Megkérdeztük

A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. (Bukarest, 1981)

    

    Tavaly, 2006-ban múlt 25 éve, hogy az erdélyi regionális műemlék-topográfiai munkák sorában az első nagyobb méretű mű, A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei megjelent. Melyek voltak ennek a nagy jelentőségű munka keletkezésének az előzményei, mi volt az indíték?

    A műemlékekkel mint témával teológus koromban találkoztam. Attól kezdve egészen a könyv megjelenéséig, sőt napjainkig szívesen foglalkozok ezzel a témával.

    Gyermekkoromtól kezdve érdekelt a rajzolás és minden, ami rajzolva van. Elég korán hozzájutottam, Haáz Rezső rajztanárom révén, Orbán Balázs Udvarhelyszék kötetéhez, így láttam, milyen nagy dolog, hogy ezt a térséget Orbán Balázs akkor végigjárta, leírta, eredményeit megjelentette. De azt is láttam, hogy azóta milyen változások történtek vagy mi az, amit Orbán Balázs véletlenül elszalasztott, nem nézett meg. Végül is az ő munkája indított arra – Haáz Rudi bácsi biztatására és segítségével –, hogy Udvarhelyszék műemlékeivel foglalkozzak.

    Talán véletlenül történt az, hogy a teológián Juhász István egyháztörténész professzorunk 1953-ban, amikor én a harmadévet végeztem, egy pályázatot írt ki. A középkori templomok stílusa és a legfontosabb emlékek rövid bemutatása, ismertetése volt a téma. Nekifogtam és áttanulmányoztam a két középkori építészeti stílust, a román stílust és a gótikát. A dolgozatban bemutattam Európa leghíresebb emlékeit, de egy kicsit részletesebben foglalkoztam az erdélyiekkel, a kolozsvári Szent Mihály és a Farkas utcai templommal, és Udvarhelyszékről is bemutattam néhányat, amelyeket már láttam, vagy gyermekkoromtól ismertem. Ekkor tanulmányoztam például a Jézus kápolnát, a felsőboldogfalvi vagy a bögözi templomot. A dolgozatot beadtam és aztán meglepetésemre kiderült, hogy ketten írtuk meg ezt a pályamunkát, az egy évvel nagyobb teológuslány, Nagy Melinda és én. Ő nyerte az első díjat, én a másodikat.
Dávid László
Született Árapatakon, 1932. május 25-én.
Lelkipásztor, művészettörténész.
Életműve: A középkori Udvarhelyszék művészeti emlékei. Buk., 1981.
Kutatási területe: egyház-, gyülekezet-, művészet- és vallástörténet.
Szakmai elismerés: az egyháztörténet-tudomány doktora (Kv., 1969).

    1955-ben, amikor a teológiát elvégeztem, Székelyudvarhelyre kerültem segédlelkésznek. Itt lehetőségem nyílt az udvarhelyi református egyházmegye legrégebbi jegyzőkönyveinek, vizitációs feljegyzéseinek tanulmányozására, amelyekben meglepetésemre sok olyan adat volt, ami Orbán Balázs kezében nem fordult meg, de mások sem ismerték, akik Erdély művészettörténetével foglalkoztak. Itt Balogh Jolán nevét kell megemlítenem, aki az erdélyi reneszánsz műemlékekről írt, vagy Entz Gézát, akinek több komoly tanulmánya is volt a középkori erdélyi műemlékekről. Ezeket tanulmányozva láttam, hogy itt van egy olyan terület, amit újra be kell járni, a helyszíni vizsgálatok mellett le kell fényképezni, rajzolni lehetőleg mindent, és feldolgozni a levéltári adatokat.

