História

Árpád-kori templomok Udvarhelyszéken

    

    Gyakran tapasztalom, hogy nemcsak a Székelyföldre látogató turisták, hanem még a szakemberek is elcsodálkoznak azon, milyen sok középkori templom található mifelénk. A jelenség nem Székelyföld specifikuma, ugyanis Erdély más részei, valamint a Felvidék, a Nyugat-Dunántúl szintén bővelkedik középkori építészeti emlékekben. Ennek okát abban szokás meglelni, hogy a peremvidékeket kevésbé sújtotta a török pusztítás, de magyarázata nyilván sokrétűbb. Székelyföld esetében fontos hangsúlyozni, hogy a XIX–XX. században az itteni faluközösségeknek, ellentétben más, gazdaságilag prosperálóbb vidékekkel, általában kisebb mértékben állt módjukban középkori templomaik helyébe újat építeni.

    Feltűnő, hogy a székelyföldi középkori templomok nagy része gótikus emlék, és a felületes szemlélő csak ritkán talál korábbi, román kori templomot. Udvarhelyszéken például mindössze egyetlen román kori szentély áll ma is épségben, a homoródkarácsonyfalvi templom félköríves szentélye. Az egyes templomok hajófalain a felújítások során felfedezett XIV–XV. századi falképek viszont már sejtetni engedték, hogy alattuk nagyrészt román kori falak rejlenek, ugyanis a freskók zöme a széleskörű késő gótikus (át)építések előtt került a templomok falára.

    A Székelyföld tekintetében egyedülállónak mondható Udvarhelyszék középkori művészeti emlékeinek monografikus feldolgozása.Ez számos gótikus templomunk esetében korábbi hajófalakat, illetve faragványokat (zömében ablak- és ajtókereteket) dokumentált, amelyek egy korábbi, román kori építészeti periódus maradványaiként őrződtek meg eredeti vagy másodlagos helyzetben. Műemlékvédelmünk mostoha évtizedeiben történt templomfelújítások során, a földmunkák folyamán több esetben napvilágra kerültek korábbi templomok alapfalai (pl. Bögözben vagy Felsőboldogfalván szentélyrészletek, Székelykeresztúron egy háromhajós bazilika alapjai). A kor politikai viszonyait tekintve kuriózumnak számított a 80-as évek második felében a szentábrahámi templomásatás, amelynek során teljes felületében feltárásra került a falu újkorban elbontott középkori temploma, ennek legkorábbi fázisát a XII. századra keltezték. A Rugonfalva templomában folyt feltárások a 70-es években számos adattal és megfigyeléssel gazdagították a falu középkori templomának építéstörténetét.

    Az elmúlt másfél évtized folyamán nagyobb ütemben folytatódtak a templomfelújítások az új műemlékvédelem égisze alatt, több helyen került sor régészeti ásatásra (Felsősófalva, Farcád stb.) és falkutatásra (pl. Nagygalambfalván vagy Homoródkarácsonyfalván, az utóbbiban is freskók kerültek napvilágra a templom északi falán és a szentélyben). Régészeti kutatás folyt Bikafalva árvíz alá került templomában, más esetekben a határban álló elpusztult templomokban történt tervásatás (Szentimre, Kányád, erdővidéki Dobó).

