História

Az újságírás kezdetei Székelyudvarhelyen: "Udvarhely"

   „Miután szükségesnek mutatkozik oly közlöny megindítása, mely a székely központban jelenvén meg, innen a szélső határokig, sőt ha lehet még azon túl is terjessze a hazaszeretet és közművelődés áldásdús eszméit, nyújtson tért a szellemi táplálkozásra s a közszellem helyes iránybani fejlesztésére, ily céloktól vezéreltetve megindítjuk szerény lapunkat, azon reményben, hogy az mindenütt kedvesen fogadott vendége leend a családnak”– írja Szombathy Ignác Mihály főszerkesztő az első székelyudvarhelyi lap, az Udvarhely beköszöntőjében, 1872. január 9-én.

    Egy helyi lap kiadásának ötlete már az 1871. november 23-i udvarhelyszéki közgyűlésen felmerült, azonban komolyabb eredmény nélkül. Végül, Szombathy Ignác főreáliskolai tanár  atározott lépéseinek köszönhetően, 1871. december 17-re a város értelmisége tanácskozásra gyűlt össze. Ekkor még csak általános eszmecsere folyt, de a következő napon sor került a részletek megbeszélésére is.

    Az új lap szerkesztősége kezdetben a Szentimre utca 563. szám alatti házban, Szombathy Ignác Mihály lakásán volt. Szombathy mint főszerkesztő írta a vezércikkeket és az oktatással kapcsolatos híreket, a lap további munkatársaira vonatkozóan azonban kevés információval rendelkezünk. A vallási, elsősorban a református egyházról szóló cikkeket az első négy hónapban Szilveszter Domokos, a város református lelkésze írta. Ő azonban április közepén Vízaknára került.

    A hetente egyszer megjelenő lap Becsek Dániel 1868-ban felállított könyvnyomdájában látott napvilágot. A Becsek-nyomda a régen Várelő, később Árpád, ma Tompa László utca 4. szám alatti, Köpeczi-házként ismert épület földszintjén működött 1868–1913 között. A kiadóhivatal a ferences barátok templomával szemben, az özvegy Hikmanné Alsó-téren álló házában volt. Itt vette át az előfizetési díjakat Imrei János főreáliskolai tanár, aki feltehetően besegített a lap szerkesztésébe is. 1872. január 30-tól a szerkesztői és kiadóhivatal a Bethlen Gábor utcába költözött át, a 456. szám alá, Török Lajos házának utcai részébe. Ennek a lakásnak a hátsó részében történt a lottógyűjtés is.

    A lap kezdetben minden hét keddjén jelent meg. Összesen négy oldalon igyekezett beszámolni a város mindennapi eseményeiről, a politikáról, a közigazgatási élet legfontosabb intézményeiről. Ugyanakkor a szerkesztőségbe érkező levelek révén tudósított az erdélyi vagy Magyarországon történő különböző eseményekről, akárcsak Európa különböző országainak fontosabb történéseiről.

    A lap olvasóinak száma fokozatosan növekedett. Rövid időn belül a szerkesztő arról értesítette az olvasókat, hogy ha az előfizetők száma március hónap végéig százzal növekszik, akkor a lap hetenként két alkalommal fog megjelenni. Ahhoz, hogy a lap gazdaságos legyen, legalább 400–500 előfizetőre lett volna szükség. A szerkesztő által írt Egy kis számadás című cikkből azonban kiderül, hogy bizony alig 300–350-en járatják a lapot, holott a szék lakossága az 1869-es népszámlálás alapján elérte a 98 224 főt.

    A lap egyre inkább elfogadottá vált a helyi lakosság számára. Erre utal a tény, hogy júniustól hetente kétszer, csütörtökön és vasárnap jelent meg. Mint a kormánypárt szócsöve Székelyföldön, tudósított a kormány legjelentősebb országos és helyi kezdeményezéseiről, a képviselőválasztásokról. A főszerkesztő által írt címlapi cikkek pedig egy-egy aktuális téma ismertetésére törekedtek.

    Az Udvarhely lapot a mértéktartás jellemezte, ritkán került a lap oldalára pletyka jellegű vagy szenzációt hajhászó hír. Inkább a realitás talaján maradva próbált minél részletesebb képet közölni Udvarhely és tágabb értelemben a Székelyföld legfontosabb politikai, társadalmi, oktatási eseményeiről.

