Tárgyi örökségünk

A Henterek és csíkszentimrei udvarházuk

  A Henter gyökeres székely nemesi család, amelynek nevével a XVI. század közepétől egyre gyakrabban találkozunk Erdély történetében. A családtörténeti kutatás szerint az Aporoktól származnak, nemesi előnevüket a háromszéki Sepsiszentivánról kölcsönözték. A Henterek az évszázadok során fontos szerepet játszottak a székely székek közigazgatásában és Erdély történetében: székely főkirálybírók, országgyűlési és portai követek, ítélőmesterek, fejedelmi tanácsosok stb. kerültek ki közülük. Az 1635-ös, I. Rákóczi György idején készült lustrában a Henter család kilenc férfi tagja szerepel a primipilus székely lovas katonák sorában. A Rákóczi-féle szabadságharc idején a kurucok oldalán harcoltak, annak bukása után Henter Benedek Moldvába menekült, ahonnan csak uralkodói kegyelemmel térhetett haza. Ezt követően a Habsburgok szolgálatába álltak. A család tagjai közül a XVIII. század folyamán ketten is bárói címet kaptak Mária Terézia királynőtől; Dávid 1744-ben, Ádám és felesége, Petki Nagy Zsófia, valamint gyermekeik, Antal, Boldizsár, József és Ádám 1754-ben nyertek bárói rangot. A család egyik ága sosem kapott főúri címet, mindvégig megmaradt köznemesi sorban.

Sepsiszentiván mellett a Henterek másik fészke Csíkszentimrén volt. A család 1707-ben telepedett meg Csíkban, és Szentimrén kívül a szomszédos falvakban is jelentős birtokokra tett szert. Az 1820-ban a székelyföldi földesurakról és szolgálónépeikről készült összeírás szerint Csíkszékben a Henterek a gyergyószárhegyi Lázárok mellett a legnagyobb birtokosok voltak, megelőzve az Aporokat, Mikókat, Mikeseket, Tholdalagiakat, Sándorokat stb.

A Henterek 1713-ban Csíkszentimrén egy udvarházat építtettek, amely a környékbeli barokk világi építészet egyik jelentős emléke. A kúriát – alaprajzát tekintve – a XVIII. századi székelyföldi udvarházak közé sorolhatjuk. A téglalap alaprajzi elrendezés a népi építészet hatására utal. Az udvarház, amelynek pitvara alá van pincézve, több helyiségből, ebédlőből, hálószobákból, konyhából és mellékhelyiségekből áll. Az épület előtt oszlopokon nyugvó, nyitott tornác helyezkedik el. Ennek kőoszlopait faragott akantuszlevelek, háromszirmú, nyitott virágfüzérek díszítik, amelyek reneszánsz hatást mutatnak. A kúria tetőzete – a XVII. század végén Erdélyben is elterjedt – zsindellyel borított, megtört felületű nyeregtető. A tornác feletti, háromszög formájú oromzaton a Henterek – nyakán átlőtt, karmai közt kavicsot tartó gólyát ábrázoló – címere látható.

A csíkszentimrei udvarház számos történelmi esemény színhelye volt az évszázadok során. Ezek közül kiemelkedő a székely határőrség megszervezéséhez fűződő: a madéfalvi vérfürdő után a megfélemlített alcsíki főemberek báró Henter Ádám házánál tették le az esküt. A határőrség megszervezésében játszott szerepéért 1765 áprilisában Henter Ádámot csíki főkirálybírónak nevezik ki.

Orbán Balázs is feljegyezte a Henterekről, hogy „buzgó katolikusok” voltak, akik attól sem rettentek vissza, hogy erőszakkal terjesszék hitüket. 1725-ben a szentiváni, majd fél évszázad múlva a Kis-Küküllő menti bordosi unitáriusoktól vették el templomukat, annak minden ingó javaival együtt.

Báró Henter Ádám 1777-ben a település patrónusaként jelentős adományokkal járult hozzá a csíkszentimrei templom javításához. (Néhány évvel később a templom Szent József kápolnájában temették el, ahol az 1781-ben faragott címeres sírköve ma is látható.) A falu határában, az Alsó erdőalja nevű mezőben található Szent Margit kápolnát, püspöki sürgetésre, 1823-ban Henter János „kápolnabíró” javíttatta.

A két világháború közötti időszakban a falu déli kijáratánál található udvarház a helyi római katolikus egyház tulajdonába került vásárlás útján. Kovács Balázs esperes-plébános az épületet renováltatta és bővíttette, majd felekezeti iskolát és művelődési házat rendeztek be benne. 1948-ban a felekezeti iskolát államosították, de egy ideig még ott működtek az iskola alsóbb osztályainak tantermei és az iskola műhelye. Az épület kálváriája – más hasonló nemesi és főúri kúriákhoz hasonlóan – az állami gazdaság tulajdonába való kerülésével kezdődött. A pincéket krumpli, műtrágya és vegyszer raktározására használták, az udvar területét felparcellázták családi házak építése céljából. Mivel az egykori udvarházat új gazdái nem javították, állaga fokozatosan romlott, majd az épület faanyagát gomba támadta meg.

1990 után a kúria visszakerült a csíkszentimrei katolikus egyházközség tulajdonába. 1992-től Hargita megye műemlékeinek hivatalos jegyzékében is számon tartják. Szakszerű régészeti és biológiai felmérések elvégzése után felkerült a Művelődési Minisztérium műemlékek helyreállítását szorgalmazó listájára. 1997 és 1999 között a Műemlékvédelmi Igazgatóság több százmillió lejt utalt ki gyorssegélyként a legszükségesebb beavatkozások elvégzésének céljából. A helyi egyházközség vezetősége időközben előzetes szerződést kötött egy magyarországi céggel, amely a felújított kúriában turisztikai központot kívánt létrehozni. A megállapodás szerint a meggombásodott tetőszerkezetet a csíkszeredai múzeum szakembereinek irányításával lebontották. Feltehetően a restaurálás magas költségei miatt a magyarországi cég tulajdonosa elállt szándékától, magára hagyva a fedél nélküli épületet. Ezt követően az anyaországi vállalkozótól egy csíki cég tulajdonába került az udvarház, s mint profitorientált kft. kezelésébe átment műemléképület lekerült a Műemlékvédelmi Igazgatóság által támogatottak listájáról. Úgy tűnik, hogy a kúria pusztulása visszafordíthatatlan. Még egy történelmi emlékkel leszünk szegényebbek.

Forró Albert
Fejlesztő: Maxweb