Tárgyi örökségünk

Álmos vezér várai a Székelyföldön

 

    Orbán Balázs korszakalkotó művében, a Székelyföld leírásában nemcsak számtalan, addig ismeretlen várromról adott hírt, közölve részletes leírásukat, esetleg alaprajzukat, hanem korának divatja szerint, népregébe illő történelemszemléletének megfelelően, egy-egy vár ködbe vesző eredete körül új mítoszt is teremtett. A "legnagyobb székely", felhasználva a régi krónikáink személynévanyagát (többek közt a Csíki Székely Krónikáét), Székelyföld számos "névtelen" várának adott nevet (pl. "Zete-vára","Attila-vára", "Kadicsa-vára" stb.). A várépítő hun kapitányok és székely rabonbánok sorába így bekerült a magyar törzsszövetséget létrehozó, a magyarokat a Kárpátok hágójáig (vagy Erdélyig) vezérlő Álmos fejedelem is. A nagy székely író két vár építését tulajdonította neki. Egyet Háromszéken, a Lemhény községhez tartozó Kézdialmás határában, a másikat Udvarhelyszéken, Homoródalmás és Lövéte községek határán. Orbán, midőn az építtetőt-névadót megnevezi, mindkét vár esetében "szóhagyományra" hivatkozik. Azonban, ha tüzetesen megvizsgáljuk a vonatkozó szövegrészeit, rögvest rájövünk: az Álmos vezért emlegető hagyományok nem a nép ajkán, hanem inkább a romantizálásra  igen hajlamos, a nyelvtudomány módszereit P. mester, vagyis Anonymus (aki a helynevek alapján a korai időkre nézve bátran keltett életre személyeket és formálta őket történeti alakokká) szintjén művelő szerző tollából fakadtak.

    A Lemhény községhez tartozó Kézdialmás (Kovászna megye) határában fekvő romos kővárról ugyanis a következőket írja: "…a mindenik közt legérdekesebb szóhagyomány meg azt mondja, hogy az Almás, illetőleg Álmos vára volt, így neveztetvén az e várat épített Álmos fejedelemről; továbbá Almás (melynek most is a határán fekszik) lakói e várból települtek le a mostani faluba, melynek eredeti neve nem Almás, hanem Álmos volt, s csak később idomíttatott Almássá. Ez utóbbi hagyomány tetszik nekem legvalószínűbbnek, s mivel feltalált várunknak nevet kell adnunk, tehát kereszteljük azt Álmos várának" (M. J. kiemelése).

    A két Homoród között, a Homoródalmás és Lövéte (Hargita megye) határán emelkedő Várhegy leírásánál pedig emezt: "Ezen önállólag feltornyosodó hegy ormán a hagyomány szerint egy vár állott, még akkor, midőn a tereket, s alantibb helyeket víz borítá. E várat Álmos fejedelem építette még a magyarok bejövetelekor, sőt a hagyomány azt is követeli, hogy Álmos fejedelem megvénülvén s a közügyektől visszavonulván, ezen kedvelt várába húzódott; itt élte végnapjait, itt is halt meg és temettetett el. A hegy aljába épült falu is a vezér emlékére Álmos-nak neveztetett, de később a szomszéd faluk lakói gúnyolni kezdvén, hogy ott laknak az álmosok, nevét Almásra változtatta át. Ennyit tud a hagyomány ezen ismeretlenül feledett romról" (M. J. kiemelése).

    A fent írottaknak s Orbán Balázs széles körben kedvelt és olvasott művének köszönhetően, az "Álmos-vára" elnevezés mindkét vár esetében elterjedt, általánossá vált, s talán "véglegesen" rájuk ragadt, annak ellenére, hogy egyik vár sem volt, és nem is lehetett az "építtető" Álmos vezér birtokában. Ezt a későbbi kutatás egyértelműen bebizonyította.

    A kézdialmási "Várerősse" nevezetű hegy ormán fekvő "Álmos-várát", Orbán Balázs nyomdokain járva, a XX. század elején Ferenczi Sándor is átkutatta, de rendszeres ásatást benne csak 1977 nyarán végeztek a sepsiszentgyörgyi múzeum szakemberei. Ennek eredményeiről Székely Zoltán régész 1980-ban beszámolt. Ebből megtudhatjuk, hogy itt az ember átmenetileg már a bronzkorban és a vaskorban megtelepedett. Más korszakhoz köthető, hosszabb ideig tartó letelepedés nyomai nem kerültek elő. A beszámolóból az is kiderül, hogy a kőből rakott vár, melynek falaihoz kötőanyagul kevés mésszel kevert földet használtak, alaprajzilag (ovális alak, beugró négyszögű torony) a torjai Bálványosvárral mutat hasonlóságot. A középkorban épült, valószínűleg a XII. század végén, vagy a XIII. század elején. Először a vár "öregtornya" épült fel. Ezt később kőfallal megtoldva, várrá építették át. A vár a magyar királyság keleti határvédő erődítményrendszerének – nem pedig Álmos vezérnek – egyik létesítménye mindaddig, amíg az itteni határvédelmet átveszik a betelepülő székelyek.

