Jelzések, emlékek, vélemények

440 éves középfokú oktatás Székelykeresztúron

A jelenleg ismét Orbán Balázs nevét viselő keresztúri gimnázium 1993-ban fennállásának 200. évfordulója megünneplésére készült. Az esemény az unitárius egyház, a város és egyben az egész erdélyi magyarság ünnepévé vált. Mindez jogos és megérdemelt, egyetlen szépséghibával: az esemény egybeesett a helybeli oktatás első írásos említésének 425. évfordulójával, amelynek méltatásáról – most már sorozatosan – megfeledkezünk. Érthetetlen számomra ez a feledékenység, annál is inkább, mert Kanyaró Ferenc a Keresztény Magvetőben Az első székely iskolamester emléke cím alatt már 1899-ben kimerítő alapossággal ismertette az első keresztúri mester munkásságát.1 Jómagam a Művelődésben2 hívtam fel a figyelmet a 175. évfordulón elkövetett mulasztásra, amikor a „kerek” 400 évet illett volna megemlíteni.3

Méltatlankodásom nyomatékosabb igazolására idézem a korszak és a tárgykör egyik leghitelesebb szaktekintélyét, Zoványi Jenőt, aki a minket érintő eseményről a következőket fogalmazza: „Az antitrinitáriusoknak voltak ilyen középfokú iskoláik nevezetesebb fészkeikben, így Erdélyben Gyulafehérvárott, Marosvásárhelyt, Nagyenyeden, Székelykeresztúron [kiemelés tőlem], Désen, Torockón, Tordán, Hídvégen és talán más helyeken is…”4 Íme egy félreérthetetlen állítás, amit különben már Kanyaró Ferenc is megtett annak idején. Vagyis: középfokú iskola léte Székelykeresztúron 1568-69-ben.

Mivel mindkét szerző – Kanyaró és Zoványi is – ugyanazokra a forrásművekre hivatkozik, az alábbiakban felsorolom a megállapításuk alapjául szolgáló dokumentumokat, kiegészítve az általam felfedezettekkel. Összesen nyolc ilyen munkát ismerek.

A Kolozsvári Unitárius Kollégium birtokában volt (van?) egy a Hoffhalter gyulafehérvári nyomdájában 1568-ban készült colligatum, amely Méliusz Juhász Péter tanait támadó két vitairatot tartalmaz.5 Az összekötött nyomtatványok közül az első címe: 1. „Demonstratio falsitatis doctrinae Petri Melii” (Méliusz Péter tanai hamisságának bizonyítása). A másodiké: 2. „Refutatio propositionum Petri Melii” (Méliusz Péter állításainak visszautasítása).

 

Demonstratio
1568-ban nyomtatott munka, amelyet Szemerjai Bora Andrásnak „Ludimoderator Kereszturien(zis) =Keresztúri Iskolaigazgatónak adományoz a kollegája, Marosi Synyg János keresztúri pap 1568. szept. 3-án


 

Refutatio Propositio
E könyv ajánlása bizonyítja a két székelykeresztúri értelmiségi között kialakult nézetazonosságot

 

  Mindkettőn egy-egy Marosi Sinnig János által írott dedikáció található. Az első ajánlás szövege: „Optimo viro D. Andreae Bora Zentmaryano, Ludimoderator[i] Kereszturien[si] Fr[atr] et colleg[a] e dilecto Albee Julie mense [?] 3. Septe[m]br[is]. 1568. Joanes”. Magyarul: Nemes férfiú Szemerjai Bora András úrnak, a keresztúri iskola igazgatójának [mint] kedves testvérének és kollégájának, Gyulafehérvár 1568. szept. hó 3-án, János.

