Forrásközelben

"...a régi szokás szerént ki menvén a Falu..."

 

    A székely falusi lakosság megélhetésének  alapja évszázadokon át a föld volt. A megtelepedés utáni közös földbirtoklásból  a kezdeti osztásos rendszerből – amikor a kapott nyílföldnek a család, vagy a nemzetség átmeneti időre használója és nem tulajdonosa volt – az örökölhető, eladható, vásárolható magánbirtok kialakulása több évszázados folyamat eredménye. E folyamatban a családi birtok gyarapításának egyik formáj  a szabad foglalás volt. Ez a birtoklási mód az osztatlan közös földből, „a Falu szabadjából” kihasított, egyéni művelésbe vett föld használatát jelentette, ennek feltételeit pedig a faluközösségek helyi szokásai szabályozták. Wellmann Imre agrártörténész megállapította, hogy Magyarországon az 1760-as évek végére csaknem teljesen a múlté lett a szabad foglalás gyakorlata.1 A Székelyföldön azonban a foglalás szabadsága későbbi időkig tartott. Ennek okait a társadalmi berendezkedés sajátosságaiban, a demográfiai viszonyokba  és a táj természeti adottságaiban kell keresnünk.

    A földfoglalásról alább közölt homoródalmási forrásaink különlegessége,hogy – a szintetizáló szakirodalommegállapításait alátámasztva – nemcsaka foglalás tényéről tudósítanak, hanemfeltárul az egykori valóságos életegy-egy eseményének mikrokozmosza,apró mozzanatokból szövődő forgatókönyve forgatókönyve: szempontok, normák, értékek, eleven viszonyok szövedéke, a helyi szokásrend parancsoló ereje, a közösségi és egyéni gondolkodásmód.

    Az első forrástöredékünk arról a konfliktusos társadalomtörténeti helyzetről ad hírt, amikor az osztatlan közföldek időleges használatával elégedetlen társadalmi csoportok szembeszálltak az addig érvényes szokásrenddel: nem akartak lemondani az elfoglalt, bekertelt szántók használatáról. Érdekeik védelmére a szomszéd faluban kerestek segítséget, két abásfalvi tekintélyes gazdát hívtak a falugyűlésbe:

    „Mü Gergely Páll és János István, Udvarhely Székben, H. Abástfalván lakó Primipillus Személjek, adjuk tuttára mindeneknek, az kiknek illik ez mü jelen való levelünknek rendiben, hogy ez jelen való 1792. esztendőben és ezen esztendőben eset Keresztelő Sz. János napján, találának megh münköt, ez mü lako házunknál, megh írt Udvarhely Széki Homoród Almási Boka János, k. Kenyeres János, Antonya Páll és k. Rigo András Primipillus Személjek, és kérének münket, hogy el mennénk megh írt Székben Ho. Almásra a végre tudni illik, hogy lévén az faluval Almással ez meg írt Személjeknek az Almási határon valami foglalás Szántó földek miá ellenkezések, melyeket az intro Senptus Személjek bé kertelvén, és az falu Almás nem akarja békeséges uraságába hadni, hanem el akarván rontani és mü előttünk valami törvényes remédiummal [perorvoslattal] akarván Procédálni, Penes Protestationem, mint külső emberek előtt, mü előttünk munkában vehessék dolgokot. Melly foglalás is volt Almásnak Csík fele forduló felében, Vargyas oldala nevű hellyben, két vagy három darabocska, mely kérésekre az megh írt Személjeknek, midőn elmentünk volna, egyet értvén az megh írt Személjekkel és ugyan azon dologért lévén azon az napon az teljes Falunak Almásnak is közönséges Gyűlése, mü is az megh írt Személjekkel menénk az Falu Gyűlésébe, holot az Falus Biró Donáth István, az teljes Faluval egybe gyűlt vala, ara az végre, hogy az foglalásokot el rontanák, lévén ezért sok villongások az Faluval Almással az megh írt Személjeknek más foglalásokkal együtt, végre az falu eleibe állván az megh írt Személjek és azokkal együtt mások is felesen, kik is hasonló foglalásokot Cselekettek volt ez Falu határán és illyen [?] proponáltak [?].”2

    Sajnos nem tudjuk meg az irattöredékből, hogy miben állapodtak meg a falugyűlésen, mennyire sikerült eligazítani az ellenkezéseket, villongásokat a falu és a földfoglalók között. Valamilyen megegyezés feltehetően született, mert másnap „a falu”, vagyis az akkor 1150 fő körüli lakosságot képviselő elöljáróság – a bíró és a „hütösök” – felkerekedtek, hogy a határ „napkeleti” részének kaszálóterületein is megvizsgálják a foglalásokat:

    „Ao 1792 év 25-ta Juni a falu a foglalásokra kimenvén, akitől hol mit el vettek és el adták, a melly következnek eszerént:

    1-mo Megyeligatjában a György Ferenc kertit visza vették a füvit adták Kis [...] Simonnak [...] 6 [forintért – megj. O. S.]

    2-do A belső végibe a [...] Bencző Andrásnak [...] 2

    3-io Kő alatt [a Vargyas szurdokvölgyének déli kijáratánál elterülő kaszálóterület neve – O. S.] ki kezdeték járni az Orbánok pajtájoknál a falu és a szénafüvek széllin való köz kertet az árok fejin fejül 15 lépésnire, egy nyírfa bokor tövire egy halmot raktak, azon fejül egy nagy Mész követ meg kereszteztek, feljebb Szabó András és Rigó Pálé között egy halmot raktak. Feljeb a egy nagy bokor tövin egy halom, feljeb, egy nagy Bükfa alat a régi halom meg maradt, a Bodoréké közi s a Sebestyén Andrásé közi egy nagy halmot raktak, a Sándor pajtáján küjel a karéjba egy nagy bükfa tövin egy halom, feljeb a Balázsén egy Nagy Csere fa tövin a karéjban, a Sándor István helyinek a külső végibe meg maradot helyen való füvet megh hadták, hogy Sándor István adjon a fűért 10 forintot, ha nem akar adni a falu a két csordát hajtassa rea.

