História

Székelyek hadizászlók alatt


  A többszínű, ábra nélküli vagy ábrával ellátott zászlók, lobogók már az ókorban használatosak voltak. Elsősorban a különböző katonai egységek megkülönböztetésére használták. Ugyanakkor tájékozódási pontul szolgáltak az ütközetben, körülötte gyűltek össze a katonák, jelölte az uralkodó vagy csapatvezér helyét a csatarendben vagy a táborban, kijelölte a menetirányt, vele adtak jelt az előrenyomulásra vagy a visszavonulásra (hangtalan vezénylet) stb. A középkor folyamán a zászlóhasználat tovább „színesedett”, főként azt követően, hogy a címerek használata széles körben elterjedt. Már nemcsak a királyok, hanem egyes főurak csapatai, a különböző testületek, céhek is saját zászlóval rendelkeztek. A zászlóhasználat az állandó hadseregek létrejöttével (XVII-XVIII. század) még változatosabb lett. Más típusú zászlót használt a lovasság (ún. kornéta) és mást a gyalogság, sőt a kisebb katonai egységeknek (század, zászlóalj) is volt saját zászlójuk, amely hűségre kötelezte az egyes csapatokat, és igen nagy becsben tartották őket. Nem véletlen, hogy akinek a gondjára bízták, az életével felelt a megtartásáért. A zászlótartónak tehát bátor szívűnek, a hadakozásban jártas embernek kellett lennie. Annál is inkább, mert középkori hadiszokás szerint a sarkantyúját ütközet előtt leoldották, nehogy megfutamodjék a zászlóval.
Csíkszék zászlója

A középkorban a székely ispán (egyben erdélyi vajda) – aki jómaga is az ország zászlós urai közé tartozott – vezette a király zászlói alá a székely hadakat. A királyi zászló I. (Szent) László uralkodása alatt vörös színű volt. A korabeli feljegyzésekben azt olvashatjuk, hogy a király a kunok elleni csatában „az vér színű zászlót maga megragadta…” Vörös színű zászlóval, véres karddal vagy véres nyárssal mozgósítottak országszerte, háborúk és nagy veszélyek idején is. A mozgósítás eme módozata még a XVI-XVII. században is szokásban volt a székelyeknél.
Székely gyalogzászló

Akárcsak az erdélyi vajdaságnak, az önálló Erdélyi Fejedelemségnek is volt saját zászlója, amelyet forrásaink „ország zászlajának” neveznek, de színeiről csak annyit írnak, hogy nagy aranyos zászló volt. Ilyet kapott Perényi Péter 1526-ban Szapolyai János királytól Székesfehérváron, „az erdélyi vajdasághoz” (Szerémi György: Magyarország romlásáról. Bp., 1979. 157.). Bethlen Miklós említi önéletírásában, hogy Apafi Mihály fejedelem az 1681. évi hadjáratából megtérve, az ország zászlait, „egy nagy kék és három kisebb selyem-matéria aranyosokat mind magával hordozott, hogy a székes helyben (Gyulafehérvárt), quasi triumphando tegye le” (Kemény János és Bethlen Miklós művei. Bp., 1980. 728-729.). Más források is arról tudósítanak, hogy Erdély színei a kék és az aranysárga voltak (a három magyar szín mellett e két szín fordul elő több alkalommal is a fejedelmi pecsétek zsinórfonadékában).

A székelyek középkori zászlóhasználatáról szinte semmit sem tudunk. Adataink a kora újkorban, az Erdélyi Fejedelemség idejében szaporodnak meg. Ezek szerint az 1595. évi havaselvi hadjárat során Marosvásárhely lovassága a Mátyás király korabeli, azaz a még általa adományozott zászlóval vonult hadba. Ez a féltve őrzött zászló vörös színű volt, továbbá aranyozott betűkkel a következő szöveg volt ráhímezve: Jesus Nazarenus Rex Iudeorum.



      Báthori-c
ímeres hadizászló
k

Számos erdélyi hadizászló színes rajza maradt ránk azokban a zászlókódexekben, amelyek a XVII. század elején készültek Prágában, és amelyeket a Drezdai Királyi Könyvtárban őriztek. Ezekről a zászlókról, amelyek nagyrészt 1599–1601 között kerültek az erdélyi hadszínterekről hadizsákmányként a császári udvarba, Mika Sándor és Thaly Kálmán tudósítanak először (Turul, 1893. 1. sz. 9–11. o., 2. sz. 93. o.). A korabeli csapatzászlók azonban legtöbbször a fejedelmek saját családi címereivel voltak díszítve. Ennek megfelelően a kódexekben szereplő 32 lovassági és 4 gyalogsági zászlón a Báthoriak címerét, a sárkányfogakat látjuk viszont, néhány esetben az alapszíntől elütő színben, két, egymásra keresztbe fektetett sávval (András-kereszt) együtt. Az 1595. évi hadjárat idején a régi szabadságjogok visszanyerésének reményében a feketehalmi táborba tömegesen özönlő székely „parasztok” hasonló zászlók alatt vonultak Havasalföldre, amint azt az akkoriban készült, csatajeleneteket ábrázoló rézkarcok is bizonyítják.