A második, a „Refutatio” dedikációja így hangzik: „Pietate Et L[ite]raria Eruditione Candido Viro D. Andre[a]e Bora Szent Mariano. Lüdirector[i] Kerezturien[si] Joan[n]es Synyg Marossius, tanquam Symmist[a] et conseruo dilecto p[ro] strena, o[mn]is p[ros]peri[tatis] in Nouo Anno… [levágva] 1589 dedit causa”. (Az 1589 sajtóhiba lehet 1569 helyett.) Azaz: Ragyogó műveltségű, kegyes, tudós férfiú Szemerjai Bora András keresztúri iskolaigazgatónak Marosi Sinnig János paptársától és kedves szolgálótársától, minden jót és sok sikert az új évben, 1569.

A fenti dedikációk értelme szerint a több elismerő jelzővel kitüntetett – még paptársnak is (Symmista) nevezett – Szemerjai Bora András keresztúri iskolaigazgató (ludimoderator, ludirector) 1568 szeptemberében és 1569 elején. Felettese, Marosi Sinnig János pap könyvekkel kedveskedik neki. Hogy Marosi a jelzett évben székelykeresztúri pap, könnyen igazolható, mert az 1568 tavaszán tartott gyulafehérvári hitvitának egyik unitárius jegyzője volt. Ezt bizonyítja az a még azon évben nyomtatásban megjelent „Brevis enneratio…” (rövid leírás)6, amelynek utolsó lapjának végsoraiban a következőket olvashatjuk:

„Amanuensium nomina. [Az ismertetők nevei]

Joannes Synnig Marosinus pastor Ecclesiae dei quae est in Kerestur Siculorum.” Azaz: Marosi Sinnig János Isten egyházának pásztora Székelykeresztúron.

A másik három jegyzőkönyvvezető nevét is érdemes megemlíteni: Fehérvári Márton dési segédpap, Óvári Benedek és Wagner Gergely, a Gyulafehérvári iskola rektorai. Joggal feltételezhetjük, hogy az „ország nagyjai” előtt lezajlott disputa megörökítői – köztük a keresztúri – Dávid Ferenc közvetlen elvbarátainak köréhez tartoztak, egyben a korszak kiemelkedő unitárius személyiségei voltak, amit különben Óvári és Wagner tisztsége is alátámaszt. A keresztúri papról lévén szó, fontosnak tartjuk hangsúlyozni azt is, hogy Marosi Jánost Honterus híres brassói iskolájának – Studium Coronense – növendékei között találjuk 1555-ben.7

Miután a fentiekben – gondolom kellő hitelességgel – bizonyítottuk, hogy Székelykeresztúrnak 1568-69-ben magas képzettségű unitárius papja és hasonlóan képzett iskolaigazgatója volt, az alábbiakban érdemes sorra venni azokat a korabeli nyomtatványokat is, amelyeken kézjegyük még föllelhető.

Egy újabb colligatumra hivatkoznék, amelynek első része:

3. „Refutatio Scripti Melii…” (Méliusz írásainak visszautasítása), vagyis Dávid Ferenc a reformátusok (Méliusz-pártiak) debreceni zsinatára adott válaszát tartalmazza. Ezen a következő lakonikus szöveget találjuk: „D. Andre[a]e Bora Joannes Synyg Marossinus donod[e]d[i]t. 1568.”8 (Bora András úrnak ajándékozza Marosi Sinnig János.)


 

Refutatio Scripti
A keresztúri pap (Marosi Synyg János) által Bora Andrásnak adományozott könyv 1568-ból

  Ennek a colligatumnak a második eleme a már említett 4. „Brevis enneratio…”, amely utolsó lapjának szövegével Marosi székelykeresztúri pap voltát bizonyítottuk. Az ajándékozást bizonyító bejegyzés valószínűleg mindkét műre vonatkozik, azért van a colligatum első nyomtatványára írva.

