Székely fonó

Orbán József eredeti meséi és anekdotái

    Homoródalmási Orbán József, ügyvéd és dézsaknai kincstári hiva talnok „értelmiségi” családból származott. Édesapját, Orbán Istvánt, az erdélyi katolikus püspöki jószágigazgatót elsősorban Az udvarhelyszéki homoród-almási barlangnak bővebb ismertetése (Kolozsvár, 1810.) című írás szerzőjeként tartja számon a szakirodalom. Testvére, Orbán Elek szintén hivatalnok volt Kolozsmonostoron. Orbán József a magyar reformkor irodalmi és társadalmi mozgalmainak egyik legtevékenyebb alakja Fáy András (1786–1864) író, politikus és nemzetgazda hatására kezdett el meséket, anekdotákat írni. Munkája, amelyből az alábbiakban idézünk, „Orbán József eredetei meséi és anekdotáji” cím alatt 1831-ben látott napvilágot Nagyenyeden. Köszönjük Hum Balázsnak, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársának, hogy a könyv elektronikus változatát eljuttatta hozzánk.

„Az olvasóhoz
A Fáy Úr mindenek előtt esmeretes Moecenássának egyik szárnyából csudálatosképpen nekem is jutott volt egy tollu, s hogy ezen becses reliquiája a tisztelt Úr jámbor Moecenássána a nállam ingyen ne heverjen, azzal időtöltésből egy néhány Mesét, és Anekdotát írék; – vagy, hogy az igazat megvaljam, nem akartam én is a Fáy Úr Csigájaként elásni a Talentumot; s hogy azt a nagy Világgal megesmertessem, azokat ezennel közre is bocsátom. Lesznek tudom én Olvasóim közül sokan olyanok, akik azt fogják mondani, hogy jobb lett vólna nekem azon tolluból fogvájót csinálni, mintsem csak ilyen mesékkel elő állani.[…]
K. Sz. M-ba Május 6-kán 1830-banAlázatos Szolgájok Orbán József “

 

Az Apa és Fia
Az egyik kezébe rostát, a másikban szitát forgata a gyermek – játszott velek és nevetett. Az édes Attya különös kedvét tapasztalván gyermekének a játékban – nevetésének okát kezdi tölle kérdezni. „Ezen tisztitó eszközöknek ellenkező tulajdonságaikon nevetek édes Atyám”, felel mosolyogva a gyermek – „Na s mit observáltál bennek”? kérdezi az Attya – „Azt édes Atyám” felele a gyermek, hogy a rosta a szemetet, a szita pedig a lisztnek fáinját hullatja ki magából.– „Igazad van fiam” mondta az Attya: „Illyen most a Világ, hol rostálja, hol szitálja az embereket, néha a szemnek, néha a korpának kedvez”.

A Prücsök és Hörcsök
A Hörcsök látogatására ment egykor a Prücsök – örömmel fogadá ötet a Hörcsök, s dicsekedve mútogatá neki gabonával megtöltött Magazinját. „Ugyan hogy képes volt kednek annyit összve gyűjteni, holott a múlt ősszel semmit sem vetett volt?” kérdé tőle a Prücsök. „Hm Barátom”! felele a Hörcsök, „úgy hogy amig te énekelgettél, én azalatt innen is egy kicsit, amonnan is más kicsit kapargattam; azon hát ne csudálkozz, hogy meggazdagodtam”. „Bizony kedves szomszéd” felelé a Pücsök – „köztünk maradt szó legyen, s meg se nehezteljen – engemet nem vine rá a lelkiismeret, hogy a másét felprédáljam, s elcsípegessem, inkább énekelgetve szigorgok, mert azért legalább senki sem neheztel rám.” – „Jaj Barátom! ” Mondá a Hörcsök – „ha te így filizolfász úgy neked a mái világba felkopik az állad. ”

A hosszú kezű Majom
Azt mondják a Természet-vizsgálók hogy a Majmoknak Ázsia és Afrika a Hazájok; s nálunk csak ritkaságból hordoztatnak: de az ujabbi észrevételek szerént Európában is bőven találtatnak, legfőkképpen a hosszúkezű Majmok, s ezek sok helyeken a lakosoknak nagy károkat is tesznek – azonban minthogy az emberekhez ábrázatjokra nézve amazoknál még inkább hasonlítanak s igen jól tudnak magokra ügyelni, keveset lehet közülük elfogni.

A meséző Aesopus
Azt mondja egy valaki Aesopusnak, hogy jobb volna a sok hasztalan költött dolgok helyett valami valót írni – melyre monda Aesopus: „A kik a mesék alatt az igazságot nem látják által, azoknak bottal kell eszekre adni”.

Csak kár, hogy Menyét természetű
Egy társaságban azzal dicsérnek meg egy leányt, hogy igen jó gazdaasszony lesz belőle, csak kár benne, hogy menyét természetű. Ezt nem értvén egy valaki, kérdezé, hogy mi lehessen az a menyét természet? „Az úgy – mond egy valaki – hogy a gúzsajtól erőssen irtózik, úgy, hogy a házat is el kerüli ahol azt látya.

Mihály János
Fejlesztő: Maxweb