Lábjegyzet

Dokumentum értékű állományfelmérés

A lakásbelsők folyamatos változása egyes bútordarabok nyomtalan eltűnését eredményezte. Ezen visszafordíthatatlan irányzat miatt díszes tárgyi örökségünk értékes darabjai merülnek feledésbe. A lakótér korszerűsítésére való törekvés nem újkeletű jelenség, hiszen – a korabeli viszonyok közepette – minden család, az általa elfoglalt presztízspozíciót a háztartás milyenségével is igyekezett jelezni. Pontosan e törekvések révén honosodtak meg és terjedtek el falusi környezetben a festett berendezések, a XX. század első negyedében pedig ugyancsak a korszerűsítési törekvések késztették a bútorzat váltását, s helyet biztosítottak az újszerű, iparilag előállított berendezési kellékeknek.

Napjainkban azonban a festett népi bútorokat ambivalens megítélésben részesítik. Legtöbbször a tárgyakat birtokló családtagok a maradiság, szegénység képzetét társítják ezekhez, így nem csoda, ha nagy igyekezettel kizárják az aktív életterekből. Hajdan a tisztaszobát ékesítő ágyak, ládák, kendőszegek vagy tékák jelenleg szerepüket vesztett, megtűrt kellékekké váltak. A falusi közösségek újítási vágyát főként a kereskedők használták ki, akik a ’90-es évek kezdetétől tucatjával vásárolták fel az „elfekvőben” lévő festett bútorokat, s a vételár sokszorosáért juttatták ezeket ki az országból. Az értelmiségi elit és a közgyűjtemények már a valós értékek tudatában próbálták begyűjteni a jellegzetesebb darabokat, de sokszor ezek a törekvések az erőforrások hiánya miatt nem érték el céljukat. A berendezések iránti kereslet folytán a tulajdonosokban végül megfogalmazódott azon – késői – felismerés, miszerint a nagyszülők hagyatékát még akkor sem érdemes elidegeníteni, ha azoknak lakásbelsőikben semmilyen szerepet nem szánnak.

A fentebb ismertetett folyamat látszott kirajzolódni a székelyudvarhelyi Kuckó Egyesület kezdeményezése révén folytatott felmérés során is. A festett bútorállomány leltározására kiválasztott településeket – Homoródalmás és Székelyderzs – gazdag anyagi kultúrával rendelkező falvakként tartjuk számon. Míg az almási bútorfestő asztalosság kiválóan adatolt történeti távlatba helyezhető, a derzsi festett bútorok készítőiről sem a szakirodalom, sem a szájhagyomány nem őrzött meg hiteles adatokat. Annál inkább felértékelődik az elkészített kataszter, amely tételesen rögzíti a szóban forgó településeken még fellelhető hagyományos lakásbelsők tartozékait. A pozitivista módon végzett adatgyűjtés eredményeit 2005-ben a Homoródalmási bútorfestők nyomában, 2007-ben pedig a Székelyderzsi bútorfestők nyomában címmel tették közzé. A gazdag képanyaggal ellátott kiadványokat nem a néprajzi szakirodalom tudományos mércéjével kell szemlélni, hiszen mintegy helyzetjelentést adnak az illető településeken talált állományról. Elsősorban a civil kezdeményezés révén végzett leltározási művelet fontosságát kell hangsúlyozni. A teljességre törekvő gyűjtés a település minden egyes háztartásában tett látogatások formájában zajlott, melynek során Almáson már csak közel nyolcvan, Derzsen pedig ennél is kevesebb bútordarabot sikerült lefotózni, méreteiket rögzíteni, a múltbeli és jelenkori szerepüket dokumentálni.

Egy hasonló gyűjtés sokrétű információval szolgál, hiszen mindazok mellett, hogy egy adott tárgytípus összeírását tartja szem előtt, valójában a faluközösség lakáskultúrájának keresztmetszetét nyújthatja. S néprajzosokként bármennyire is óvakodunk a közösség természetes életvitelébe beavatkozni, bizony mindkét település lakói számára a gyűjtés egyfajta tudatosítási, megerősítés tényezőként szolgált. Bizalommal bocsátották be a felmérést végző személyeket lakásaikba, adott esetben a melléképületekbe, vagyis a porta azon szegleteibe, ahol még őriztek festett bútorzatot. A lakótérben talált bútorok konyhák, nyárikonyhák kellékeiként voltak jegyezhetők, és sok esetben átértékelődött szereppel bírtak. Számtalan olyan megtűrt tárgy található a háztartásokban, amelyeket már fölöslegesnek ítélnek, s csupán az érzelmi kötődés miatt nem váltak meg ezektől. A padlásokról, színekből előkerült ládák, vagy másodlagosan beépített bútortöredékek díszítésének puszta rögzítése is sokatmondó, ugyanis ezek által a bútorfestés oktatásával foglalkozó Kuckó Egyesület e kézműves ágazat iránt érdeklődő személyek számára hiteles előképekkel szolgál. Remélhetőleg az eddig megjelent két kiadvány nem kizárólag a kézműves foglalkozás elkezdésére/folytatására, hanem a bútorfestő múlttal rendelkező más településeken szervezhető felmérésekre is ösztönzőleg hat.

Miklós Zoltán
Fejlesztő: Maxweb