5. Egy „Literae Convocatoriae…” című, Gyulafehérváron 1568-ban9 kiadott nyomtatvány Bora szignóját (ABZ) és kézírását tartalmazza: „Emptus In Marosvásárhell 15”. A számjegyet lehet „1 d”-nek olvasni. Akkor értelme: Vettem Marosvásárhelyen 1 d (dénárért).10

6. Dávid Ferenc: Rövid magyarázat. Gyulafehérvár, 1567.11 Ennek a műnek a címlapalji részén a következő ajánlást olvashatjuk: „Pio Viro Domino Emerico Kónya de Szentmarya, pastori Ecclesiae dei in Aldoboly, Andreas bora de aedem, tanquam patri[?] charrisimo pro xenio dedit Anno 1568.” Azaz: A kegyes férfiúnak, Szemerjai Kónya Imre úrnak, Isten aldobolyi egyháza [lelki]pásztorának, mint kedves atyjának ajándékozta az ugyanonnan való Bora András.12
  A felsorolt munkákon olvasható kézjegyek (szignók), de különösen az ajánlások (dedikációk) több fontos következtetést sugallnak. Kanyaró figyelte meg, hogy a Marosi által Borának ajándékozott könyv dedikációi az idő teltével bőbeszédűvé váltak, ami arra enged következtetni, hogy mesterünk valamikor 1568 elején kerülhetett Keresztúrra. Külön figyelmet érdemel a Bora általi ajándékozás ténye. Köztudott, hogy a reformáció fő terjesztési eszköze a szószék, az iskola és a nyomtatás volt. Különösen az anyanyelv gyakoribb használata miatt vált egyetemes értékűvé. A helybeli reformátorok tevékenysége e néhány könyvdedikáción keresztül is ugyanezt példázza.

A fenti bizonyítékok ahhoz is hozzásegítenek, hogy eléggé szűk határok közé szorítsuk Keresztúron a reformáció lezajlásának időszakát. 1548-ból ugyanis tudomásunk van a római katolikus „Blasius plebanus de Sekel Kerestur” létéről.13 Az antitrinitárius Marosi megjelenése 1568-ban lezárja ezt a fontos időszakot. Tehát Székelykeresztúron az 1548–1568 közötti két évtized alatt a reformáció antitrinitárius irányzata teljes győzelmet aratott. Ezt annál is inkább szükséges hangsúlyozni, mert Keresztúr egyben adminisztrációs központja a róla elnevezett fiúszéknek, ugyanakkor jelentős, vásártartási joggal rendelkező mezővárosként a környék gazdasági életében is fontos szerepet játszott. Egy ilyen gazdasági és közigazgatási központban megjelenő középfokú iskola, valamint egy olyan pap, aki az unitárius vallás Erdély-szerte ismert egyénisége, vitathatatlanul fontos szerepet játszott abban, hogy Keresztúr és környéke – ma is! – az unitárius vallás egyik jelentős erdélyi központjának számítson.

Egyúttal szükségét látom annak, hogy a székelykeresztúri oktatás és egyben a reformáció két kimagasló személyiségéről is ejtsünk pár szót. Ez annál is inkább fontos, mert az idézett Kanyaró-féle munka mindkettőről téves feltételezéseket tartalmaz.

Bora András. Szemerjai. Ma már Sepsiszentgyörgy szerves részét képező – de a középkor folyamán önálló településként szereplő – helységből való. Kanyarót a latinos „Szent Mariano” vezethette a létező Kismarja, Nagymarja alapján a Szentmarja [?], egy nem is létező település irányába.

Marosi Sinnyg János. Kanyaró a Marosi predicatum-ból (előnév) Erdély szülöttjének sejti. A Sinnig – elmés [?] szóból arra következtet, hogy neki német környezetben felvett ragadványneve van. Nem! Papunk nagymarosi, ma helyesen Nagymarosi Szinnig Jánosnak hívhatnók. Tehát a vízlépcső miatt elhíresült Nagymaros szülötte. Ugyanakkor korának kiemelkedő reformátora. E tulajdonságát nemcsak Kanyaró Ferenc emelte ki annak idején, hanem napjaink nagyfelkészültségű szaktekintélye – sajnos már ő is a múlté –, Szakály Ferenc akadémikus, aki papunkról sommásan ezt állapítja meg: „kapcsolatban állott a vezető antitrinitárius körökkel, és nem véletlenül választották a gyulafehérvári disputa jegyzői közé.”14

Megállapítását két Faustinus Zenonius Venetus által papunknak dedikált könyvvel igazolja: 7. Dávid Ferenc: Refutatio propositionum Petri Melii és 8. a szerző nélküli De regno Christo Liber primus…-szal.15

Gondolom, kellő bizonyítékot szolgáltattam annak alátámasztására, hogy ha késve is, de a 440 évről illő megemlékeznünk.

