Megkérdeztük

"Egy nagyon szép történelem, amely tele van eredetiséggel..."

    

    Új könyvének bemutatója elején elhangzott, hogy ennek a székely történeti áttekintésnek az előzményei 1927-re, Szádeczky Kardoss Lajos munkájáig nyúlnak vissza, aki írt egy átfogó székely történelmet. Hogyan alakult ki a most bemutatott kötet megírásának az ötlete, mi késztette Önt arra, hogy belevágjon egy ilyen munkába.

    Szádeczky székely történetét nagyra értékelem, azt mondhatnám, még kiindulópontként is használtam. Azonban éreztem, hogy most már többet tudunk, az összefüggések terén is előbbre lehetne lépni. Ő nagymértékben a település- és politikatörténetre koncentrált, én megpróbáltam ennél többet adni, a művelődéstörténet, az életmód, ha csak röviden is, de benne van, tehát egy kicsit az interdiszciplinaritás fele mentem el ebben a könyvben. Úgy vettem észre, nem ártott, hogy kiléptem a szigorú politikatörténet határai közül. A történelem azért több mint politika, politikatörténet.

  A kötet mennyire szól a szakmának és mennyire a nem szakértő, laikus olvasóközönségnek?

    Az előszóban írom, hogy a szélesebb érdeklődő olvasóközönségnek szánom, de azért ebben ott van, hogy a szakmát is megszólítom, olyan értelemben, hogy bizonyos gondolatok vannak benne, amelyek újak és lökést adhatnak a további kutakutatásoknak. Mondanék egy példát. Nagy meglepetés volt számomra, hogy a jog mennyire fontos volt a székelység történetében. A jogtörténet a megírandó és írott történelemben rendkívül fontos. Olyan érzéke volt a székelységnek a jog iránt, hogy szinte hihetetlen. Amikor az ember a forrásokat kutatja, rájön, hogy bizonyos szabadságjogokat ők a szó legszorosabb értelmében ismertek, védtek. Ez számukra egy eszköz volt az önfenntartásra, a szabadságjogok, az autonómia, az önmegbecsülés, az identitás védelmében. 1506-ban Agyagfalván, mikor a székely jog bizonyos kérdéseit inkább alkotmányjogilag kellett helyére tenni, hogy miként viszonyuljon a székelység a királyi hatalomhoz és vice versa, úgy próbálták békésen megoldani a felmerülő problémákat, hogy közben az ellenállás jogát is megtartották. Mert benne van szóról szóra, hogy a székelység szabadságát tiszteletben nem tartó királyok és helytartóik ellen igenis fel kell lépni. Azt is írja, hogy együtt, a nemzetgyűléseken kell a kérdéseket megoldani. Azt akarom hangsúlyozni, hogy a székelység érzéke a szabadságjogok iránt és annak a védelmében igen nagy volt.

    A székely hagyományoknak egy igen jellegzetes része a mítosz. A köztudatban most is rengeteg mítosz él a székelyek eredetével kapcsolatban. A mű hogyan viszonyul ehhez a mítoszvilághoz? Lerombolja, elfogadja őket?

    Eredendően az volt a tervem, hogy a megbízható, már elfogadott forrásokra alapozom a mondandómat. De azért sokszor idézek korabeli véleményeket, amelyek annak idején a krónikákban vagy a humanista íróknál megjelentek, mert az, hogy egy adott időszakban a székelység hogyan gondolkodott önmagáról, az is konkrétum. Tehát azt kiemelni, vagy teljesen száműzni a székely történelemből, hogy élt egy mítosz és most is él, és hogy ez hozzátartozik a székely történelemhez, én azt sose tagadtam, sőt, azt mondom, hogy igenis hozzátartozik, csak nem szabad abszolutizálni. Tehát a mítoszoknál is meg kell nézni azt, hogy mi lehet abban, a valósághoz mennyi köze van, mi lehet az igazságmagja. Az olyan mítoszokat, amelyekben lát az ember valamilyen elfogadhatót, vagy olyan elgondolást, tételt, amely tovább fejleszthető, én azokat espektálom, és azt mondom, hogy ezek még meglepetést is okozhatnak. De a légből kapott mítoszokkal, mert ilyenek is vannak, nem tudok egyetérteni, mert azok tudatzavart, a történeti tudat zavarát okozhatják a székelységben és okozzák is sajnos.

A hagyományok között is vannak mítoszok, történelmi mítoszok, amelyek a maguk helyén, mértéktartással mindig benne voltak a székely történelemben és gondolkodásban. Azokat respektálni kell.

