Székely fonó

"Azt mondják, Attila egy korondi székely"Zágoni Mátyás Sándor (1847–1895) adomái

    „Az adomák bizonyos tekintetben olyanok, mint a népdalok: nem igen akadgazdájuk. De valamint amazokban a nép egyszerű, őszinte, természetes érzelmei, úgy emezekben keresetlen komikuma és fanyar humora nyilvánulnak. Jó adomát, mondva csinálni – nem lehet. A gyártott adomából kiérzik a mesterkéltség, s egyszerű elméskedéssé fajul. Nincs illatja, mint a csinált virágnak, nincs zamatja, mint a másodérésű gyümölcsnek.

    Az adomában komikumnak, vagy humornak kell lennie. A komikum: szikra, amely az ellentétek összeütközéséből pattan ki; a humor lágyan zsongó patak, melynek ősforrása az emberi gyarlóság,n tévedés és jó szív.Az adomaköltészet: tükör, melyben megláthatjuk valamely nép eszejárását, leleményességét, gondolkozása módját. Hőmérő: a nép esze és szíve világának hőmérője.

     A magyar méltán híres humoráról. Ide tartozik a székely is: a terebélyes tölgy keletrehajló, viruló ága. A tréfa, élczelődési vágy, humorizálás még akkor sem hagyja el a székelyt, midőn más emberfia az ő helyében sóhajtoznék, vagy imádkoznék. Hiába! erős lelke hozzá szokott márn minden kalamitáshoz. Gondolja magában: úgy is csak egy a fizetés, hát legalább nevethessen a maga baján.”
(Székely humor. Adomák és rajzok. Szerzé: Mátyás Sándor. Temesvárott, MDCCCLXXXIX).

    Drótozás
Midőn Erdélyben először építettek telegráfot, sokáig találgatták a jó emberek, hogy mi az? Azt mondja egyik siculus a másiknak:
– Komám! A németnek szorulhat a kapczája, mert keményen drótoztatja az országot. Fél, hogy szétesik.

    I. N. R. I.
Nézi, nézi az atyafi az útszéli feszületet s valahogyan kiespékulálja, hogy azon négy betű van: I. N. R. I.
– Nézze kee, komám – szól társához –, megvénültem, de soh’se tudtam, hogy Jézust Imrének hítták.

    Madárnyelv
Hajdanában József császár Bözödújfalu (most az egyszer nem Gagy) felé mentében megszólított egy szántóvető embert.
Ugyanis azt kérdezte tőle németül, hogy hogyan hívják a falut? Emberünk nem értvén a kérdést, ily szókra fakadt:
– Uram! Ha az úr írástudó ember, akkor tud deákul, ha kereskedő, görögül, beszéljen így, mert én azt a madárnyelvet nem értem.

    Borvíz
Borvizet árult az atyafi. Erősen bizonygatta, hogy a víz a borszéki legerősebb „Kossuth-forrásból” való. Egy korcsmáros a nagy dicséreten ragadván, megvette.
Azonban nem állhatta meg, hogy egy kicsit ne ingerkedjék a siculussal.
– Hej, bátyó! Gyengéllem én ezt a vizet borszékinek.
– Az már a maga baja.
– Soh’se látta ez Kossuthot!
– Igazán mondja. A víz nem is látta
Kossuth apánkat, de Kossuth apánk igen a vizet, mert ő is abból iszik.

    A reczept
Húst vett az oklándi ember. A mészáros egy kis utasítást adott, hogy miként kell elkészíteni, hogy ízletes legyen. Ennyi só, ennyi eczet, bors, hagyma, stb.
– Mészáros uram! Írja fel a kerétával ide, a bőrnadrágomra, a hozzávalót.
Megtörtént.
Amint viszi az ember a húst a kezében, elkapja egy éhes kutya és eliramodik vele.
– Viheted! – kiált utána emberünk –, a reczept itt van a nadrágomon!

    A telegráf
Brassóban járt a csíki ember annak idejében s volt alkalma telegráfot látni – kívülről. Hazamegy; otthon elbeszéli, hogy micsoda különös szerzet az a „telegráfiom”. Fia bátorkodott egy kérdést kockáztatni:
– Hát apámuram! Azon az izén hogyan beszélgetnek?
– Hát bizon csak úgy, édes fiam, hogy hát képzeld, mintha egy akkora macska volna, amely innen Brassóig elnyúlnék; s te ehelyt megcsippentenéd a farkát, s a macska Brassóban elnyávogná magát.
No, érted-e? Érted a fenyét!

    Nyomos ok
Körutat tett a püspök a Székelyföldön. Minden faluban elébe harangoztak, csak Fenyédön nem. A püspök titkárjának feltűnt ez a história, s alig várta, hogy valakitől megkérdezhesse az okát. Éppen arra ballagott a harangozó; a titkár szólítja:
– Hogy esik az, hogy kendtek nem harangoznak?
– Biz az rosszul esik; de hát annak hetvenhét oka van, hogy mi nem harangozunk.
– Mi lehet az első ok?
– A legelső az, hogy nincs harangunk.
Bemegy a püspök a faluba. A hívek ráesnek, hogy adjon nekik külön papot, mert nagyon megunták ezt a filiáléskodást. A püspök kapaczitálni akarja őket:
– Nem lehet az, kedves híveim! Hiszen kendteknek se tornyuk, se harangjuk, se paplakjuk. A jó gazda úgy csinál, hogy előbb istállót épít, azután szerez marhát.
Erre megfeleltek tízen is:
– Kicsi baj az, kegyelmes uram! Építünk mi istállót hármat is, csak marhát adj nekünk.

    Attila
Felel a kis tanuló a vizsgálaton Erdélynek versbe szedett földrajzából. Éppen Sz.- Udvarhely nevezetességeit számlálgatja elő, de hirtelen fönnakad. A többiek súgják keményen, ami következik: „Azt mondják, Attila egykoron itt székelt”.
Meg is felelt ő aztán emberül ilyenformán:
– Azt mondják, Attila egy korondi székely.

*
Fejlesztő: Maxweb