 

1. Kanyaró Ferenc: Az első székely iskolamester emléke. Keresztény Magvető, XXXIV. évf. (1899). 156-157. (A továbbiakban Kanyaró.)

2. Székely Attila: Oktatás Székelykeresztúron a régiségben. Művelődés, XXXI. évf. (1978) 11. sz.

3. Hasonló mulasztás történt a 150. és 140. évfordulón. De három és fél évtizeddel a Kanyaró F. dolgozata után, Péter Sándor Tükördarabok a székelykeresztúri unitárius egyházközség múltjából (Keresztény Magvető, 1934. 265.) című írásában a „mesterek” névsorát csak egy 1727-ben szereplő névvel kezdi. Így nem csoda – ha már a hittársak ilyen mostohán bántak saját elődeikkel –, hogy Orbán János 1943-ban megjelent Székelykeresztúr története sem tesz említést az eseményről. Mindezek betetőzését lásd: Magyarország története tíz kötetben. 3. kötet. 1526–1686. 7. térkép. 544-545. o. (Akadémiai Kiadó, Bp., 1987). Itt tudnak Szenterzsébetről, de semmit Székelykeresztúrról.

4. Zoványi Jenő: A magyarországi protestantizmus 1565-től 1600-ig. Akadémiai Kiadó, Bp., 1977. 357.

5. Kanyaró, 157-158.

6. Brevis enneratio disputationis Albanae… Excusum Albae Juliae Anno 1568… Ez a példány N. Kovács István tulajdonában volt. Tulajdonképpen szintén colligatum, de az elejébe kötött unitárius mű címét Kovács nem közölte. Kanyarótól tudjuk, hogy az a Refutatio Scriptii Melii. Viszont megjegyzi azt, hogy rajta található egy Marositól származó dedikálás, ami ugyancsak Borának szól. Kovács nem tudta Bora keresztúri igazgató voltát, csupán mint Marosi tulajdonát képező művet említi meg. Lásd: Nagyajtai Kovács István: A székelykeresztúri unitárius hitközség történeti rajza kezdetétől mostanig. Keresztény Magvető, XIV. évf. (1879). 70.

7. Sebesi Pál: A brassói és szebeni gimnáziumok unitárius diákjai a XVI-XVII. században. Keresztény Magvető, 85. évf. (1979) 1. sz. 55.

8. Keresztény Magvető, XIV. évf. (1879). 70. lábjegyzet és Keresztény Magvető, XXXIV. évf. (1899). 159. Mindkét szerző ugyanarra a forrásműre hivatkozik.

9. A nyomtatvány közölve: Művelődéstörténeti Tanulmányok. Bukarest, 1979. 51–69. képmelléklet és leírva Kanyaró, 161.

10. Egyetlen kétségem: lehetett-e a nyomtatvány ilyen olcsó?

11. Az eredeti hasonmás kiadását használom. Ellenzék nyomda, Kolozsvár, 1910.

12. A latin szöveg olvasatáért és a fordításért dr. Benkő Eleknek mondok köszönetet. Itt jegyzem meg, hogy az 1910-es hasonmás kiadásakor, azt ismertetve és a címlap hasonmását közölve (Unitárius Közlöny, XXII. kötet, 1910. augusztus 8. szám címoldalán, 153. o.), nagyon tévesen olvasták és fordították ezt a szöveget.

13. Dávid László: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Bukarest, 1981. 287.

14. Szakály Ferenc: Mezőváros és reformáció. Bp., 1995. 300-301.

15. Uo. 301. o. és a 379. lábjegyzet.

Székely Attila
Fejlesztő: Maxweb