    Az ásatások meglepő eredményeket hoztak. Mindössze egyetlen helyen, a bikafalvi református templomban nem kerültek elő román kori (Árpád-kori) építészeti emlékek. A műemléki helyreállítások mostohagyermekének számító Székelydálya református templomában a régészeti kutatások egy késő Árpád-kori egyenes záródású szentélyt hoztak napvilágra. Vargyas 1841-ben elbontott középkori templomának román kori alapfalait figyelték meg a közelmúltban történt új templomépítés leletmentő munkálatai során. Farcádon a régészeti ásatás során számos jel utalt egy korábbi – minden bizonnyal román kori – templom meglétére. Felsősófalva református templomának padlócseréje szintén egy Árpád-kori félköríves, támpilléres szentély felszínre bukkanását eredményezte. Az erdővidéki Dobó pusztatemplomának feltárásán tett közvetett megfigyelések szerint a gótikus fázist szintén megelőzte egy korábbi, XIII. századi (fa)templom. A Kányád határában található – Jásfalva és Kányád közös templomaként szolgáló – elbontott középkori templomnak két félköríves szentélyét tártuk fel, az elsőt közvetett megfigyeléseink alapján a XII. századra kelteztük. Udvarhely város határában az egykori Szentimrefalva késő középkori templomának szentélye került napvilágra, melynek korábbi, XIII–XIV. századi periódusára egy ehhez tartozó sírhorizont temetkezéseinek feltárásából következtettünk. Legutóbb Bágy késő gótikus eredetű református templomában, az újkorban elbontott boltozat omladéka alatt bukkantak elő méteres mélységben az Árpád-kori félköríves szentély alapfalának részletei.

    Az ásatások kétharmada leletmentés volt, tehát nem céltudatosan történt a kutatott templomok kiválasztása. (Helyi szinten feltehetőleg a mostoha évtizedekben is jobban odafigyeltek a fontosabb műemléktemplomokra, és minden bizonnyal más templomok padlócseréje során is kerültek elő korábbi falak vagy maradványok, de nem lettek dokumentálva.) Az eredmények így nem tekinthetők reprezentatívnak, és nem állíthatjuk, hogy minden gótikus templomunk korábbi előzményekkel rendelkezett volna. A 13 gótikus templomból 9 plébániatemplom szerepel a pápai tizedjegyzékekben, ezekről elég biztosan lehetett tudni, hogy rendelkeztek román kori templommal (kissé leegyszerűsítve a kérdést, az 1332–1337-es pápai tizedjegyzékek keletkezésének idejét a román kor felső időhatárának tekinthetjük Székelyföldön). A korábbi kutatások Sófalva, Szentimre vagy Bágy esetében nem utaltak a gótikus fázist megelőző templomra (a középkori Szentimre templomáról semmit nem tudtunk), a régészeti leletek és a helynévtípusok alapján mindössze a A bágyi román kori szentély falvak korábbi létrejöttét sejthettük.

    A pápai tizedjegyzékek összeírásai alapján a XIV. század első felében a középkori Udvarhelyszék területén 37 plébániáról (misézési, keresztelési, áldozási, házasságkötési, valamint a bűnbánat és az utolsó kenet szentségének kiszolgáltatási jogával rendelkező egyházról) tudunk. Ásatási eredményeink tükrében egyértelműnek látszik, hogy a plébániajogokkal nem rendelkező templomos helyek (leányegyházak) száma igen magas volt ekkoriban, és már a késő Árpádkorban, a XIII. század végén jóval több mint félszáz plébániatemplom, illetve kápolna állt Udvarhelyszéken. (Ezennel eltekintek annak a kérdésnek a részletekbe menő elemzésétől, hogy a pápai tizedjegyzékekből egyes plébániák különféle okoknál fogva eleve kimaradtak.) Felvetődik az egyelőre nehezen megválaszolható kérdés, hogy ezek közül melyek mennek vissza a székelység XII–XIII. század fordulója körüli betelepedését megelőző időszakra (Kányád és Szentábrahám elég biztosan). Természetesen az új kutatási eredményekből nem következik az, hogy minden Árpád-kori falunak lett volna istenháza, ugyanis – ezt is az újabb kutatásokból tudjuk – a terepbejárások és ásatások főleg keresztúrszéki, reprezentatívnak mondható adatai alapján a települések száma is jóval nagyobb volt, mint azt sejteni lehetett kb. negyedszázaddal ezelőtt. Az akkori feltevéssel szemben – mely Udvarhelyszék (korábban feltehetően Küküllő vármegye) nagy részét a XII. század elején még lakatlan gyepűelvének tekintette – ma egy településekkel és templomokkal tarkított kép kezd kirajzolódni képzeletbeli térképünkön.

Sófalvi András
Fejlesztő: Maxweb