Közgyűjteményeink

Bögöz néprajzi gyűjteményéről


  Lukács Márta agyagfalvi születésű, és gyermekkorától kedvelte a régiségeket, a gyűjteményében lévő tárgyak közül több a nagyanyjától maradt rá: könyvek, abrosz, csészék, törülköző, derékaljhuzat stb. – Életemben szerettem a régiséget. Ha el kell váljak tőlük, az lesz az utolsó, amitől elválok – fogalmazta meg a tárgyakhoz való kötődését.

1990 után gondolkodott azon, hogy gyűjteményt, illetve tájházat hozzon létre, korábban erre nem is volt lehetőség. 2001-ben megvásárolták a kertjükkel szomszédos, a főút mellett fekvő régi házat, a következő évben nyitotta meg a tájházat, amit csupán egy szerény tábla jelzett a bejáratnál. Később a család úgy döntött, eladják a régi házat, ezért a gyűjteményt lakóházukban helyezték el. – Jórészt bögözi tárgyakat láthatunk itt. Kardalus János néprajzostól kértem tanácsot, annak alapján gyűjtöttem Bögözben, úgymond az átlagnép eszközeit. A beindítást nem kérdeztem senkitől…

Azok a tárgyaink, amelyeket nagyszüleink használtak, a most felnövők számára elsősorban azért nem jelentenek értéket, mert kiszorultak a használatból. Legtöbb háztartásban nem dagasztanak tésztát, nem sütnek kenyeret, mert készen vásárolják az üzletből, a fonás, szövés tudományát sem kell megtanulniuk, a lakásokban a régi bútorokat is kicserélték, megváltoztak az életkörülmények, az öltözködés, és az önellátás is jórészt az élelem megtermelésére szorítkozik.

– Én ha megvénülök, az életemet ott akarom leélni, a tájházban – mondta Lukács Márta. Mivel nem mindenki úgy gondolkodik, mint ő, néhányan gúnyolódtak is a falubeliek közül, amikor hozzáfogott gyűjteni, utánakiabáltak az utcán is. – Irigység nagy van – mondta, ami egyrészt kapcsolatba hozható az 1990 utáni időszakban felvirágzott ún. régiségkereskedéssel is. Példaként hangzik el, hogy egy régi szekrényt össze akart valaki vágni, azt megtudva szóltak, hogy megvásárolnák, ám amikor szóba került, már nagy árat kértek érte, pedig különben összedarabolták volna tűzrevalónak… – Nem akarok a gyűjteményből hasznot hozni, nem azért készítettem, hogy ebből meggazdagodjak – tette hozzá. Először volt a múzeum, majd azután indították el a vállalkozást. – A kettő nem függ össze, de aki eljön ide, legalább van, amit lásson – hangzik el, egyfajta indoklásként.

A gyűjtést azonban több helybeli ismerőse is segítette. – Voltak, akik adtak ajándékba, a szomszéd Erzsike néni függönyöket, a már elhunyt Csomor Berta sok szőtteményt, Csomor József is segített, a nagyszülei régi bútorait ajándékba adta. Legalább itt megmarad…

A Lukács panzió Bögöz felső felében, a főúthoz közel van, a Cigány utca 350. szám alatt. A régi ház első két szobájában találjuk a gyűjteményt, annak meghosszabbítása emeletes vendégházzal bővült, 20 személy fogadására elégséges szobákkal, fürdőkkel és a földszinten hatalmas, gyűlésteremnek beillő nappalival, a másik oldalon pedig a repkénnyel befuttatott épület a család lakóháza.

Amióta a gyűjteményt átköltöztették a régi helyről, és a vendéglátás is fellendült, amolyan vendégcsalogatóként az említett két szobát a vendégek is használhatják, megszállhatnak benne. – Tulajdonképpen úgy van berendezve, ahogy használták ezeket a tárgyakat – teszi hozzá a háziasszony, aki már 34 éve él Bögözben.

A gyűjtemény leltára ugyan még nem készült el, de amikor arról esik szó, hogy a vendégjárásban lába kelhet ennek-annak, azonnal megjegyzi: még olyan nem volt, hogy valami eltűnt volna onnan, valaki elvitt volna valamit.

Mivel a tárgyak gyűjtésében meghatározott célt követtek, szinte mondhatni, elérték a célt, két szoba berendezését az elmúlt évtizedek használati eszközeivel, a gazdasszony szerint nagyon nem hiányzik semmi a gyűjteményből, ha több lenne, már zsúfolt lenne. A helyi mesterek által készített székek, asztalok, szekrények mindegyike kézimunkával díszített, a szekrényben ott látjuk az összefogott textíliákat, a polcokon evőeszközöket, edényeket, mérleget meg más apróságot, ami egy háztartásban szükséges, a földre rongyszőnyegeket terítettek. Nem hiányzik persze az ünnepi viselet, a piros-fehér meg a „gyászos” fehér-fekete sem. A falon falvédő, a vetett ágy mellett bölcső, de van sarkantyús csizma is meg ünnepire felszalagozott regrutakalap a múlt század elejéről, ruhás ládák, matolla és tekerőlevél, meg szalagos vőfélypálca. Az út felöli szobában pedig új festett bútor.

Az udvaron, a másik ház falára erősítve használati tárgyak és különböző mesterségek eszközei kerültek: fúró, fejsze, kutyabőr csizma, vasaló, járom (szépen faragott járom nem is egy van az udvaron), héhelő, a szövőszék darabjai. A fémtárgyakat a gazda maga készítette szerrel kente be, hogy megvédje a rozsdától.

Amikor arról érdeklődünk, kik látogatják a gyűjteményt, először az anyaországból, a román vidékekről és Izraelből érkező vendégek kerülnek szóba, közülük többen visszajárnak. A 2002 óta vezetett vendégkönyv kerül elő, hímzett mintás borítóval, abban az első vendég neve után az AEÁ szerepel… Bikafalváról, Székelykeresztúrról, Udvarhelyről jöttek látogatóba gyerekcsoportok, még óvodások is. Helyből szervezetten még nem jártak ott iskolások. Helybeliek nem sokan nézték meg.

A reklám kérdése a pénztől függ, szórólapot is jó lenne készíteni, hangzik el. A www.hargitatourism.ro oldalon kívül egy anyaországi kiadású könyv reklámozza a vállalkozást, a Hargita Megyei Hagyományőrzési Forrásközpont pedig Tájházak, néprajzi gyűjtemények Hargita megyében című képeslapsorozatával a néprajzi gyűjteményt.

A látogatók a 0266-245579, 0756-783649-es telefonszámon, vagy a lukacspanzio@yahoo.com levélcímen jelentkezhetnek be előre.

P. Buzogány Árpád
Fejlesztő: Maxweb