    A teológia elvégzése után hároméves magiszteri rendszerben volt lehetőség továbbtanulni, én ezt választottam. Héberből, görögből, egyháztörténetből, dogmatikából készültem és tettem vizsgát. Juhász István professzorom megengedte, hogy én egyháztörténet szakon belül művészettörténettel foglalkozzak. Gyűlt az anyag az udvarhelyi egyházmegye, illetve Udvarhelyszék műemlékeiről. Elindultam, jártam, már akkor, amikor Székelyudvarhelyen voltam egy évig, majd Kolozsváron két évig. Az nagyon jó alkalom volt arra, hogy Debreczeni László anyagát átnézzem, megismerjem és személyesen is megbeszéljem vele a dolgokat. Őt az egyház 1927-ben alkalmazta. 10 éven keresztül járta a szórványvidéket, főképp a veszélyeztetett területeket: rajzolt, írt, fényképezett, mért. Nyolc nagy vázlatkönyvet töltenek meg a rajzai, amelyek most is az egyházkerület tulajdonában vannak. Udvarhelyszék az ő kutatási területéből kiesett, mivel nem tűnt veszélyeztetettnek, ezért gondoltam arra, hogy ezt a részt válasszam. Szűkíteni kellett az anyagot, a magiszteri szakdolgozat témájának az udvarhelyi református egyházmegye középkori eredetű templomait választottam. Közben 1958- tól muzsnai lelkipásztor lettem, onnan hat éven keresztül elég nehéz volt járni a vidéket és néha kétszer-háromszor is felkeresni a templomokat. Elsősorban a református falvak, gyülekezetek templomait vizsgáltam. Így állt össze 1963-ra a magiszteri dolgozat.

    Közben kiderült, hogy az egész magiszteri rendszer leáll, be kell adni a dolgozatot román nyelven, csak akkor tudják elbírálni és lehet magiszteri vizsgát tenni. Mivel 1964-ben bátyám, Dávid Gyula kiszabadult a börtönből (nem amnesztiával, hanem letöltötte a hét évet), felajánlotta, hogy segít nekem, lefordítja a dolgozatot román nyelvre. Szinte egy évig dolgozott vele. Én is segítettem, külön szótárat készítettem, mivel a román szakkifejezéseket ismertem, akárcsak az Erdély műemlékeire vonatkozó román nyelvű anyagot. Sőt német nyelvű anyagot is olvastam, amit az erdélyi szászok már jóval Orbán Balázs előtt a műemlékeikről, harangjaikról, kelyheikről írtak.

    Bátyám mikor visszakerült a Kriterion könyvkiadóhoz, azt ajánlotta, hogy adjuk ki könyv alakban. Akkor lett lehetőség magyar vonatkozású Erdély történeti könyveket megjelentetni. Amíg a munka megjelent, kétszer is volt olyan időszak, amikor magyar szövegben magyarul nem lehetett pl. helységneveket leírni, hanem csak úgy, hogy az Odorhei-i, vagy a Mugeni-i templom. Nagyon rosszul néztek ki ezek a szövegek.

    Így jutottunk el ahhoz, hogy 1970-re megkötöttem a szerződést a Kriterion Könyvkiadóval, hogy a munkát kiadja, ha kiegészítem úgy, hogy ne csak a református templomok, hanem a középkori eredetű unitárius, katolikus templomok is benne legyenek, valamint a várak. 1970- re a kötet elkészült volna, ha nem jön Segesvárra és a házunkra az árvíz. Az anyag nagy része megsemmisült és elment a kedvem attól, hogy folytassam. Azonban, amikor már méteres víz volt a lakásunkban, a kézirat, a fényképek, a rajzanyag is tönkrement, akkor jött Debreczeni László Segesvárra, akivel jó kapcsolatban voltam és ismerte a kéziratos munkámat is. Kérte, kísérjem el Galambfalvára, mert ott most javítják a templomot és valami új dolgok kerültek elő. Elkísértem és akkor újra szíven talált az, hogy még így sem szabad a műemlékkutatást abbahagyni. 1975-re jött a második árvíz, így tolódott ki a könyv megjelenése 1981-ig.

    Két évtizedes kemény kutatómunkája során volt ideje alaposan megismerni Udvarhelyszék középkori műemlékeit és tanulmányai, kutatásai során volt lehetősége összehasonlítani Erdély más vidékeivel, illetve tágabb kitekintésben is. Utólag, 25 év távlatából és az Ön ismeretanyagának birtokában, hogyan értékeli ennek a vidéknek a középkori építészetét, művészetét ?

