História

Újabb adatok az énlaki rovásemlék olvasatához

1. 1936-ban jelent meg Ferenczi Sándor Az énlaki rovásírásos felirat című könyve, amely monográfiaszerűen tárgyalta az énlaki rovásfelirat (1668) keletkezéstörténetét. A kiadványhoz Szőcs Lajos korondi barátom révén jutottam hozzá, köszönet érte.

A felirat fényképe


  Ferenczi egyik érdeme, hogy felsorolta az addigi olvasatkísérleteket. Behatóan foglalkozott a második sor, bal felőli, utolsó betűcsoporttal (jobbról balra haladó olvasatról van szó), amelynek feloldása körül máig viták „folynak”. Íme az értelmezések (eltekintettünk a nagybetűs jelölésektől): Csak e(gy), Deák E(gy), Pako, Jenlakán, De Jáko, Djako(n), Deáken(lakán), Jako vagy Dako. „Ahányan, annyiféleképpen” – jegyezte meg a szerző.

Ugyancsak ő – a hangcsoport első jeléről szólván – így fogalmazott: „…lehetetlen más egyebet mondanunk, mint hogy ennek a jegynek mégis csak tisztán d hangértékűnek kell lenni.” A felirat „szerzőjéről” pedig megállapítja, hogy a Musnai név „…egyszerűen a származási helyet jelölő név.” Ezzel megerősíteni kívánta a Dako olvasat kizárólagos jellegét.1 (

Ferenczi Sándor felfogását tovább éltették egyes kutatók. Főleg Ferenczi Géza „kardoskodott” minden újabb feloldási kísérlet ellen. Forrai Sándor visszatért a DIAKON feloldáshoz2, magam 1994-95-ben a DARKO (RK ligálva) olvasathoz jutottam3. Aztán – módosítván álláspontomat – visszakanyarodtam a DIAKON foglalkozásnévhez.4

Ráduly János rajza

 

Mi késztetett – és késztet ma is – arra, hogy „föladjam” eddigi eredményeimet? A válasz kézenfekvő: a tudományos kutatás előrehaladása. Kiderült, hogy feliratos (epigráfiai) rovásírásanyagunkban igenis volt/van ID és DI ligatúra. Az 1515-ből származó isztambuli rovásfeliratban sikerült helyesen elolvasnom a legvitatottabb betűcsoportot, az IdéTBeN=idejében szót, amelyben az ID összevont jel. A tordátfalvi ToRDIS feliratban (1600–1650) is ott ékeskedik a DI ligatúra, a székelykeresztúri kályhacsempén (1500 körüli) pedig szintén van – ezúttal három betűs – RDI összevonás. Mi a helyzet az utolsó betűvel? O vagy On jel? Ezt próbáljuk most tisztázni.

2. 2005 telén újra átolvastam Tánczos Vilmos Keletnek megnyílt kapuja című kötetét. Egyik legszebb írásában, a „Deákok” moldvai magyar falvakban címűben a következő adalékra bukkantam: „…az 1648-ban Moldvában járt Bandinus érsek úgy találja, hogy egy András nevű szabófalvi deák („Sabojanensi Diako Ungaro Andrea”) visszaél hatalmával…”5

Nos, a zárójeles rész Diako szavát azonnal az énlaki rovásfelirattal, a DAKO – DIAKON szavakkal hoztam összefüggésbe. Megéreztem: a végső, a döntő pillanat jött el, amikor megoldható a vitatott hangcsoport helyes olvasata. Ehhez viszony szükségem volt a kérdéses rész latin szövegére, annak fordítására. A szerzőhöz, Tánczos Vilmos egyetemi tanárhoz, néprajzkutatóhoz fordultam segítségért. Közlöm az általa írt teljes levelet:

 

Kedves János!

A kérdéses hely eredetiben: „At necdum omnes devoravimus difficultates, nam multis in dies a Sabojanensi diako Ungaro Andrea nuncupato afficimur injuriis, et probris, qui nullo sacro ordine initiatus, functiones parochiales (uti a persona fide digna audivimus) exercens libere tanquam sacerdos obibat…” (Marcus Bandinus jelentése. In Benda Kálmán szerk.: Moldvai csángómagyar okmánytár. 1467–1706. Budapest, Magyarságkutató Intézet, 1989. I. 379.)