A zászlók között néhányon viszontláthatjuk a székelyek régebbi vagy újabb szimbólumait is. Marosvásárhely korabeli zászlaja fehér színű volt, rajta a következő címerrel: egy páncélos kar által tartott kardon átdöfve a medvefő és a szív, jobbról a holddal, balról a csillaggal. E zászló – amint azt a kódexkészítő (Puchner György, a szász választófejedelem egyik mérnökkari tisztje) megjegyzi – a prágai bemutatásnál nagy feltűnést keltett; nem tudták, hová való zászló, mire a császár magához vitette, és közelebbről megtekintette. A kódexben ott találjuk Udvarhelyszék zászlóját is a vörös keresztekkel. Ugyancsak e gyűjteményben feltűnik egy templomi zászló, amilyent a katolikus egyházban szokás használni (ún. keresztzászló). „Ez lila szín zászló, s a rajta levő kép a keresztre feszített Jézus Krisztust ábrázolja, a kereszt lábánál jobbról Mária, balról János apostol alakjával. A zászlón látható hold és csillag székely eredetre vallanak – írja Mika Sándor –, s aligha csalódunk, ha e zászlóban az egyetlen tisztán katolikus székely szék, ti. Csíkszék zászlóját véljük felismerni”.

A gyűjteményből még két zászlót mindenképp megemlítenénk. Ezek közül egyik valószínűleg székely gyalogsági zászló, amelynek kék alapszínén fehér sáv, rajta két arany csillag, arany nap és arany András-kereszt látható. A másik egy monogramos zászló, amely a kutatók szerint a Székely Mózesé volt. A zászló szintén kék alapszínű, fehér sávval (és nem arannyal, ahogyan egyesek vélik!), rajta a Z. (ZEKEL) M. (MÓZES) monogrammal. E zászlók tulajdonképpen előképei a – napjainkban „székely zászlónak” nevezett – Székely Nemzeti Tanács zászlójának (kék alapon arany sáv, a felső kék sávon arany nap és ezüst hold), amelynek tervezője nemcsak ebből a két zászlóból, hanem a székely címer színeiből (a pajzs mezejének kékje, a nap aranya és a hold ezüstje) ihletődött.



      András-keresztes hadizászlók

Forrásaink arról is tudósítanak, hogy a zászlók uralkodói óhajnak megfelelően időközben színt is változtathattak. Thaly Kálmán szerint pl. Udvarhelyszék ősi „veres” zászlaját, hogy II. Rákóczi Ferencnek kedvébe járjon, 1707 áprilisában, a marosvásárhelyi fejedelmi székbe emeltetésének idején „veres-kék” színűre változtatta.

Forrásaink, a székely katonai összeírások számos székely „százas” (század) zászlótartójának a nevét is ránk örökítették. 1596-ban Kornis Farkas azon udvarhelyszéki jobbágyairól készült jegyzékében, akik az 1595. évi havaselvi hadjáratban a „parasztság közül” részt vettek, ott találjuk homoródalmási Kis Péter zászlótartó nevét (Székely Oklevéltár. Új sorozat. VII. 77.). 1604-ben az udvarhelyszéki Vas Péter hadnagy gyalogszázadának kénosi Nagy Imre, a Nagy Ferencének jásfalvi Virág Márton, a Kolumbán Ferencének olaszteleki Tobiás Tamás volt a zászlótartója. Az orbaiszéki, Vajna Mihály hadnagysága alá tartozó lovasoknak Kádár Balázs, a sepsiszéki Szép Antal gyalog hadnagy századának Deák Mihály, Sebestyén Péter századának Barlabás Máté, kézdiszéki Balogh György hadnagy századának markosfalvi Farkas István volt a zászlótartója (Székely Oklevéltár. Új sorozat. IV. 162, 164, 168, 187–189.).

Végezetül megemlítjük, hogy külön zászlai voltak a fejedelmi testőrségnek is. A „székely nemzetnek” kötelessége volt testőröket küldeni az udvarba (lovast és gyalogot egyaránt). Minden szék 100-100 lovast, akik időközönként váltották egymást. „Zászlóról, méltó felszerelésről és ruházatról a szék gondoskodott” – írja Rugonfalvi Kis István. „Minden szék zászlójának más színe volt (az Udvarhelyé vörös), egyik oldalára a fejedelem, másik oldalára a szék címerét hímezték”(A nemes székely nemzet képe. Bp., 1939. I. k. 162.). A gyalogok az ún. kék darabontok soraiban szolgáltak, valószínűleg Bethlen Gábor udvartartásának számadáskönyvében is szereplő „veres szélű kék tafota […] gyalog zászló” alatt (Udvartartás és számadáskönyvek. Közli Radvánszky Béla. Bp., 1888. I. k. 285.).
Mihály János
Fejlesztő: Maxweb