História

A tatárjárás és a székelyek

1241-ben Magyarországot mongol támadás érte, mely esemény tatárjárás néven került be a történelembe. Az utókor úgy számítja, hogy a középkor legnagyobb csapása volt, melyet az ország átvészelt. Az akkori királyt, IV. Bélát második államalapítónak szokták nevezni. A székelység aránylag kis veszteséggel vészelte át a mongol támadást, erre a helyzetre igyekszünk magyarázatot találni a következőkben.

IV. Béla királyt nem érte váratlanul a mongolok támadása. Különböző forrásokból értesült a mongolok készülődéseiről: Julianus barát keleti utazásainak jelentéseiből, a szomszédos kunoktól és Batu kán leveleiből, melyekben egyszerűen behódolásra szólította fel a magyar királyt. Az ország próbált felkészülni a védelemre, a király behívta Kötöny kun vezér népét, a várakat megerősítették, a Kárpátok szorosait „bevágták”, hogy megnehezítsék az ellenség behatolását. Sajnos az ország lakossága nem volt tisztába a veszély nagyságával, hisz már több évtizede nem érte támadás a királyságot. A főurak saját birtokaiknak növelését fontosabbnak tartották az ország biztonságánál. A mongolok készültek a hadjáratra, hisz Kelet-Európa akkor legnagyobb hatalmát próbálták térdre kényszeríteni. A harcedzett mongol csapatok fegyelmezettek voltak, a korszak legmodernebb, már bejáratott taktikáját alkalmazták. Akik korábban szembeszegültek velük, mind vesztettek, több fejedelem épp Magyarországra menekült a veszedelem elől.

1241-ben a mongolok három oldalról támadnak Magyarországra. Észak felől Orda vezetésével érkezik a jobbszárny, miután Lengyelországot és Sziléziát végigpusztította. Batu vezetésével a fősereg a Vereckei-hágón hatol a Kárpát-medencébe, vele van Sübetej, aki Dzsingisz kán egyik híres vezére volt. A balszárny Erdélyt támadja három irányból. A Kadan vezette sereg a Borgói-hágón keresztül támad, majd sorra foglalja el Radna, Beszterce, Torda, Kolozsvár és Várad városokat. A Büri vezette sereg az Ojtozi-szoroson hatol be, a Barcaságban március 31-én megsemmisíti Posa erdélyi vajda seregét. Büdzsek az Olt vonalán támad, Gyulafehérvár alatt egyesül a Büri vezette sereggel, majd Csanád váránál a Kadanéval.

Batu kán a fősereggel március 12-én szétveri a Dénes nádor vezette sereget, mely próbálta feltartóztatni a határ közelében. A mongol seregben kunok is voltak, emiatt az ország lakossága az 1239-ben betelepített kunokra támad, megöli Kötöny vezért. A magyarországi kunok rabolva kivonulnak az országból Bulgária irányába, így a magyarok magukra maradnak a mongol támadás előtt. Április11-én Muhi mellett a magyar és mongol sereg kemény csatát vív, mely hajnaltól sötétedésig tart. A jelenkori magyar közvélemény által hibásan vezetettnek, fejetlennek és dicstelennek tartott csatát a korabeli mongolok a legnagyobb csatájukként jegyezték fel. Muhi után a mongolokat már semmi sem tartja vissza a Duna vonaláig, majd 1242-ben már a Duna sem képez akadályt, miután befagy. A mongol had hatalmas pusztítást végez, az ellenállókat lemészárolják, a lakosság egy részét úgyszintén, másokat rabságba hajtanak. Sok faluból lesz puszta az ország középső részén, aránylag kisebb veszteség éri a dunántúli részeket és az ország peremvidékét, így a Székelyföldet is.

Több tényező együttesen eredményezte, hogy a Székelyföld lakossága nem csökkent lényegesen, sőt a kézdi székelyek egy részét a tatárjárás után áttelepíthették Aranyos vidékére, a későbbi Aranyosszékre.

A székelység ismerte a veszélyt, amely közeledett, hisz a határmenti átjárók elzárása az ők feladatuk volt. Így az ellenséges támadás nem érte váratlanul a Székelyföldet. Az írott forrásokban nem maradt fenn semmi híradás, de több mint biztos, hogy Posa erdélyi vajda seregében ott voltak a vesztes csatában.

A mongolokkal szemben a legjobb taktikának a menekülés és a bujkálás bizonyult. A székelyek sok erdővel rendelkeztek, volt ahová elrejtőzzenek. A kisebb portyázó seregeknek a hadakozáshoz szokott népcsoport sikeresen ellenállhatott. Az is biztos, hogy a mongolokat jobban érdekelhette a gazdagabb városok kifosztása, mint a kiürített székely falvak gyújtogatása.

A felsorolt tényezőket nem lehet elhanyagolni, mégis a székelyek kis veszteségeit talán a mongolok haditaktikája magyarázza. A mongol seregek fegyelmezettek és jól tájékozottak voltak. A nagy csapatok ellátása könnyebb volt, ha nem egy, hanem inkább több útvonalon közeledtek a cél felé, így gyorsabban is haladhattak. Magyarország támadásakor is öt különböző helyen hatoltak be az országba. A mongol haditaktikához tartozott, hogy a megtámadott ország határvidékén nem időztek, a központi részeken megjelölt találkozóhelyekre igyekeztek. Erdélyben az első ilyen hely Gyulafehérvár volt, ahol egyesült a Büri és Büdzsek vezette sereg, majd Csanád váránál Kadan seregével teljes lett a balszárny.

A Mongolok titkos történetében maradt ránk Dzsingisz kán idejéből az egyik vezér esete, aki korábbi hőstetteinek köszönhette csak, hogy élve megúszta azt a tévedését, hogy egy hadjárat során a határ közelében hosszas csatározásba keveredett, így késve csatlakozott a főerőkhöz a megtámadott ország belsejében.

1241-ben Büri – miután szétverte az erdélyi vajda seregeit – nem időzött a Székelyföld kifosztásával, sietett a kijelölt találkozóhelyre. A szerencse és a mongol haditaktika akkor a székelyeknek kedvezett.

A mongolok 1242-es kivonulása után Magyarország több része vált pusztává, de a korabeli híradásokkal ellentétben nem vesztette el katonai erejét. A mongolok később többször is felszólították IV. Béla királyt, hódoljon be, újabb támadással fenyegetőzve, minden siker nélkül. Frigyes osztrák herceg hódító támadását is sikeresen meghiusították a magyarok. A Magyar Királyság külpolitikája nem változott meg a tatárjárás után, továbbra is Kelet-Európa nagyhatalmaként viselkedett. A mongol fenyegetést is komolyan vették, a magyar király sok intézkedése az ország védelmi erejének növelését célozta. Újabb támadásra csak 1285-ben került sor, amikor az események már teljesen másként alakultak. Az oklevelek kitérnek az Aranyos vidéki székelyek bátor helytállására, mikor sok rabot kiszabadítanak a tatárok (mongolok) fogságából.

 

A mongolok titkos története. Osiris Kiadó, Budapest, 2004.

B. Szabó János: A tatárjárás (A mongol hódítás és Magyarország). Corvina, Budapest, 2007.

Rogerius mester: Siralmas ének. Osiris Kiadó, Budapest, 2001.

Történeti Világatlasz. Cartographia Kft. Budapest, 2001.

Kolumbán József
Fejlesztő: Maxweb