Forrásközelben

"...kinek-kinek ülése hol legyen..."

                                                                                              Templomi ülésrend 1682-ből

    A XVII–XVIII. századokban a faluközösségeken belül az egyházközségek külön szervezettséggel bíró egységet jelentettek választott vezetőkkel (lelkész, tanító, presbitérium). Az egyházközségek tagjainak életmódját és tevékenységét pontosan előírt szabályok és törvények határozták meg. Tulajdonképpen az egyház erkölcsi normái viselkedési mintaként szolgáltak a faluközösség számára. Ennek szigorú felügyeletére és ellenőrzésére az évente tartott esperesi vizitáció alkalmával került sor. A lelkész és tanító hivatalviselésének ellenőrzésén túl kiterjedt a hívek erkölcsös életének vizsgálatára, a rendszeres templomlátogatásra, de ugyanakkor az olyan – gyakran vita okát képező – kérdésekre is, mint a templomi székek és ülésrend.

    A református egyházban már a korai írásbeli dokumentumok is jelzik a templomi ülőhelyek meglétét. Ennek rögzítése és szabályozása általában az esperesi vizitáció alkalmával történt, ritkább esetben a presbitérium állapította meg az üléshelyet, amelyet a híveknek el kellett fogadniuk  Nemesek, tisztségviselők, a falu vezetői, a mesteremberek s általában a nem paraszti foglalkozású emberek, valamint a presbitérium megkülönböztetett helyzetet élveztek. Ők kapták az első székeket, a földesúr és családja pedig külön széket élvezett. A nemek közötti megoszlás mellett a vagyoni, társadalmi helyzet is meghatározó szerepet játszott a templomi ülőhely meghatározásában. Az udvarhelyi református egyházmegye legrégibb jegyzőkönyveiben gyakran találkozunk olyan bejegyzéssel, mely a templomi ülőhely fölötti veszekedőket, lökdösődőket, perlekedőket igyekszik jobb belátásra bírni. Általában egy-egy család számbeli megnövekedése, mások fogyatkozása vagy épp kihalása okozhatott villongást és vitát az ülőhelyekért, de egyegy nagyobb javítás, új templom építése is elegendő okot szolgáltathatott, hogy a templomi székhelyeket újra elosszák. A konfliktusok azonban az új helyek kijelölésével sem szűntek meg a hívek között. A XVIII. század közepétől kezdődően a református egyház igyekezett felszámolni a templomi ülésrendeket, sőt még a Gubernium is utasítást adott ki erre vonatkozóan, de későbbi feljegyzéseink igazolják, hogy mindezen határozatok ellenére az ülésrend továbbra is létezett, gyakran fejtörést okozva az egyházi elöljáróknak. Egyes közösségekben még a XIX. század folyamán is napirenden voltak a székperek.

         A most közrebocsátott dokumentum 1682-ben íródott Nagygalambfalván az megírt faluban az cinterem előtt. Születésének körülményeit is feljegyezték: mivel az asszonyoknak új székek csináltattanak. A templombeli régi székek újakkal való kicserélése alkalmával az egyházközség elöljárói újraosztották az asszonyok székeit. A dokumentum szerint összesen 15 sor 4-6 személyes új széket – tulajdonképpen padokat – állítottak be a templomba. Az egyház elöljárói által megállapított új beosztást az egyházmegye esperesének jóváhagyásával (pecsétjével) készítették. A székek elosztásakor két család részesül külön székben: az Apor és a Sándor család. Nem véletlen, hiszen Apor Istvánnak a XVII. század végén 21 szolgáló embere van Nagygalambfalván, a Sándor család pedig a környék falvaiban (Agyagfalva, Kénos, Décsfalva) előkelő családnak számított. Utánuk a lelkész és a tanító felesége foglal helyet, majd egymás után következnek a falubeli református hívek ülőhelyei. Természetesen itt is érvényesül a társadalmi rang és vagyoni helyzet szerinti eloszlás: elöl a tehetősebbek kapnak helyet, míg a hátrább lévőket hattuk az szegényeknek az két kőfal között – ahogyan a székhelyeket kijelölő egyházi elöljárók is fogalmaznak.

    Tulajdonképpen egy székely falu lakóinak a társadalmi és vagyoni helyzet által kialakított rangsorát látjuk a XVII. század végéről. Család-, hely-, egyház- és társadalomtörténeti szempontból egyaránt értékes forrásról van szó, mely eddigi ismereteink szerint a legkorábbi ilyen jellegű irat az Udvarhelyi Református Egyházmegye területéről. Ugyanakkor figyelmeztet is, hogy érdemes és szükséges minden kis parókia, plébánia levéltárát feltárni, használni, a benne lévő értékes dokumentumokat felleltározni és közzétenni, megmenteni.

      Nagygalambfalvi református parókialevéltára:Az asszonyemberek templomi székeinek eligazításáról való lista (későbbi írás leltározáskor) Levéltári sz.: VIII. B. 1. Betűsoros m.: T. 6.

