Hajdani ízek Székelyföldről

Simó Mártonné receptjei (Székelykeresztúr, 1970)

 

    Simó Mártonné receptjei (Székelykeresztúr, 1970)

    Fokhagymás tyúkhúsleves,székelyesen

    A megpucolt, megmosott, feldarabolt csirkét forró zsírban, kevés ideig pároljuk. Kevés pirospaprikát adagolunk hozzá, majd tetszés szerint forró vízzel feltöltjük és két nagyobb cikk fokhagymát teszünk bele. Amikor a hús puhára főtt, egy tojásból, lisztből és tejből eresztéket készítünk hozzá. Ízlés szerint sózzuk, ecetezzük.

    Káposztalé-leves

  A káposzta levét tetszés szerint felhígítjuk vízzel. Apróra vágott kis fej hagymát forró zsírban üvegesre pirítunk, pirospaprikával fűszerezzük, majd a fövő lébe tesszük. Húsgombócot vagy kolbászdarabkákat főzhetünk bele. Vékony rántást készítünk hozzá. Tálaláskor tejföllel ízesíthetjük.

    Szabógallér-leves, székelyesen

  Két tojással laskát gyúrunk, aztán apróra vágott hagymát egy jó evőkanál grízzel zsírban megpirítunk, és teszünk bele késhegynyi pirospaprikát. Mikor ezzel megvagyunk, kinyújtjuk a tésztát (nem nagyon vékonyra) és rákenjük a hagymás zsírt, aztán összecsavarjuk, cikcakkosan felvágjuk és fövő vízbe tesszük. Adunk még hozzá kockára vágott krumplit és petrezselyemzöldet. Tetszés szerint sózzuk.

    Borsos csirke székelyesen

   A megpucolt, feldarabolt csirkét forró zsírba tesszük, mindjárt meg is sózzuk, borsozzuk, hogy a fűszer íze jól átjárja a húst. Vigyázzunk, ne főjön el túlságosan a hús leve, mert ez nagyon jól kimártogatható puliszkával.

    Gombapaprikás

   Jó nagy fej hagymát zsírban üvegesre pirítunk, és jó késhegynyi paprikát dobunk bele. Rögtön ezután a megtisztított több vízből megmosott rókagombát is beletesszük és feleresztjük forró vízzel. Puhára pároljuk, s mikor zsírjára lesül, egy kanál liszttel megszórjuk. Miután így pirult egy keveset, feltöltjük egy fél liter tejjel, megsózzuk és tovább főzzük. Tálaláskor tejföllel, petrezselyemzölddel ízesítjük.

(Hargita Kalendárium, 1971)
Fejlesztő: Maxweb