Domokos Pál Péter – nem megbízható – fordításában:

„de azért nem voltunk minden nehézségen túl: mert az András nevű magyar diák (Sabojanensi diako Ungaro Andrea) napról napra – amint szavahihető embertől hallottuk – sok bántalommal és gyalázkodással illet, aki felszentelés nélkül plébánosi ténykedéseket végez minden teketória nélkül, éppen úgy, mint valami pap…” (Codex Bandinus. In Domokos Pál Péter: A moldvai magyarság. Hatodik kiadás. Budapest, Fekete Sas Kiadó, 2001. 347.)

Barátsággal: Vilmos

Kolozsvár, 2006. május 7.

 

3. További mondandóinkat így foglaljuk össze:

a. Utaltunk rá, hogy már epigráfiai feliratokban is előbukkant az ID és DI összevont jel. Ezek ismeretében most már leszögezhetjük: az első betű (lásd a rajzot, az olvasat jobbról balra halad) mindenképpen és félreérthetetlenül DI ligatúra. A függőleges vonal felső részén levő, balra futó vonal nagyon határozott, hosszú és egyáltalán nem olyan jellegű, mint a három S betű tetején levő, hátrafutó és szerep nélküli, apró vonalacskák. Ferenczi Sándor a kellő különbözőségeket nem érzékelte. Ezt írta: „…talán leghelyesebb a festő játszi kedvének, díszíteni-cifrázni akaró szeszélyének tulajdonítanunk…”6

b. A betűcsoport véghangzója tisztán megépített O betű. Mi késztette a felirat szerzőjét az O betű használatára? A „mester” a nevét latinosan írta föl: Georgyius Musnai. A harmadik szó már foglalkozására, alapképzettségére utalt, s ő ezt is latinosította: Diako (olv. diáko, a latinban nem volt á hang).

c. Magyar nyelvünkben ez a szóalak diák–deák formában honosodott meg. Íme a két legrégebbi adat: 1237–40: Diaqui; 13. század: Dyak. Mind a kettő helynév.7

d. Szavunkra bőven találunk erdélyi adatokat Szabó T. Attila szótörténeti munkájában. A szó fontosabb jelentéseit a szerző így csoportosította: latinos műveltségű személy, íródeák, tanuló, külföldi iskolák látogatója, sekrestyés, kántortanító. Mi megtoldjuk: bármiféle más mesterségre is utalhatott, pl. bútorfestésre. Íme három -i betűs szóalak a műből: 1551: diyak; 1603: Peter djak; 1654: Istvan diak. A deákos alakok valósággal hemzsegnek a gyűjteményben.

Keresve kerestünk olyan megfogalmazást a könyvben, amely – felépítésében – hasonló (akár azonos) lenne az énlaki emlék kifejezésével. Kaptunk: az adat 1667-ből való, szinte egyidős az énlaki felirattal. Íme: „En Apaczan lako Bíró Sámuel Diak”. Latinosítva ugyanolyan természetű lenne, mint az énlaki felirat kifejezése. A DIAKO szó amolyan „értelmező-jelzőszerűen” használt foglalkozásnév – írta Szabó T. Attila.8

e. A mostani DIAKO megfejtés nem közömbösíti sem a Székelymuzsnán élt (vagy még élő) Dakó családokat, sem a Homoród mentén tevékenykedő Darkó, szintén festegető pap (lelkész) egykori meglétét. A DAKO – DARKO személynevek viszont eredetükben (etimológiájukban) eltérőek. Erre magunk már utaltunk. Ezt írtuk: „A Dakó valószínűleg becenév, a Dávid rövidülése +-kó becéző képző, a Darkó pedig szintén becézőnév, a Dáriusz rövidülése +-kó becéző képző. A két név fölcserélése tehát semmiképpen nem indokolható.9

f. Átböngésztük – 17. századi Musnai-neveket keresve – a Székely Oklevéltár új sorozatából a IV–VIII. kötetek helységnévmutatóit.10 A meglepetés nem maradt el. Íme: Erdőszentgyörgy 1614: Musnaj István; Dálnok 1614: Musnai János, Musnai Miklósné; Albis (Kézdiszék) 1614: Musnai György; Albis 1619: Georgius Musnaj; Betfalva 1635: Musnai István; Földvár 1642: Musnay Thamás; Újszékely 1692: Musnai János stb. Figyelemre méltó a Musnai György név két alakváltozata.