    Napjaink egyik problémája, hogy szinte ellenőrizhetetlenül árasztják el a könyvpiacot áltudományos, kétes eredetű, a tudományosság igényével íródott, de a tudományosság jegyeit nélkülöző munkák. Hogy gondolja, az Ön által írott könyv helyre tudja állítani az egyensúlyt?

    Most el kell árulnom valamit. Régóta járom a Székelyföldet és sokszor merült fel az a gondolat a hallgatók részéről, a könyveim kapcsán, hogy írjanak végre egy olyan székely történelmet, amire azt mondjuk, hogy reális és nem légből kapott elméletekre épül. Számomra ez nagy kihívást jelentett. Tehát azt mondanám, hogy egy kicsit segít azoknak, akik őszintén, a valós történelem, a történelmi igazság iránt érdeklődnek. Számukra ez a könyv segédeszközt fog jelenteni.

    A kötetben végigviszi az olvasót a székelyek történetén a megtelepedéstől 1918-ig. Szakavatott ismerőként végigpörgetve ezeket az évszázadokat, milyennek értékeli ezt a történelmet?

    
Egy nagyon szép történelem, amely tele van eredetiséggel, amit szeretnék kihangsúlyozni. Nem átvettük, hanem magunk hoztuk létre és éppen az eredetisége az, ami vonzóvá teszi, ami többlet a székely történelemben az erdélyi magyar történelemmel kapcsolatban. Ez növeli az értékét és érdekességét, mert a történelemnek érdekesnek is kell lennie ahhoz, hogy átvegyék a különböző nemzedékek. Tele van érdekességgel, olyan eredeti székely észjárással, amely debreceni hallgatóim érdeklődését is felcsigázta; nagyon szívesen jöttek meghallgatni a kurzusaimat és a szemináriumokat.

    Ismerve azt, hogy a székelyek századokon keresztül sajátos intézményrendszerrel, jogrenddel, hagyományvilággal rendelkeztek, hogyan gondolja, napjainkba mit lehetne ebből átmenteni, minek volna aktualitása?

    Elmondhatja a kutató, hogy a székely történelem közösségekből építkezett, a közösségek voltak az erősségei a székelységnek. Ezek a közösségek jól szervezettek voltak. A világ megváltozott, más szelek fújnak, de az, hogy egyén közösség nélkül nem tud érvényesülni, az biztos. A hagyomány, amit ma nagy értéknek tartunk, az is fontos és az életmód, a művészet is, amiről nem beszéltünk, de mind l b e l e t a r t o z n a k . A n n a k a megőrzése kö-zösségeken belül, amit gróf Mikó Imre történeti alapoknak n e v e z , t e h á t a k ö z ö s s é g i hagyománynak, a kultú-rának az életbentartása a jövőszem-pontjából rendkívül fontos. Az öntu-datra tapintottunk rá. Öntudat nélkül nem maradhat meg egy létszámában kis nép. Egy százmilliós, milliárdos népet visz a tömeg, sodorja, de egy viszonylag kis létszámú nemzet megmaradása, mint amilyen a magyar is, aminek egy szép ága a székelység, nagymértékben feltételezi az öntudatot, amibe a nyelv, a kultúra, a hagyomány mind beletartozik. Ez nem ban a modernitással lépést kell tartani. Meggyőződésem, hogy a hagyomány és a modernitás nem zárja ki egymást. Ha ezt a székelység így fogja fel, ebben az időszakban ez őt segítheti önmagának megőrzésében. És akkor azt hiszem, nem hiábavaló, hogy történelemmel foglakozunk.A történelemből mindig eljutunk a mához.

    Ebben a témakörben mi lenne a folytatás, hogyan tovább?

    Kellene egy nagy székely monográfia, aminek én feltétlen híve vagyok. Meg is van a kutatói gárda, erő ehhez. Ha jól össze tudjuk hangolni a kutatók munkaerejét, tehetségét, megtaláva a megfelelő anyagi fedezetet és kiadót, akkor ez rövid időn belül megvalósítható. Az is fontos, hogy ezt a munkát 1918-on is túl kellene vinni, egészen napjainkig. Ezek persze akkora feladatok, hogy egy ember mai körülmények között nem vállalhatja.

                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                                       Egyed Ákos

Született Bodoson, 1929. nov. 25-én.
Történész, tudományos kutató.
Kutatási területe az újkori Erdély, a székelység és Kolozsvár története.
1952-től nyugdíjazásáig (1998) a kolozsvári Történelmi Intézet főkutatója.
A Magyar Tudományos Akadémia külső tagja (2000),
az Erdélyi Múzeum Egyesület elnöke.

Novák Károly-István beszélgetése Egyed Ákos történésszel
Fejlesztő: Maxweb