História

Egy jó feredő


    A XVIII–XIX. században, még a modern gyógymódok megjelenése előtt, több vízgyógymód terjedt el Európában. Ilyen volt Johann Siegmund Hahn sziléziai orvos 1713-ban publikált módszere, a Priessnitz hidegvizes kúra, vagy a Kneipp-kúra. A XIX. század közepe a Kárpát-medencében az új gyógyforrások felfedezésének és az ezekre épülő fürdők kiépülésének időszaka volt. A reformkorban is ismert és látogatott fürdőhelyek mellett nagyszámú gyógyhely jelent meg a Felvidéken és Erdélyben, különösen a Székelyföldön. A szabadidő felhasználásának polgári módja magával hozta a fürdőhelyek látogatottságának növekedését. Mindez hozzájárult a gyógyító tényezők, a gyógyítás új módszereinek kutatásához, a gyógyfürdőtan (balneológia) fejlődéséhez.

 

    A balneológia a gyógyforrásoknak, a gyógyvizeknek gyógyfürdői alkalmazásával és hatásaival foglalkozó tudomány. Az ásványvizek, iszapfélék, tengeri és más fürdők gyógyítási felhasználásával a balneoterápia foglalkozik. A gyógyterápiát a balneológus orvos írja elő a betegeknek. A balneoterápia alatt a gyógyvizekkel és a még gyógyvízzé nem nyilvánított ún. termális ásványvizekkel (föld mélyéről feltörő meleg vizekkel) történő kezelést értjük. Ebbe beletartozik az ezekkel végzett ivókúra, inhaláció (belégzés) és iszapkezelés, de ide sorolhatók a szénsavas és a gyógyszeres fürdők is. A balneoterápia a víz felhajtóereje és hőfoka mellett az abban oldott ásványi anyagok kedvező hatását használja ki. Ehhez járul a klíma, a környezetváltozás és a lelki hatások; ilyen értelemben leginkább gyógyhelyi kúráról érdemes beszélni. Mindezt kiegészítheti az étrendi kezelés, a diéta.1

    Dr. Kun Tamás követelményrendszere A fürdőtanban nagy jelentőséget tulajdonítottak a természeti környezetnek, a természetes gyógytényezőknek. Ebből a korból példaértékű dr. Kun Tamásnak2 a Vasárnapi Újságban3 megjelent követelményrendszere. Ő fontosnak tartja, hogy a fürdőkön a „természeti adományai” és az „emberi intézmények” egyaránt a betegek gyógyulását szolgálják.

    A természeti adományok közé sorolja elsősorban a jó kilátást, a kellemes tájat: „az intézet helyiségétől kellemes, gyönyörködtető kilátás, mi a lelket emelve, a kedélyre vidítólag hat, és így bár egyelőre csekélységnek látszik is, az egészségre üdítő befolyással van”. Másodsorban a fürdő „természeti fekvését” említi. „E tekintetben minden fürdőintézetre állandóan alkalmazható szabályt nem lehetvén felállítani; általában véve legszerencsésebb fürdőintézet az, mely keleti oldalon oldalon dús lombozattal ellátott hegy tövében, kissé emelkedett helyen feküvén, átellenben északi oldalról hegyektől mindenütt védve van, és ezek az innen tóduló szélnek járását felfogván, a zordonabb és gyakran történő időváltozást mérséklik. De azért nem valami keskeny völgybe lévén szorítva, kelet és nyugat felé meglehetős szabad járása van lég mozgásának”. Ebből következik a tiszta levegő és a jó kútvíz, ami „mindennapi szükséglet az állati test fenntartására”. Elsőrendű fontosságú a jó gyógyvíz, az ivó és fürdő források megléte egy helyen. Hatodik feltétel a „kisded folyóvíz, mely arra jó, hogy a különféle hulladékok és fürdő mosadékok kivezető csatornául szolgál, mik az intézet környékén nem gyűlhetvén össze, a föld rétegei közé nem szivároghatnak vissza, s következésképen veszélyes párázatukkal a légkört nem fertőzik meg”. A fürdőhelyet körülvevő földek jó minőségűek legyenek, hogy jó minőségű élelmiszert termelhessenek, hogy „kellemes illatárt eregető fűszeres növényekkel kedveskedhessék a vendégek lát- és  szagérzékének”.

    Az emberi intézmények legfontosabbika a „célszerűen épített és rendezett lak és fürdő szobák”, „a szobák rendezésénél pedig figyelmet érdemel, hogy egyes, kettes szobák is legyenek, és minden szoba tisztességesen, nyoszolya, díván, egy pár szék és ruhatárral bebútorozva”. Minden más bútort már fényűzésnek tart, melyeket a kis fürdők nem szerezhetnek be. Másodszor a vendégek élelmezése tartsa szigorúan szem előtt a fürdőorvos előírásait. Harmadszor: „gondoskodni kell a fürdőintézeti betegek és  vendégek ártatlan mulatságáról”. Ezért szükséges a jó társalgási tere, a szép sétányok és kirándulóhelyek építése és karbantartása.

    Dr. Kun Tamás fürdőhelyekkel szemben támasztott igényrendszere napjainkban is elfogadható és úgy is mondhatjuk, hogy egészséges, stresszmentes környezetre, a gyógytényezők racionális használatára épít, csak a szennyvizek „kisded folyókba” való vezetését kifogásolhatjuk.

    1http://www.mimnet.hu/0100_hun/index.asp?go=0100_informa/0300_gyogyforras/&kid=116 (2007. március 27.) 2dr. Kun Tamás (1815–1894): orvosdoktor, egészségügyi tanácsos, a Ferenc József rend tulajdonosa. Teológiai tanulmányokat folytatott Sárospatakon, de a pesti egyetemen szerzett orvosi diplomát 1843- ban. Borsod megye főorvosa lett 1861-ben. Nagyon sok ismeretterjesztő cikket, tanulmányt közölt. Részt vett az egészségügyi törvényjavaslatok kidolgozásában, a közegészségügyi közigazgatás kialakításában. 3http:epa.oszk.hu/00000/00030/00279/datum0774 4/cim207750.htm (2007. március 25.)

Zepeczaner Jenő
Fejlesztő: Maxweb