történeti források, elsősorban a Székely Oklevéltár nyújtotta adatok alapján rajzolódik ki a kastély építés- és birtoklástörténete

.

    A kastély a Nagy-Küküllő völgyében fekvő, ma Székelykeresztúr részét képező Fiatfalva nyugati felén épült, egy, már a 16. században meglévő udvarház helyén. Ennek a korai udvarháznak lakói a Fiatfalván birtokos Geréb család tagjai, akik közül elsőként Geréb Györgynek a neve tűnik fel, amikor 1588-ban 300 forintot érő, nagyobb mennyiségű fát vágat ki és szállíttat Fiatfalvára, valószínűleg az udvarház vagy a hozzátartozó gazdaság építése, bővítése céljából. Egy 1590-ben lefolyt perről szóló oklevél tanúsága szerint Geréb Györgyöt "fazék és kemence csinálással" jobbágyként szolgálta a mázas technikát is jól ismerő és alkalmazó keresztúri Fazakas Lukács. 1590-ben gazdája, Geréb György éppen azért fogta őt perbe, mert nem akart tovább a szolgálatában maradni.

    1602-ben, amikor Básta György Rudolf császár és király hűségére feleskette a székelységet, Fiatfalván egyedüli nemesként Geréb Andrást említik, aki később – mint Bethlen Gábor megbecsült vitéze és testőrségének kapitánya –, 1625-ben a leomlott udvarházat kőből, vár alakjában újraépítette. Amikor Geréb András – utódot nem hagyva maga után – meghalt, a birtok a kincstárra szállt, ám Fiatfalva a hozzátartozó kastéllyal együtt hamarosan új adományozás alá került. 1628-ban Bethlen Gábor siménfalvi ifjabb Székely Mózes étekfogó mesternek, a fejedelem, Székely Mózes fiának adományozta a birtokot, amely Brandenburgi Katalin, majd I. Rákóczy György adományozásai folytán újabb részjószágokkal bővült.

    1635-ben Székely Mózes hűtlensége miatt a kastély ismét a kincstárra szállott, I. Rákóczy György azonban újból magánkézbe adta, főlovászmesterének és tanácsosának, Marosszék kapitányának,Brenhidai Huszár Mátyásnak, akinek apja a Dunántúlról származott Erdélybe.

    Huszár Mátyás megjelenésével a kastély sorsa egy időre megállapodott, de az elkövetkezendő évszázadokban számos családi perlekedésnek lett tárgya.

    Huszár Mátyás két leánya (Margit és Borbála) közül Huszár Borbála Torma Görgyné örökölte a kastélyt. Ennek második férje Hidvégi Nemes János, Háromszék főkapitánya, híres diplomata és naplóíró, akivel 1676 februárjában a fiatfalvi kastélyban tartották lakodalmukat. Az 1679-ben elhunyt Nemes János fiai, Mátyás és Dénes örökölték a kastélyt, anyjuk után Torma ágról származó féltestvéreikkel közösen.

    A 17. század második feléből nincs adatunk arra, hogy a kastélyon építkeztek volna. Huszár Borbála halála után, a Torma és Nemes örökösök perlekedései miatt, a sok gazda közt csak romlott a kastély állapota.

    Hermányi Dienes József, a híres nagyenyedi pap és emlékíró 1718 tavaszán Fiatfalván tett látogatást. Ő említi, hogy a kastélyt nagyon romladozott állapotban találta. Helyreállításán azonban már dolgozhattak, mert az egykori udvari templomnak ma is meglévő stukkós boltozatán láthatóak az építtető Nemes Domokos évszámos (1714) névbetűi.

    Az öröklődést Nemes Domokos testvérének, Nemes Mátyásnak ágán követhetjük tovább.