    A lap működésének időszakában épült az erdélyi fővasútvonal, a Magyar Keleti Vasút Kolozsvár–Tövis–Brassó vonalszakasza, mely ugyan kikerülte a Székelyföldet, de az Udvarhely fontosnak tartotta, hogy értesítse olvasóit a vasúti munkálatok minden mozzanatáról, és a megnyitott vasútvonalak vonatmenetrendjéről. A lap örömmel üdvözölte a vasút kiépítését Segesvárig 1872 nyarán, de ugyanakkor kritikával is illette a város vállalkozási szellemének hiányát: „Ismét közelebb jutottunk az ország szívéhez Budapesthez! Végre július 18-án megnyittatott a segesvári vaspálya és átadatott a forgalomnak. A télen még 4-5 nap múlva kaptuk a pesti lapokat, most már 28-30 óra elég lesz arra, hogy valaki Pestről Udvarhelyre jusson. Segesvárt már egyszállítmányi és bizományi üzlet is nyittatott, de mikor nyittatik Udvarhelyt legalább egy gyorskocsizás üzlet? Itt semmi vállalkozási szellem, semmi élet, mintha még ily dolgok életbeléptetését is a kormánytól kellene várni!”

    A nyári lapszámok fürdőbeszámolóknak adtak helyet. Az újság igyekezett bemutatni a környező fürdők állapotát, az ott található szolgáltatások jellegét és minőségét. Például Homoródfürdőről írták: „nincs ennek a fürdőnek biztosa, orvosa, fürdői rendje, tisztességes vendéglője, táncterme vagy mulatóhelye végre alkalmas sétaösvényei;ellenben vannak lakhatatlan szobái, rozzant fürdőhelységei, sáros sétahelyei.

    Nem volt sokkal jobb a helyzet a város közelében lévő fürdők esetében sem: „Udvarhely mellett van Szombatfalva kétféle vizével egész elhagyottságban! Pedig egy forrás Ugron Lázáré, a másik Orbán Balázsé, mindketten a nép emberének tartják magukat, csak tennének is valamit a közjóra! Néhány fürdőház ugyan összeállítatott, mert ezek kifizetik magukat, de nincs sétatér, nincs egyetlen fa mely árnyat adjon a lankadt betegeknek vagy mulatni kívánóknak. Zenekar, jó étterem, omnibus közlekedés a várossal ez mind csak ábránd a székely anyaváros közelében!” Egy későbbi lapszám arról számolt be, hogy Solymosi János helybéli gyógyszerész a Jézus-kápolnával átellenben sósfürdőt helyezett működésbe.

    A lap utolsó oldalain ugyan még kezdetleges formában, de jelen voltak a reklámok is. Ezek kezdetben többnyire az ún. Újdonságok rovatba kerültek más kishírekkel. Az egyik élelmes tulajdonos versikével próbálta csalogatni a vendégeket az újonnan megnyílt polgári kávéházába: „Kedves jó uraim és polgártársaim! Hozzátok intézem könyörgő szavaim: Én annyit mondhatok, hogy meg nem bánjátok. Mondjátok azt tehát s legyen jelszavatok: menjünk, menjünk, menjünk a mi Rápolthynkhoz Ott mi feltalálunk minden élvezetet Ami még Udvarhelyt soha sem létezett.”

 
   Bár a szerkesztő az 1873-as év elején még abban bízott, hogy a régió vezető lapjává válhat, a lap hamarosan megszűnt. Az Udvarhely számára komoly konkurenciát jelentettek a Kolozsváron, Marosvásárhelyen és Brassóban megjelenő lapok, melyek éppen a vasút kiépítésének köszönhetően könnyebben jutottak el az udvarhelyi olvasóközönséghez. A lap előállítása veszteségessé vált, miközben komoly támadások érték kormánypártisága miatt, a köztudottan ellenzéki többségű városkában. Szombathy Ignác szerkesztő ezért 1873. február elején felvetette egy politikamentes hetilap beindításának gondolatát Szövetség néven. Erre azonban mindössze három előfizetőt talált. Ebben a helyzetben a lap utoljára 1873. február 27-én jelent meg. A szerkesztő a továbbiakban az olvasók figyelmébe a Brassóban megjelenő kormánypárti lapot, a Nemerét ajánlotta.

    Az Udvarhely által hagyott űrt azonban hamarosan az Ugron Gábor, Bartha Miklós és Orbán Balázs által szerkesztett és támogatott lap, a Baloldal fogja betölteni.
 

Gidó Csaba
Fejlesztő: Maxweb