    Mikor onan kijött a falu a Sebestyén András helyiért határozot meg, hogy még Sebestyén András, azon feljül amit edig adot volt, adjon 100 forintot.

    Onan a Szondi Mihály foglalására mentünk lemitálták a helyet egy szekér szénára való: 6.

    Onan mentek a Lőrincz Péter foglalására lemitáltatott egy szekér szénára való: 6.

    Onan jöttek a Sándor Zsigmond foglalására lemitáltatott 2 szekérre valónak, adjon 10.

    Onan mentek a Horvátéra ez úgy állitatot meg, hogy van annyi mint a Gothát Istváné, adjon 25.

    A Horváté végibe Sándor Ferenc adjon 6.

    Onnan mentek az Orbán Istvánéra, ott úgy állitatot meg, hogy a Sándor Zsigmondé mellett az Orbán Istvánén a Marhának utat hagytak a vízre bé, a mi a Marha utjából maradt az lemitáltatott úgy, hogy Orbán István adjon 80. Sos Pálnak egy kevés foglalása lévén a kutnál aszmonda hagyják az útig ki a Merkén való széna füviért, a mellyet a Falunak hagya Sós Pál uram küjebb Jósa Mihálynak foglalása lévén…”3

    A fenti sorok a birtokrendezés ősi formáját örökítették meg. A falut képviselő testület a – feltehetően egy év alatt – történt foglalásokat ellenőrizte és megállapította az elfoglalt területek haszonvételének értékét. A fellelhető tereptárgyakat felhasználva, kijelölték a birtokhatárokat, tulajdonviszonyokat rögzítettek: nemcsak a magánbirtokok és a falu közös földje közötti határvonalat jelölték ki, hanem a magánbirtokokat elválasztó határokat is. Használati jogokról döntöttek: „a György Ferenc kertit” – egy bükkerdőből irtott, ma is e néven ismert területet – nem tudjuk mi okból, visszavették használójától és más igénylőnek adták. A közösből foglalt területért a foglalók fizetni kötelesek, ha valaki vonakodna, a falunak vannak eszközei, hogy ezt kikényszerítse(„ha nem akar adni a falu a két csordát hajtassa rea”). Ezek a mozzanatok is jelzik, hogy a közösségnek a földhasználat és birtoklás szférájában ekkor döntő szerepe volt, a magánérdekek elé helyezték a közösségi érdekeket (pl. a csordának utat hagytak „a vízre bé”, a magánbirtok rovására).

    A XIX. század elejétől több adatunk van a falu szabad földjének kiárusításáról. A közföld ekkor már adásvétel tárgya: a föld a vételár kifizetése után foglaló örökös tulajdonába szállt. A falu elöljárói a központosító állam iránt növekvő kötelezettségek teljesítésének fedezetét a közföldek eladásával próbálták megteremteni. Ez a kényszer felgyorsította a tulajdonviszonyok átalakulását, előmozdította a társadalmi differenciálódást.

    Végezetül említsünk meg egy még megválaszolatlan kérdést: forrásainkban több utalás van arra, hogy a falu elöljárósága június végén, Keresztelő Szent János születése napja körül (június24) ellenőrizte a foglalásokat. Az előbbieknél negyven évvel későbbi, szintén földfoglalásról készült iratban mint régi szokást említik a június végi határellenőrzést: „Mü kik ide alább neveinket le írtuk, a tellyes Falunak Személyessei adjuk tudtára mindeneknek a kiknek illik, hogy a múlt 1832-ik Esztendőben Juny 24-ik napján, a régi szokás szerént ki menvén a Falu Almás az elfoglalt helyek megvizsgálására és az eladható, vagyis az el kerülhető helyeknek árok meghatározására...”

    Nagy valószínűséggel nem az időpontok véletlen egybeeséséről van szó: úgy gondoljuk, a szokás racionalitását az a körülmény magyarázza, hogy ebben az időszakban látható volt, milyen fűtermés lesz az erdei kaszálókon, ekkor lehetett felbecsülni annak értékét. További kutatások adhatnak választ arra, hogy az európai kultúrkörben jeles napként ismert Szent János naphoz kötődő ünnepkörök (melynek részei a növényekkel kapcsolatos hiedelmek, rí- tusok is)4 és a határellenőrzés szokása között volt-e kapcsolat, helyi jellegű szokás volt-e, vagy szélesebb körben is érvényes gyakorlat. Ez utóbbi feltevés talán nem egészen alaptalan, ha arra gondolunk, hogy a legrégebbi (1581- ből ismert) falutörvényekben, a gyergyóújfalviban és a gyergyószentmiklósiban  kaszálók hasznosítása Szent János nap előtt és után változott.

1 Wellmann Imre: Válogatás Wellmann Imre agrár- és társadalomtörténeti tanulmányaiból. Miskolc, 1999. 179.

2 Az iratot a Homoródalmási Unitárius Egyházközség irattára őrzi; az idézett módon félbeszakad.

3 Az említett egyházközség irattárában található ez az irat is, erről is hiányoznak az aláírások, elképzelhető, hogy a határjárás helyszínein rögtönzött feljegyzésről van szó.

4 Dömötör Tekla: Naptári ünnepek. Bp., 1983. 139.

Oláh Sándor
Fejlesztő: Maxweb