   A kastély Mátyás egyik lányának, Nemes Klára gróf Bethlen Sámuelné (1719–1800) tulajdonába került, miután a Torma-rokonoktól és a testvérektől is megvásárolta a részükre jutottakat. Amikor az örökség Nemes Klára egyetlen lányára, báró Wesselényi Farkasné Bethlen Juliannára (1751–1804) szállt, tisztázott volt a kastély és a hozzá tartozó birtok jogállása. Ám Julianna Wesselényivel kötött, első házasságából származó gyermekei és második férje, Haller Antal újabb pereskedést szakasztanak az örökségre Julianna halála után. A birtokmegosztás eredményeképpen a fiatfalvi kastélyt Wesselényi Orsolya Mikó Istvánné kapta. Róza nevű lánya gróf Mikó Miklósné lett. A ma is álló épületet 1817 körül Mikó Miklós építtette, a fiatfalvi emlékezet szerint: "a nagy éhségkor, négykrajcáros napszámokkal." Ugyanaz a Mikó Miklós, aki tíz évvel későbben az oltszemi (Kovászna megye) Mikó-kastélyt is felépíttette.

    Mikó Miklós unokája, gróf Mikes Miklós a fiatfalvi kastélyt 1855-ben eladta Zakariás Antal bányavállalkozónak. 220 év után először került idegen kézre, amikor a család kilencedik generációja birtokolta ugyan, de már nem lakta.

    Ábrahámfalvi Ugron János, Udvarhelyszék királybírája 1866-ban vásárolta meg 40.000 forintért. Az ő leszármazottai örökölték és utóbb vissza is kapták az államosításnak is áldozatul esett, ma Ugron kastély néven ismert tulajdont.

          CONSCRIPTIO FIATFALVAENSIS 1805

    A fiatfalvi conscriptiót Bethlen Julianna örökösei készíttették1805-ben. Az udvarhoz tartozó birtokok, jobbágyok teljes összeírását tartalmazza, és feltárja a 18. századi kastély építészeti és művészettörténeti részleteit. Kisebb javításokat korábban végeztek az épületen, de lényeges átalakítás nem történt. A leírás szerint még ugyanannak a régimódi "kő udvarház, vagyis kastély"-nak a képe bontakozik ki előttünk, amelyet 1625-ben az elsőkként birtokos Gerébek építettek Fiatfalván. Az udvar elhagyatott és lakatlan volt, a kastély tulajdonjogáért per folyt. Kényelmes, lakóigényeket kielégítő épület volt, amely gazdasági központként is funkcionált.

    "Szolgáltak eleitől fogva és szolgálnak ezen fő udvarhoz harmincnyolc szolgáló emberek" – olvashatjuk a conscriptióban. A kastélyt kőfal kerítette, a kőkerítésen bástya volt, 1805-ben teljesen leomolva. A 18. század folyamán már nem volt szükség védelmi berendezésre, így a pusztulni kezdő falakat és bástyát veszni hagyták. Helyenként a leomlott kőkerítést palánkkal helyettesítették.

    A kastély területe több udvarra oszlott: lakóudvar (belső udvar), gazdasági udvar (külső udvar gazdasági épületekkel) és kertek (csűrös, füvelő, gyümölcsös és veteményes). A telekbeosztás a gazdasági tevékenység elkülönítését szolgálta, de egyben magasabb lakásigényekről árulkodik A külső udvarba egy kétosztatú, galambbúgos, kötött, fedeles nagykapun volt a bejárat, amelyen az "Anno 1760 Die 26 Martii" felirat állt. A boronaházban az udvart az örökösök megbízásából vigyázó "Kálnok György nevezetű szolgálatot tevő colonus" lakott.

    A belső udvarba az épület alatt bemenő, bolthajtás alatt lévő vasalt kapun lehetett bejutni. A lakóépületen kívül itt egy sütőházat és egy lakhatatlan, fedél nélkül való épületet jegyeztek fel, amelyben konyhát és három szobát írtak össze. Különösen az épület felsőbb szobái károsodtak, "mivelhogy azok nem is kőből, hanem boronafából voltak építve."

    A lakóépület tornácára zsindellyel fedett, falépcsős garádics vezetett. Innen nyílt bejárat a konyhába vagy cselédházba, amelyben "négy rend kályha magasságra paraszt kályhákból rakott kementze" volt. Négy magas kőkéménye közül egyik teljesen leomlott.

