Székely fonó

Hermányi Dienes József

Olaszteleken született 1699. szept. 26-án. 1711–19 között tanult Székelyudvarhelyen. Az anekdotanovella megteremtőjének tartják, ez a szemlélet még egyháztörténeti munkáiban is megtapasztalható. 1759-től írta NEnyedi siró Heráklitus, és –Hól mosolygó s hol kaczagó Demokritus c. gyűjteményét, amely kb. 400 anekdotát tartalmaz. Fordított németből. 1768. április 12-én halt meg. 158 kötetnyi kéziratot hagyott hátra (teológia, történelem, földrajz, francia és német fordítások), munkái jórészt kéziratban maradtak, elkallódtak. Fő műve teljes kiadása 1960-ban jelent meg Budapesten.

3

Vizitálni indulna hajdan az unitárius püspök, és midőn beérkezett vólna Udvarhelyszékre, prédikála hallatára egy prédikátor, és ejte beszédében ilyen szót, hogy Izráel fiai négyszáz esztendeig bujdostak a pusztában.

A templomból a papság-házhoz menvén a prédikátorok s püspök, monda a püspök a concionátornak:

– Talán nincsen bibliád, atyámfia?

Monda erre a prédikáló:

– De bizony vagyon, tisztelendő püspök uram, egy rossz.

Monda erre a püspök:

– Ne mondd a szent könyvről, hogy rossz.

Monda azért a prédikátor:

– Vagyon egy hitvány.

 

7

Szentábrahámi Mihály unitárius püspök vizitációt tartván Udvarhelyszéken egy faluban, hatod- vagy hetedmagával ebédre hívattaték egy unitárius nemes embertől. A több papok pedig letelepedének a parókiában, s jól tarták magokat, egyen kívül, aki szörnyű fogfájásban lévén, sem nem ehetik, sem nem ihatik vala. Hanem javallák némelyek, hogy dohányozna egy keveset, a tubák füsti fogná enyhíteni kínját. Mentegeté magát, hogy ő soha affélével nem élt, s fél, hogy megokádtatja őtet. De addig untaták jó baráti, hogy pipát töltének, s meg is gyújták nékie. A pipaszár pedig igen rövid vala. Leülvén azért a szegény, fájosfogú hód a favágó tőkére, szipogatja vala a füstöt. De véletlen megérkezvén a püspök, meglátá a pipálást, s mondá a betegnek:

– Adj tizenkét forintot mindjárt!

Eleget menté magát a szegény ember s mind a több papok is, hogy soha pipás ember nem volna az az ő atyjokfia, de monda a püspök:

– Megértem én a tréfát, meg kell bizony annak lenni!

Mit tud tenni a szegény fogfájós? Komjaitól s szomszédjaitól felkéri s béfizet. Kimenvén pedig püspök elől, monda a többi papoknak:

– Isten vesztette volna orvosságotokat, soha nem fizeték orvosságra nagy hiába ennyit.

Itt ment vala bé Szentábrahámi az oskolaháznál, a communitas nevezetű classisokba a gyermekeknek, s meglátván, hogy a mester oda tett bé egy ecetes átalagot, hat forintot ránta a mesteren.

 

31

Udvarhely városában vala egy vén és jó asszony, aki gyermekségemben esztendeig gondomat viselé, ki is a kártyajátékot felette nagy bűnnek tartotta, de minket attól nem tudott elfogni. Sőt a Küküllő jegére ültünk télen, ő a partról fenyegetett, de a sík jégre nem mert béjönni. Ennek a vén asszonynak ifjú korában fazakas férje volt, igen együgyű ember, kivel az asszony semmit sem gondolt, sőt megverte, ágy alá bújtatta. Volt egykor, hogy az asszony megverte a férjét, s a vert férfi béülvén a kemence alá, ott zokogdogált. Megriasztotta az asszony, mondván:

– Szepegsz-é még, tűzre való?

Melyre zokogással felele a férfi:

– Szepegek, szepegek, tűzre való, mert bennem vagyon a férfi természet.

Mikor ennek a vén asszonynak a gondviselése alatt volnék, sokszor láttam, hogy igézet-vizet vét vala. Én pedig az édesatyámtól az afféle babonák ellen másképp taníttattam vala, s haszontalan, sőt vétkes dolognak mondom vala. Lőn egy nagypénteken, midőn a jezsuiták Krisztus szenvedését ki akarnák komédiázni, hogy én is felmenék oda a hegyre tátogni. Menyek s jövök vala ki s bé a templomba. A pápista ösztövér ábrázatú, aszúkaszú egyházfi pedig megharaguvék, és fenyeget vala, hogy megkorbácsol. Megharaguvám azért reája, s mondék magamba: „Ördög vigyen el, nem kell nékem a ti haszontalanságtok” – s menék a szállásra, tettetvén, hogy beteg vagyok. Az öreg gazdaasszony megtapogatá a fejemet, s legottan megesmeré, hogy a templomban az asszonyok igéztek meg, minthogy közikbe is találtam volna ülni, és igen szép adolescens is voltam. Foga azért a vénasszony, és vizet vete, s lement s fennúszkáló szenekből jobban is megesmeré, hogy erősen megigéztek az ártalmas szemek. Az ágyhoz hozá pedig a vizet, kére, hogy innám egy keveset belőle, s a többivel megmosná a homlokomat, ábrázatomat, biztatván, hogy meggyógyulok. A víz pedig több vala egy fertálynál. Fogám azért az edényt, megivám a vizet mind, s elnevetém magamat. Észrevévén a banyó, hogy kikaptam az ő szenteltvizén, megplágála farba gyengén. De én a szenes víztől egy kissé rosszul kezdtem lenni.

 

35

Pákai nevű mester vala Bágyba, ki is másokkal együtt Thököly Imre tatárjai előtt a bágyi várba vonta vala magát. De minthogy sok diója vala a háza híján, lemene éjjel csak egy gatyában, hogy a dióból feliktasson a várba. De két lézengő tatár ott kapja, és két lábain a lábravaló szárait jó szorosan megkötik Pákainak, és a gatya korcánál bétöltik a diót, míg megtelik, és megkötik erősen. Ekképpen, mint egy zsákot, levetik a hijúból; ugyan megzördül, s elbocsátják.

Ezután is viselt mesterséget ez az ember, és midőn holmi gyermekeket tanítana, olyan stílust diktála nékiek magyarul a kiszilyről (ez zablisztből való, savanyú pép) s a kiszily hígjáról, amelyet a gyermekek nem tudnak vala deákra fordítani. Megkérdék ezért a mestert, mondván:

– Domine Praeceptor! Quid est latine kiszily?

Gondolkozik vala Pákai, mit lehetne felelni, s monda:

– Zabszillum.

Ezt leírták a gyermekek, és ismét kérdék:

– Quid est kiszilyhíg?

Itt annál inkább megakadván, nem tuda hová tekerkedni, hanem monda:

– Foslikum.

Vákáns korában esmertem ezt az embert, s akkor is bosszantották vele esperestje s mások hallatára.

 

(Hermányi Dienes József: Nagyenyedi Demokritus. Bukarest, 1970)

Szómagyarázat

 3.

concionátor –predicator

 7.

communitas – közösség

classis – osztály

 31

adolescens – serdülő fiú

megplágál – megver

 35

vákáns (vacans) – állástalan

domine Praeceptor! Quid est latine kiszily? – Tanító úr! Mit jelent latinul kiszily?

P. Buzogány Árpád
Fejlesztő: Maxweb