Népi kultúra

Gazdasági stratégiák hiánya által gerjesztett szegénység

 

    A közvélemény részéről a cigánykérdés kezelése jelentősen esetspecifikus lehet. A viszonyulások nagyban függnek az adott közösség gazdaságitársadalmi helyzetétől, a két vagy több etnikum számbeli megoszlásától, esetleg az érvényben levő erővonalaktól. Néprajzi szempontból közelítve viszont a kulturális sajátosságokra tevődik a hangsúly, és a vizsgált etnikum életstratégiáinak kidomborítása válik feladattá. Jelen írásomban a Székelykeresztúr vonzáskörébe tartozó településen élő cigány etnikum jövedelemszerzési stratégiáit, munkához való viszonyát taglalom.

    Azon a területen, ahol hatvan évvel előbb még csak három ház állt, jelenleg harminchat (sajátos) ingatlan kap helyet. A romatelep fokozatosan bővült a jelenlegi állapotokig. Lakóit kizárólag cigány etnikumú személyek alkotják, nincs egyetlen család sem, amelyben vegyes házasságot jegyeztek volna.

    Az államosítást megelőző időszakban a nagyobb birtokkal rendelkező (magyar) gazdák általában a szegényebb falusiak szolgáltatásait vették igénybe. Ebbe a tevékenységbe a roma lakosok is bekapcsolódtak, oly módon, hogy a megszokott termelési ütemhez igazodva, tudták, mikor van szükség szolgáltatásaikra. A kollektívek létesítésével megszűnt a földbirtokokhoz köthető tulajdonviszony, így a két etnikum közti erővonalak valamenynyire eltompultak. A termelőszövetkezet és az állami vállalatok által kínált munkalehetőségek a romák számára viszonylag problémamentes megélhetést biztosítottak. A gazdasági válság azonban kritikus állapotba juttatta őket.

    Az eltulajdonított birtokok visszaszolgáltatását követően, a legtöbb család igyekezett eleget tenni földműves feladatkörének, még akkor is, ha ez napszámos munkaerő bevonását feltételezte. Kapáláskor, szénagyűjtéskor, burgonya betakarításakor és egyéb agrártevékenységek végzésekor többnyire cigány bérmunkát vettek igénybe. A székelykeresztúri üzemekből való sorozatos elbocsátások e település lakóit is kedvezőtlenül érintették, egyesek számára csak az agrárium jelenthetett megoldást. A teljes munkaidőben mezőgazdaság mellett döntő családok már maguk végezték az előkészítő és betakarító munkálatokat, nem vettek igénybe bérmunkát. A gazdák képtelenek voltak megfizetni a hatékony termeléshez szükséges gépi munkaerőt, csak a kisléptékű földművelés feltételeit tudták biztosítani. Így egyre nagyobb telkek parlagosodtak el. Közvetett módon ugyan, de a napszámos munkából élő romák számára ezen történések a munkalehetőség megszűnését jelentették. A magyar és a cigány lakosok közti interakciók beszűkültek, és az utóbbiak gondolkodásmódjában a napszámosság megszűnése az irántuk való ellenséges magatartással azonosult.

  A cigánytelep lakóinak életmódjára a szegénység jellemző. Ezt azon tény is igazolja, hogy a harminchat családból csak hét személy rendelkezik állandó, fizetett munkahellyel. A családfenntartók többsége teljesen kirekesztődött az aktív munkaközösségből, kizárólag a kedvező szociálpolitika intézkedéseiben reménykednek. Hátrányos helyzetüket csak tovább súlyosbítja a munkához való sajátos viszonyuk. Amikor egy munkakörben próbálnak elhelyezkedni, etnikai hovatartozásukra apellálva igyekeznek kedvezőbb bérezést elérni, mely ténykedésük legtöbbször az egész tranzakciót meghiúsítja. A munkaadók megelégelik a le nem dolgozott bér előre kérését, és kerülik a patrónus–kliens viszony kialakítását. További negatív következményekkel jár gazdasági stratégiájuk teljes hiánya, és az a magatartásuk, hogy újabb lehetőségek felkutatása helyett a minimális létfenntartásra rendezkednek be. A kolónia lakói számára a külföldre irányuló munkamigráció teljesen idegen. Ennek legfőbb oka a szükséges kapcsolatok, valamint az anyagi tőke hiánya, amelyek nélkülözhetetlenek az útlevél beszerzéséhez és a kiutazáshoz.