Látható, a Musnai-nevek nagy szóródást mutatnak Erdélyben, székelyföldi előfordulásuk Kézdiszéktől Aranyosszékig ível.

g. Utalnunk kell a Benkő Elek és Ughy István által írt monográfiára,11 amelyben a szerzők Székelykeresztúr és környéke régi kályhacsempéit mutatják be. Székelyszentmihályon máztalan csempe került elő a következő (a zárójelbe tett betűk hiányzanak, ezeket Benkő Elek egészítette ki): Fazak(as) Mihali. Geo(rgius?) Mus(n)a(i)? An(n)o 1637. Szerintünk az énlaki festőmesternek – minden bizonnyal – valami köze volt/lehetett a csempe létrejöttében. Valószínűleg a környéken „élte le” életét diákként.

4. Végül álljon itt – immár módosítva – az énlaki rovásemlék olvasata (az első szóban „ugratva” van az E betű, az utolsó szó kezdőbetűje ligatúra):

eGY AZ ISTEN

GEORGYUS MUSNAI DIAKO (olv. Diáko)

Az olvasó figyelmét föl kell hívnunk rovásíró Musnai György egyik írástörténeti hibájára: az I betűket (háromszor is) D betűkkel jelölte. Az I a legrégebbi emlékekben függőleges vonalból és balra lejtő ferde keresztvonalból áll össze (lásd nikolsburgi ábécé, 15. század második fele). Ez a tévedés is elősegíthette a felirat körül kialakult „galibát”. A közölt fényképet Ferenczi Sándor kötetéből fénymásoltuk.

5. Írásomat már teljesen lezártam, véglegesítettem, legépeltem, amikor motoszkálni kezdett bennem a gondolat: bele kell néznem Sándor Klárának a bolognai rovásemlékről (15. század második fele) szóló monográfiájába.12 Szerepel a kötetben a tizenkét apastalok kifejezés rovásírásos formája. Fénymásoltuk, mellékeljük. (Lásd a 3. ábrát.) Jobbról balra a második betű I hangértékű: tökéletes mása az énlaki DI ligatúra I betűjének. Perdöntő bizonyíték: a balra tartó mellékvonal nem dísz, hanem szerves része a betűnek. Az I betű tehát ilyen formában is „funkcionált”. Ha középtájon keresztvonalat húznánk, megkapnánk a DI összevont jelet, amelyet Musnai György – kétszáz év múlva is – mesterien hasznosított.

Részlet a bolognai rovásemlékből

1. Ferenczi Sándor: Az énlaki rovásírásos felirat. Kolozsvár, 1936. 7, 31, 33-34.

2. Forrai Sándor: Az ősi magyar rovásírás az ókortól napjainkig. Lakitelek, 1994. 314.

3. Ráduly János: Rovásíró őseink. Adalékok rovásírásunk ismeretéhez. Korond, 1995. 60–63.

4. Ráduly János: Még egyszer az énlaki rovásemlékről. Hazanéző, 2000/1. sz. 22-23. Újraközölve: Titkok a rovásírásban. Székelyudvarhely, 2004. 83–88.

5. Tánczos Vilmos: Keletnek megnyílt kapuja. Néprajzi esszék. Kolozsvár, 1996. 193.

6. Ferenczi Sándor: i. m. 27.

7. A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára. I. kötet. A–Gy. Főszerkesztő Benkő Loránd. Bp., 1967–1995. 628.

8. Szabó T. Attila: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. II. kötet. Cs–Elsz. Bukarest, 1978. 275–279.

9. Ráduly János: Rovásíró őseink…, 60–63.

10. Székely Oklevéltár. Új sorozat. IV–VIII. kötet. Bevezetéssel és jegyzetekkel közzéteszi Demény Lajos. Kolozsvár, Marosvásárhely, 1998–2006.

11. Benkő Elek – Ughy István: Székelykeresztúri kályhacsempék. 15–17. század. Bukarest, 1984. 74. lap és 75. kép.

12. Sándor Klára: A Bolognai Rovásemlék. Szeged, 1991. 113.
Ráduly János
Fejlesztő: Maxweb