 A Homoródalmás és Abásfalva irányában kimagasló Várhegye (már a XVII. század második felében, egy 1673. jún. 23-án kelt határjáró levélben előfordul ez a helymegjelölés) keleti csúcsán fekvő, Álmos vezérnek tulajdonított földvárat Orbán Balázs leomlott kővárnak tartotta, s elbeszélése szerint annak kútjában (kincskereső gödör lehetett) "kardvasat s más régi fegyvereket" találtak.

    A földvár vázlatos alaprajzát és pontos leírását Téglás Gábor készítette el 1895-ben, aki a hármas sánccal és töltéssel megerősített "fellegvárat" dák korinak tartotta. Véleménye szerint a két Homoród mellékének mentsvára lehetett s kitűnő 'megfigyelő állomást szolgáltatott abban az őskorban, amikor a természeti viszonyok ilyetén előnyeivel is beérhették egy kis módosítással a hadakozó felek." Téglás ottléte után a millennium lázában égő Ugron János alispán és Solymossy Endre tanár a vár területén "sok cserepet ásattak ki", Álmos vezér után kutatva. Solymossy a Várhegy tetején lévő, Téglás által is leírt kör alakú sírhalmokat (úgynevezett kunhalmokat) is megásatta, "de nem talált bennük egyebet lisztes porlós rétegnél".

    A földvár szakszerű régészeti feltárását a székelyudvarhelyi múzeum egykori munkatársai is tervbe vették (1955). A Ferenczi Géza és Ferenczi István által tervezett ásatás végül elmaradt. A terepkutatásaik alkalmával begyűjtött csekély mennyiségű leletanyag alapján azonban megállapították, hogy 'Álmos-vára' a környék őskori (bronz- és vaskori) népességének "lehetett zivataros időkben ideiglenes védelmet nyújtó, eldugott erőssége." Más "hasonszőrű" menedékvárat is ismerünk a vidéken, többek között az oroszhegyi "Mákvárát" és a máréfalvi "Máré-várát".

    1982–1997 között e sorok írója is több alkalommal fölkereste a szóban forgó Várhegyet. Annak "teres fennlapjáról" a középső bronzkor jellegzetes erdélyi kultúrájára, a Wiettenbergkultúrára (Kr. e. kb. 1650–1100) jellemző, kézzel formált, égetett agyagedények darabjait sikerült nagyobb mennyiségben begyűjtenie, amelyeket valószínűleg Solymossy tanár úr munkásai dobtak annak idején másodlagos helyükre. Mindezt figyelembe véve úgy véljük, hogy a kitűnő földrajzi adottságokkal rendelkező várat folyamatosan, elsősorban a bronzkor középső szakaszában lakták. Építőit és használóit Álmos vezér korától közel két évezred választja el…

    Ferenczi Géza: Lapok Erdély múltjából. Tanulmányok. Székelyudvarhely, 2002. 63.

    Ferenczi István: Barangolás a Hargita-alji Máréfalva múltjában 2. (Részletek egy ásatási naplóból). Művelődés, XXXIV. évf. (1981) 5. sz. 46.

    Ferenczi Sándor: Régészeti kutatások Háromszék megye váraiban. ACTA 1998. 193–195.

    Orbán Balázs: A Székelyföld leírása történelmi, régészeti és népismei szempontból. I. köt. Pest, 1868. 85.; III. köt. Pest, 1869. 119–120.

    Solymossy Endre: Az oklándi kunhalmokról Udvarhely vármegyében. Archeológiai Értesítő. Új folyam. XV. köt. (1895) 5. sz. 419.

    Székely Zoltán: Ásatások a lemhényi (Kovászna megye) és a csíkrákosi (Hargita megye) várban. Acta Hargitensia I. Csíkszereda, 1980. 39–45.

    Téglás Gábor: Dák várak Udvarhelymegye keleti és északi hegyvidékein. Erdélyi Múzeum, XII. köt. (1895) VI. füz. 312–314.

Mihály János:
Fejlesztő: Maxweb