    A kastélyban összeszámoltak nyolc szobát, egy nagy palotát, néhány kisebb boltocskát, továbbá öt, kamoraszéknek nevezett illemhelyet.

    A szobákból különösen kettő kelti fel az érdeklődésünket. Az egyik egy szépnek mondott szoba, "mely volt régen udvari templom", mennyezete "igen cifra csipkézetekkel megépített bolthajtás", közepén N. D. (Nemes Domokos) 1714 felirattal, mely ma is olvasható. A templomnak négyszögű kőtornya volt. Az épület fedelezetén kívül körbefutó könyöklő fenyőfadeszkából készült, fölötte tölgyfagerendákból rótt, zsindelyfedeles "kitekintő" fatorony állt, tetején csillagos pléhgombbal.

    A másik szoba egy valószínűleg reprezentációs célokat szolgáló "jó nagy palota" volt, amelynek padlása állt "négyszegeletű, fenyődeszkákból mennyezet formára párkányozva, melyek sokféle cirádákkal, címerekkel és olvashatatlan inscriptiókkal megékesíttettek. Ezek nagyon régiek, avatagok." Az összeírók egy vélhetően csodaszép, reneszánsz, festett, kazettás mennyezetet írtak le a maguk egyszerű módján.

    A lakóépület szobáit hársfa, néhol szépen faragott kő ajtószemöldökök közé készített,"béllett" fenyő- és hársfaajtók választották el, az ablakok négyszögű ónkeretbe vagy ónkarikákba foglalt üvegtáblásak voltak. A kijárat egy magas kőlábakra rakott és kilenc, faragott tölgyfaoszlopos tornácra vezetett, amely az épület zsindelyfedelét tartotta. Lépcsőjén lemenve az udvarba lehet kijutni. Az udvaron és a kertben három kőkút volt, ezekből kettő gémes, egy kerekes-fedeles. A kastélyhoz veteményes, méhes, gyümölcsös tartozott. A gyümölcsösben több mint félezer gyümölcsfát számoltak öszsze. A termés felhasználásáról a pálinkafőző ház és két kerti aszaló említése tájékoztat. A kertben jégverem is volt. Mindezek az egykori kastélylakók életmódjának megismeréséhez szolgáltatnak adatokat.

    A fiatfalvi kastély jó példája az erdélyi nemesség 17. századot követő életminőségbeli változásainak. Az Erdélyi Fejedelemség megszűnésével bekövetkező új, bécsi kormányzás az addig magukat szívósan tartó erdélyi jellegzetességeket, az egyszerű és hagyományos életmódot nagyban átformálta. A tömeges rangemelésekkel azonos időben Erdély-szerte számos régi kúria helyén új, barokkos kastélyokat építettek, vagy a régieket új ízlés szerint átépítették.

    A fiatfalvi kastélyt a 18. század elején ugyan még nem építették újjá, de már javították. Ekkor került az udvari templom mennyezetére a már említett 1714-es évszám. Mária Terézia a Nemes család egyik tagját, Nemes Ádámot 1755-ben grófi rangra emelte. A kastély inventáriumában több, selyemre festett címer között fellelhető a Nemes grófok címere.

    A Székelyföld ezen, több – főleg gazdasági – szempontból mindig elmaradottnak tekintett részében az életmódbeli minőségi változás is későbben következett be. A fiatfalvi kastély látványos átalakítására akkor került sor, amikor a napóleoni háborúkat megjárt, világlátott és tehetős Mikó Miklós gróf személyében a kastély új gazdára talált, aki 1817 után végül átépíttette.

    Az 18. századihoz hasonlóan romladozott állapotú Ugron-kastély ma is őrzi az egykori épület formáját. Végigjárva termeit, több részlet, építészeti jellegzetesség még mindig felfedezhető a régiből, bizonyítva, hogy teljes egészében az 1817-es újjáépítés sem változtatta meg a hajdani kastélyt.

Sándor-Zsigmond Ibolya
Fejlesztő: Maxweb