Jelzések, emlékek, vélemények

Hány erdélyi rovásemlékünk Árpádkori*?

 

   
 

      Alig néhány évvel ezelőtt még szentségtörésnek számított Erdély Árpád-kori rovásfeliratairól beszélni. Lám, az idő jót is hozott: bebizonyosodott egyes rovásemlékek koraikorai volta, ugyanakkor egyre elevenebbé válik azon felismerésünk, hogy a székely (magyar) rovásírás keletről hozott örökség. A legközvetlenebb szálak Észak-Kaukázus és a Kazár birodalom felé mutatnak, de a betűrendszer egy része genetikai kapcsolatban van a belső-ázsiai, illetőleg a keletázsiai rovásírásokkal is.

    Az erdélyi emlékanyagból – újabban – nyolc feliratot tekintünk Árpádkorinak, hétnek már meg is született a véglegesnek tűnő olvasata. A legkorábbi a torjai edénytöredék néhány jele. Székely Zoltán régész-történész szerint „…az ide korán (10-11. század) letelepedett magyarság tárgyi emlékei kerültek felszínre, akik – mint a székelyek – használták a rovásírást.”

    A sor a Korond–Firtostetőn (XII. század vége – XIII. század eleje) és a Gyergyóditró–Tászoktetőn (X–XIII. század) talált betűkkel folytatódik, aztán következik a homoródkarácsonyfalvi első, kétsoros felirat, a XIII. század elejének-közepének eddig legszebb szövegemléke.

    Négy feliratot (alsószentmihályi, csíkcsobotfalvi, erdőszentgyörgyi, vargyasi) XIII. század véginek, XIV. század elejinek vél a szakkutatás. Ezek átmenetet képeznek az Árpádkor és az azt követő történelmi időszak között.

    A felsorolt emlékanyag egyik legfőbb sajátossága a mássalhangzós jelleg. A magánhangzók zöme „ugratva” van, a rovók tehát alig-alig jelölték őket. Ez is azt igazolja, hogy ezek a feliratok a fennmaradt anyag legrégebbi rétegéből valók. Érdemes volna külön is taglalni az egyes grafémák milyenségét, ezek egymáshoz való viszonyát, a típusok és változatok szemrevételezését. A szó- és betűtörténeti vonatkozások a datálásban is roppant fontosak.

    A nyolc emlékből hét kimondottan kőfelirat (használati eszköz is van köztük), egy pedig kerámiadarabon (edénytöredéken) maradt fenn. Tehát olyan alapanyagok, amelyek képesek voltak ellenállni a futó évszázadok viszontagságainak.

    Utalunk itt – jelzésszerűen – arra is, hogy Erdély területén miként oszlik meg az Árpád-korinak minősített rovásírásos emlékanyag. A későbbi széki (alszéki) beosztást követjük: Aranyosszék 1, Bardócszék 1, Csíkszék 1, Gyergyószék 1, Kézdiszék 1, Marosszék 1, Udvarhelyszék 2.

    Látható, a „megoszlás” bizonyos mértékű kiegyensúlyozottságot mutat. Veszít értékéből – lassan és biztosan – az az elgondolás, hogy főleg („zömükben”) az úgynevezett telegdi székelyek tudtak rovásul írni. A Székelyföldön kívüli, más tájegységek rovásírásanyagának nagyobb mértékű felbukkanása csak idő kérdése.

    Mellékelt ábránk a homoródkarácsonyfalvi első feliratot „mutatja”. Vonalas rajzunk Benkő Elek kétvonalas, pontosított rajza alapján készült. A felirat átbetűzése, jobbról balra haladva: NMHSZNDNKI/ HSZKLYIVSK. A betűhalmaz mai, modern olvasata:

NeM HiSZeND NeKI
H SzéKeLYI VéSéK.

    A kisbetűk az elhagyott magánhangzókat jelölik. A hiszend szó a hisz ige régies alakja. Székelyi=székelyei. A második sor első betűje, a H a Homoród mentét (vidékét, környékét) jelenti.

 

* a szerzőnek a most elkészült, Erdély Árpádkori rovásemlékei (10–13. század) című kéziratához szánt előszava
Ráduly János
Fejlesztő: Maxweb