    A vidék középkori építészetét nagyra értékelem, ez ösztönzött a kötet megírására. Azt reméltem, hogy szükség van rá, és ennek a mintájára majd akad valaki Maros megyében, Csíkban vagy Háromszéken is, aki Székelyföldre nézve körbejárja, megcsinálja, összehoz egy ennyire dokumentált könyvet. Az volt a cél, hogy lehetőleg hibák nélkül az akkori állapotot rögzítse. Talán sikerült is, mert még most is előveszik, használják. Ugyan azóta a régészeti kutatás bővült, a műemlékkutatásból sokkal többet lehet tudni, mit akkor. De úgy veszem észre, hogy akik értettek hozzá, azok értékelték: Entz Géza, majd a fia is, B. Nagy Margit, aki végül is a lektora volt ennek a könyvnek. Örvendek annak, hogy Jakó Zsigmond professzor elismerő köszönőlevelet küldött, amikor neki egy tiszteletpéldányt küldtem. Azt írta, hogy ezt a munkát egy munkacsoport szokta elvégezni, nem egy személy, különösen úgy, hogy közben arra törekedtem, lelkipásztori szolgálatom csorbát ne szenvedjen.

    Szerettem volna továbblépni. Közben 1963-tól Segesvárra kerültünk, egészen a nyugdíjazásig segesvári lelkipásztor voltam. Ki akartam bővíteni a kutatásokat arra az akkori Brassó-Szebeni egyházmegyére, amelybe kerültem. Nemsokára jött a megyésítés, akkor átkerültünk a Küküllői egyházmegyéhez. Ez a Kis-Küküllő völgyét jelenti, nagyjából Szovátától Dicsőig, nagyon sok műemlékkel. Akkor annak fogtam neki, de már nem jutottam el odáig, hogy kész anyaggá váljon.

    Én úgy veszem észre, hogy Udvarhely szép középkori műemlékanyaga egyáltalán nem kisebb, nem kevesebb, mint Erdélyé vagy akár az egész magyar kultúrterületé. Felvidékhez lehetne hasonlítani az erdélyi emlékanyagot. Ott és a Dunántúlon, az osztrák határ közelében maradt meg néhány olyan értékű műemlék, mint amilyen Dályában, Derzsben, Bögözben vagy Galambfalván, hogy csak a leghíresebbeket említsem.

    Említette, hogy rengeteg dolog maradt ki, különböző okokból kifolyólag, részben mert kétszer is megsemmisült az eredeti kézirat, részben azért, mert nem talált folytatásra ez az Ön által elindított kezdeményezés. Hogyan gondolja, mégis hol lenne ennek a folytatása, van-e erre lehetőség napjainkban?

    Azt hiszem, azóta mind a három magyar egyházkerület, a katolikus, az unitárius és a református egyház is összegyűjtötte, részletesen feldolgozta a műértékekről szóló adatokat, azt kiegészítette levéltári adatokkal is. Ez, ha nincs is kiadva, letétbe van helyezve, megvan. A másik dolog az, hogy változott a helyzet, mert 1990 óta annyi lehetőség van publikálni és olyan új gárda nőtt fel, akik sokkal többet és sokkal jobban csinálják, mint ahogy én azt csinálhattam. A kolozsvári Protestáns Teológiai Intézet keretein belül Buzogány Dezső vezet egyháztörténeti kutatócsoportot, a kolozsvári Babeş – Bolyai Tudományegyetemhez kötődik a Kovács András vezette műemlékvédelmi kutatócsoport. Nagy örömmel látom, hogy az udvarhelyi egyházmegye levéltárának anyagából, amely teljesen ismeretlen volt a kutatók előtt, Tóth Levente, Kolumbán Zsuzsánna és mások egymás után jelentetik meg tanulmányaikat, akár az Areopoliszban, akár másutt. Tehát halad a kutatás.

    Ön református lelkészként, espereshelyettesként volt műkedvelő történész. Ezen a téren még egyéb munkái is születtek. Most pillanatnyilag min dolgozik, mi az, ami foglalkoztatja?

    A műemlékekkel való foglalkozás, mivel templomokról volt szó, teljesen összekapcsolódott az egyháztörténeti, gyülekezettörténeti kutatással. Nekem kellett tudni egy sor dolgot a gyülekezetről, annak az életéről, templomjavításokról, templomrombolásokról, amik az egyházközség történetéhez tartoztak. Ezeket én végig kutattam és szívesen csináltam. Most inkább ehhez jutok hozzá, mivel terepmunkára nem tudok menni, vannak fiatalok, akik ezt csinálják, felmérnek, fényképeznek. Tehát most az egyházközségek történetére figyelek, az eddig összegyűjtött anyagból, de könyv már nem lesz belőle, esetleg egy tanulmány.

Novák Károly-István beszélgetése Dávid Lászlóval, a kötet szerzőjével
Fejlesztő: Maxweb