    A falusi üzletekben többnyire hitelre  vásárolnak. A gyerekpénz és a szociális  segély osztásakor az összeget haza sem  viszik, először leróják tartozásaikat. Az  adósságok minél hamarabbi törlesztését a  tulajdonosok  feltételei ösztönzik: késleltetett  fizetés esetén az illető nem juthat  többé termékekhez. Kritikus időpontokban  előre eladják munkaerejüket, az eztigénybe vevő gazdáktól élelmet vagy  pénzt kérnek kölcsön. Azelkötelezett  cigányok munkájuk elvégzésekor már nem jogosultak bérezésre. A hasonlóéletformát tanúsító csoportok kiszolgáltatottságáttovább növeli az a tény, hogynem képesek a krízishelyzetekben bevethetőalapok felhalmozására.

    Mivel nincs állandó foglalkozásuk a napszakaszok tagolása esetleges, nem fektetnek hangsúlyt a munkavégzés és pihenés arányos beosztására. Ha nem adódik alkalom napszámos munkára, idejük legnagyobb részét otthon töltik. Gyakorlatilag ez kihasználatlan, holt időnek számít, ugyanis egyetlen család kivételével – akik lábtörlőket fonnak – nem folytatnak semmilyen kézműves mesterséget. Az egykoron jó bevételi forrást biztosító téglavető és -égető munkát ma már senki nem műveli. Ezt kizárólag a gyártási technika elfeledésével indokolják. Némelyik férfi halászattal foglalkozik. A zsákmányt a család fogyasztja el, vagy pedig a faluban pénzért értékesítik. Szociálisan hátrányos helyzetükre, valamint a munkapiacon tapasztalható szegregáltságukra hivatkozva erőteljesen ragaszkodnak az állami támogatásokhoz. A társadalmi segélyt azonban csak bizonyos óraszámú közösségi munka teljesítése után kaphatják. Ennek tudatában vannak, de legtöbbször mellőznek minden felszólítást, hiszen e jutalékot irányukba terjesztett állami kötelezettségnek tartják.

    A rendszeres termelőmunkát megtagadó viselkedésmóddal, akárcsak a jogtalan termékelsajátító praktikákkal (lopással) a többségi magyar lakosság soha nem azonosult. Ebből eredően a személyközi konfliktusok állandónak mondhatók. A nyomor, amelyben a kolónia lakói élnek, nagyrészt a mértéktelen paszszivitás számlájára írható. Viselkedésük, hétköznapi magatartásuk egyáltalán nem ellentétes mentalitásukkal. Így az általam passzív stratégiának nevezett életmód számukra ugyanannyira természetes, mint a gazdák által az agráriumban kifejtett munka szükségessége. 

    Erdélyre vonatkozóan számtalan példa említhető arra, hogy a romák az általános passzivitás helyett könnyen elsajátítható kézműves termelésbe kapcsolódtak be, amely megszüntette a függőségi viszonyt, és megélhetést biztosított. A szóban forgó közösségben egy hasonló próbálkozás kudarcot vallott: a holland és svájci támogatásból finanszírozott mezőgazdasági kezdeményezés részben a romák, részben pedig az ügyvitelt magára vállaló civil szervezet ténykedései miatt teljesen megszűnt. Ez idő alatt a kolónia lakói nem tesznek mást, mint az államilag támogatott szociális programoktól várják a megoldást. A tapasztaltak alapján tényként fogalmazhatom meg, hogy amenynyiben a fiatalabb generáció részéről nem történik gyors stratégiaváltás, végképp terhessé válik a faluval való együttélés, a pozitív irányba történő elmozdulás pedig esélytelen.

Miklós Zoltán:
Fejlesztő: Maxweb