   [1. r.] Mű Udvarhelyszéknek filialissában, Keresztúrszékben N[agy]- Galambfalván lakó, Kányádi Miklós, Követsi András, Szőke Pál, Szaniszló Mihály egyház bírája, mindnyájan nemes személyek, Nagy Demeter egyházfia, tekintetes nemzetes Apor Istvan uram jobbágya, Demeter Márton, nemzetes Maróthi Dávid uram jobbágya és Csíki János, néhai nemzetes Sándor Gergely uram árvái jobbágya, minnyájan az megírt faluban lakók, adgyuk tudtára mindeneknek azkiknek illik, mind jövendőbelieknek és mostaniaknak, quod in hoc anno praesenti 1682, mikoron volnánk az megírt faluban az cinterem előtt, kénszerítének minket ezen falunak minden rendbéli lakossi, szabad és jobbágy rendek, hogy az templomban lévő asszony emberek székeit eligazítanók, vagy rendelnők, kinek-kinek ülése hol legyen (mivel az asszonyoknak új székek csináltattanak). Mű azért az őkegyelmek kénszerítésének in anno supra notato engettünk, his tamen primis conditionibus praemissis et positis, hogy őkegyelmek is minekünk fejenként kezet adgyanak arról, hogy valamint [istenesen] jó lelkiüsmerettel az székekben való üléshelyeket elintézzük és rendellyük, annak ki-ki megállója lészen örökösön. Ha ki pediglen azzal megh nem nyugodnék, hanem az mi rendelésünket és végezésünket bántogatná, az székekben taszigálódnának, egymás háta megett elé s hátra járnának, vagy az ki elől bémenne az székben az végig nem akarna menni, tehát eo facto megye bírságán ~ három forintokon convincáltassék, azmelyet az akkori szentegyház bírája szentegyházfiaival  és esköttekkel edgyütt tartozzanak irremissibiliter exequálni, és templom szükségire fordítani. Ha pediglen az szentegyház bírája, szentegyházfiai és esköttek elveszteglenék az büntetést, tehát az falu azon poenat rajtok exequálhassa exclusis utrobique omnibus juris remediis, azmelyekről őkegyelmek minékünk feljebb specificált személyeknek szabad akarat szerint minnyájan kezet adtanak azkik jelen voltanak. Azkik pedig jelen nem voltanak is ezen végezésnek semmit nem contradicáltanak.

    [1. v.] Mű azért elmenvén, Istenesen, jó lelkiüsmerettel az székekben való üléshelyeket így rendeltük: Elől vagyon tekintetes nemzetes Apor Istvánné Farkas Susanna asszony széki. Annakutánna új szék az egész Sándor házhoz.

3. Székben ülnek:
az praedikátorné, mesterné
Magyarosi György Deákné
Kányádi Miklósné
Kányádi Istvánné
4. Székben:
Deák Jánosné
Simó Tamásné
Gáspár Györgyné
Kolumbán Lőrinczné
Hegyi Mihályné
5. Székben:
Demién Jánosné
Szőke Pálné
Szőke Istvánné
Szőke Mihályné
Deák Péterné
6. Székben:
Követsi Andrásné
Szaniszló Mihályné
Kányádi Mihályné
Szaniszló Ferentzné
György Molnárné
7. Székben:
Tamás Lőrintzné
Nyírő Mihályné
Kotsis Istvánné
Kolcsár Pálné
Nagy Demeterné
8. Székben:
Farkas Györgyné
Demeter Mártonné
Csíki Mártonné
György Kovácsné
Pető Mihályné
9. Székben:
Ambrus Györgyné
Gáspár Mihályné
F. Kováts Györgyné
Puskás Andrásné
András Vargáné
10. Székben:
Al. Kováts Györgyné
Benke Jánosné
Semién Péterné
Fabján Jánosné
Csíki Jánosné
11. Székben:
Feleki Ferenczné
Imreh Ferenczné
Csíki Tamásné
Feleki Pálné
Kadits Istvánné
12. Székben:
Fabján Péterné
Nagy Jánosné
Apa Mihályné
Pál Jánosné
Nyírő Ferenczné
13. Székben:
Barabás Molnárné
Nagy Mártonné
Ferenczi Györgyné
Apa Györgyné
Diós Szeginé
 
Második renden az
1. székben:
Kováts Andrásné
Katona Jánosné
Gergely Jánosné
Petre Istvánné
 2. Székben:
Demién Andrásné
Nagy György Jánosné
Feleki Andrásné
  



 

Az Torony alatt való ajtónál az szegeletben Asztalos Istvánnénak egy magános szék. Balási Jánosnénak az középső kőfal mellet egy magános szék.

    [2. r.] Ezeken kívül azmely székek vadnak, azokot hattuk az szegényeknek az két kőfal között. Mely dolog mi általunk így menvén véghez, mi is ezen dolgot igazítottuk tehetségünk szerént mentől jobban lehetett, melyről mi is adgyuk ezen pecsétes levelünket, fide nostra mediante. Mely végezésünket in anno 1682. die 21. Aprilis az megírt székben, faluban és templomban ben lévén, az udvarhelyszéki orthodoxus ecclesiaknak tiszteletes esperestye, Veszprémi István uram in omnibus punctis et clausulis tizenkét forintig confirmála és ratificála assessorival edgyütt. Datum, anno, die et loco supra notatis.Correcta per eosdem, judices iidem qui supra. Kányádi Miklós, Követsi András, Szőke Pál, Szaniszló Mihály, Nagy Demeter, Demeter Márton, Csíki János (pecsétes aláírások) Stephanus Veszprémi p[ro] t[unc] senior Sanctae Sedis cum suis assessoribus uti supra in omnibus punctis et clausulis approbavit; ita et sigillo publico ejusdem Sanctae Sedis roboravit. Anno 1684. die 27. Januarii in Visitatione N[agy]Galamfalviensi. (egyházmegye rongálódott pecsétje)

Tóth Levente:
Fejlesztő: Maxweb