Életutak

Kolumbán Lajos, az etnográfus (1875–1958)

Az erdővidéki Olaszteleken született a több jeles embert adó Kolumbán családból. A Kormos partja, a gát, az Őrhegy és Tortoma legendás tájai gyermekkorának emlékeihez kapcsolják. Már gyermekként felkeltik érdeklődését a népszokások és népdalok. Tanítónak készül. Vágya teljesül: tanítóként Hétfaluba kerül, a hagyományokat őrző csángók közé. Minden idejét e népcsoport etnográfiai tanulmányozására fordítja.

Hányatott pedagógusi pályája volt. 1901-1902-ben Liptószentmiklóson, 1902–1909 között pedig Késmárkon polgári iskolai tanár. Ezt követően segédtanfelügyelő Budapesten, majd Udvarhely és több más vármegye tanfelügyelője és tankerületi igazgatója. Több mint száz helyismereti monográfia fűződik nevéhez, amelyeknek gazdag néprajzi anyagát pedagógusok bevonásával gyűjtötte.

 Alsó sor (balról): Kolumbán Piroska tanítónő, Kolumbán Lajos, Bartha Panna

 

Felső sor (balról): Keresztes Józsefné, Becsák Irma tanítónő, Keresztes József református lelkész

 Olasztelek (1937)

A felvételt id. Kolumbán Gábor bocsátotta rendelkezésünkre


  Éveket tölt Hétfaluban, a csángók közt. Néprajzi munkái jelennek meg: Hétfalusi csángó babonákA hétfalusi csángók a múltban és jelenben (Brassó, 1903), A Barcaság és népe (Budapest, 1906). Ezekben rendszerezi az előző kutatások eredményeit és tisztázza a csángók eredetét, társadalmi helyüket. Írásaiban megtaláljuk a csángó szoba berendezésének, a jellegzetes népi szokások (kiöltözés, guzsalyos, lakodalom, temetés stb.) leírását. Jellemzi a régi népi játékokat, a gergelyezést, a szerinte szász eredetű kakaslövést és boricát. Jól ismerte a csángó tájnyelvet és az abban található román eredetű elemeket is. A csángó babonákról azt mondja, hogy a világosság az egyedüli ellenszerük és az iskolában harcolhatunk ellenük nagyobb sikerrel. Írása megőrizte a csángóföldi iskolahálózat történetét, ugyanakkor emléket állít olyan csángó személyiségeknek, mint Kóródi Pál, a két Köpe János, Zajzoni Rab István. Olvashatunk a Tanító Egyesület és a Barcasági Magyar Dalegylet történetéről is. Említésre méltó népdalgyűjtő munkássága.

 


  A feledésbe merült jeles etnográfus hitvallását tükrözik az alábbi sorok: „Én pedig, amíg a szívem csak egyet dobban, fényes palota és szegényes kunyhó lakójának egyaránt hirdetem, hogy a magyar dalok szépek, megragadók, fenségesek és költővel szólva, aki egyszer ajkára vette, többé nem dobhatja el...”

E szerény írás szolgáljon tisztelgésül Kolumbán Lajos emléke előtt, halálának 50. évfordulója alkalmából, azzal a reménnyel, hogy könyvei újranyomására is sor kerül.
Szécsi Antal
Fejlesztő: Maxweb